16. fejezet

 16. fejezet

- Szia Gyönyörű! Milyen volt a szombatod? – köszöntött egy rövid csókkal Jason hétfő reggel. Hétvégére hazautazott a nagybátyjához, így nem beszéltünk szombat óta.
- Hát, öm – kezdtem bizonytalanul, mert még nem is meséltem neki Danielről. – Inkább kezd te. Damien ezúttal nem lépett le egy mora csajjal?
- Nem – felelte nevetve. – Csak tanított pár új mozdulatot.
- Tényleg? Alig várom, hogy nekem is bemutasd őket!
- Azt elhiszem. Szóval, túlélted a jó pofizást a befolyásos nemesekkel?
- Ami azt illeti, igen. És nagyon kiakadtam Nathan-re, mert össze akart hozni egy mora fiúval. „Ez a kapcsolat hasznos lenne a családjainknak.” – utánoztam bácsikámat.
Arra számítottam, hogy Jason nevetni fog, de nem tette. Összeráncolta homlokát és gondterhelten nézett. - És tudja, hogy van barátod?
- Most már tudja. Megmondtam neki, hogy nem érdekel, milyen kapcsolatokat jelentene nekem, ha Daniellel járnék, mert én téged szeretlek. Akkor is, ha ez neki nem tetszik. Nem állítom, hogy örült, amiért a sarkamra álltam, de meghívott téged egy karácsonyi ebédre.
Jason szemében büszkeséget és vágyat láttam. Magához húzott és megcsókolt, de ez a csók más volt, mint az eddigiek. Sokkal inkább hevesebb, birtoklóbb. Ebben nem volt semmi kimértség, ami őt jellemezte.
- Ezt miért kaptam? – kérdeztem kissé kábán, még mindig szédülve.
- Azért, mert kiálltál értünk. Most jut eszembe, a bácsikám szívesen látna a szünetben.
- Köszönöm a meghívást.

Beértünk a terembe és amint leültünk már szólt is a csengő.
Mrs. Brown egy nagy kupacnyi papírral a kezében jött be az ajtón.
- Csak egy toll legyen az asztalon! – mondta és már osztotta is ki a dolgozatokat.
Az osztály természetesen morgott és elégedetlenkedett.
- Miss Ivashkov a királynő válaszolt a levelemre és kijelölt melléd egy magántanárt. Az óráim ideje alatt ő fog tanítani téged. Volt olyan kedves és már ma is eljött. Kint vár téged a folyosón – mosolygott rám kedvesen a tanárnő.
- Köszönöm – feleltem udvariasan, de utolsó kívánságom volt egy külön tanár. Összepakoltam a cuccaimat. Jason megvárta még tovább Mrs. Brown továbbmegy, majd halkan megkérdezte:
- Mi ez a nagy öröm?
- Nem akarok valami öreg és bolond lélekhasználótól órákat venni.
- Nem túlzol egy kicsit?
- Majd ha megörülök és gumiszobába zárnak, akkor már nem fogsz szeretni.
- Majd megszöktetlek – mosolygott vidáman, amitől én is jobb kedvre derültem.
- Miss Ivashkov! – szólt rám a tanárnő. Elköszöntem és elindultam.

Vettem egy mély levegőt és kiléptem a folyosóra. Egy kopaszodó, szemüveges, nem teljesen épelméjű középkorú morára számítottam. Ehelyett ott állt előttem egy magas, iszonyúan jóképű, fiatal mora laza mosollyal az arcán.
- Adrian! – ugrottam a nyakába.
- Sissy, ennyire hiányoztam? – ölelt meg szorosan.
- Nagyon. És amikor elképzeltem a magántanáromat egy őrültre számítottam.
- Hát, azt nem állítom, hogy nem vagyok őrült – mosolygott.
- Ez azt jelenti, hogy lóghatok elementál mágiáról, ráadásul veled. Ennél jobb már nem is lehetne.
- Ácsi. Te azt hiszed, hogy szórakozni fogunk?
- Ugyan Adrian! Te is a tanulás?
- Normál esetben igazad lenne, de Lissa külön kérte, hogy rendesen foglalkozzak veled.
- Váó. Akkor állatkórházat is nyitunk?
- Nagyon vicces. Én komolyan beszélek.
- Én is!
- Úgy látom, nehéz dolgom lesz – borzolta össze a hajamat.

- Gyerünk, próbáld meg! – kérte Adrian. Egy üres tanteremben ültünk egymással szemben.
- Nem megy – vágtam rá.
- Persze, ha meg sem próbálod.
- Nem értem, miért kell ezt erőltetni. Lehet, hogy nem is vagyok lélekhasználó.
Adrian összeráncolta a homlokát és nyugodt hangon belekezdett mondókájába már vagy századszorra.
- Tudom, hogy lélekhasználó vagy. Többek közt látom az aurádból is. Te is láthatnád az enyémet, ha végre megpróbálnád.
- Miért, Adrian, miért ilyen fontos ez?
- Azért, mert segíthetnél a kutatásban. Akit egyszer visszaváltoztattak strigából, már nem lehet újra élőhalott. Erre keresünk bizonyítékot. Nem te akarsz mindenhogyan a strigák ellen küzdeni?
- De igen. Ha tűzmágus lennék, akkor valóban felvehetném ellenük a harcot – vágtam közbe.
- Viszont nem vagy az! – szakított félbe ezúttal ő – Lélekhasználóként sokkal többet tehetsz, mint ha a tűz lenne az elemed.
- Oké – fújtam ki bosszúsan a levegőt.
- Csak koncentrálj erősen - mosolygott önelégülten.
Azt tettem amit mondott, koncentráltam, amennyire csak tudtam. Minden idegszálammal akartam, hogy sikerüljön. Bármit megtanulok, amivel a strigáknak ártani lehet. Ha kell, ezt is. Nem gondoltam másra, csak arra, hogy lássam az auráját. Gyerünk, gyerünk! A fejem sajogni kezdett, de ugyanakkor igazán halványan foltokat véltem felfedezni.
- Láttam! – kiáltottam fel boldogan, de abban a pillanatban elveszettem az irányítást és a foltok eltűntek.
- Tényleg? – lepődött meg unokatesóm.
- Kösz, hogy ennyire hiszel bennem – nyújtottam ki rá a nyelvem.
- Nem, úgy értem, még nem szabadna semmit látnod. Lissa is sokáig gyakorolta mire sikerült neki.
- Akkor biztos tévedtem.
- Nem, nem, csak próbáld meg még egyszer.
Adrian látszott, hogy nagyon lelkes, így nem tudtam volna megtagadni a kérését. Bár másodszorra már jobban hasogatott a fejem, ezúttal kicsit élesebben láttam a foltokat. Olyan volt, mint egy füstfelhő. Akár azt is hihettem volna, különösen Adrian esetében, hogy cigaretta füst veszi körül. De aztán rádöbbentem, hogy színes. Utolsó cseppnyi energiámmal megpróbáltam beazonosítani az árnyalatot.
- Nos, milyen színű? – kérdezte, mikor látta, hogy már nem bírom tovább.
- Sárga, nem is, inkább arany.
- Azta, Sissy! Nem semmi! – csettintett elismerően. – Minél többet gyakorlod, annál jobban megy majd. Különböző színeket fogsz majd felfedezni, amiről könnyen megállapíthatod mások hangulatát.
- Hmm, ez egész jól hangzik.
- Na látod! Megpróbálod megint?
- Nem, elfáradtam.
- Rendben. Így is felülmúltad az elvárásaimat.
A szemeimet forgattam.
- Még a végén kiderül, hogy valami szuper lélekhasználó vagyok.
- Ez még csak a kezdet. Rengeteg mindent tudok még neked tanítani. De most tartsunk szünetet!

Kimentünk az udvarra. A friss levegő segített, de a fejem még mindig fájt. Kifejezettel elfárasztott a lélek. Adrian természetesen rágyújtott.
- Ugye tudod, hogy ez itt tilos?
- Én a szabályok felett állok – felelte, de elkomorodott.
- Mi a baj? – kérdeztem aggódva.
- Egy hasonló beszélgetésünk volt Rose-zal.
- Hát bizony. Te is a cigarettáid elválaszthatatlanok vagytok. Ezt megtanultam. Pedig másodszorra látlak.
- Ráadásul még iszom is. Ezek kitűnő érvek, hogy miért nem érdemes velem járni – ment át depressziósba. Biztos voltam benne, hogy ennek a lélek az oka.
- Na, figyelj! Te vagy az egyik legkedvesebb, gondoskodóbb és rendesebb ember, akit ismerek. Az volt a kérdés, hogy Rose megérdemel-e téged és nem fordítva. Ha választhatnék, akkor is te lennél az unokatesóm. A bátyám – öleltem meg.
- A jóképűségemet kihagytad – szólalt meg pár perc múlva.
- Na menjél máshoz, ha azt akarod, hogy az egódat fényezzék!– bontakoztam ki az ölelésből.
- Köszönöm, Sissy –puszilta meg a homlokomat, amitől tudtam, hogy visszatért a régi Adrian.

Visszasétáltunk, és unokatesómnak haza kellett utaznia. Viszont, megígérte, hogy pénteken újra jön. Mrs. Brown egyből kiszúrta a hasonlóságot köztünk Adriannel, így tudta, hogy rokonok vagyunk. Bár, lehet, hogy hallotta a tanteremből, ahogy  hangos sikítással a fiú nyakába ugrottam a folyosón.
Jason mosolyogva jött ki óráról. Biztos voltam benne, hogy nem a dolgozat az oka.
- Na ugye, mondtam, hogy jó lesz!
- Ha tudtam volna, hogy Adrian lesz a tanárom, nem panaszkodom.
- Tanított is valamit, vagy csak szórakoztatok?
- Sajnos komolyan veszi, úgyhogy gyakoroltunk.Láttam az auráját.
- Jól hangzik.
- Csak fárasztó.
- Ha akarod, elhalaszthatjuk a mai edzést.
- Dehogy is! Az kéne még csak!
- Gondoltam – mosolygott vidáman.
- Valahogy meg kell védenem magam, majd ha diliházba akarnak vinni.
- Nem fogsz megőrülni – forgatta gyönyörű, jégkék szemeit.
- Honnan tudod?
- Onnan, hogy nem hagyom – mondta határozottan. Megálltam és felnéztem a szemébe. Láttam, hogy komolyan gondolja.
- Megígéred?
- Meg.
Nyaka köré fontam a kezemet, és megcsókoltam. Elöntött a forróság és a térdeim felmondták a szolgálatot. Úgy éreztem, mintha pillangók lennének a hasamban, amik ki akarnak szabadulni.
- Akkor megegyeztünk – mondtam.

15. fejezet

 15. fejezet

 Daniel

Sajnos letelelt az egy hetem, így Mrs. Brown jelentést tett a királynőnek rólam. Samantha Ivashkov, a lány, aki nem találja ez elemét, talán lélekhasználó. Éljen!
 Viszont élveztem ezt a hetet. Visszarázódtam a sulis hétköznapokba, amiket Jason kifejezetten feldobott. Kiismertem őt. Csendes volt, komoly és megfontolt. Semmi sem kerülte el a figyelmét. De ugyanakkor egy másik énjét is felfedeztem. A kiváló harcost, akinek támadásai mágiával kombinálva halálossá váltak. Támogatta a morák harcmozgalmát és gyűlölte a strigákat. Az egyik legokosabb és jól informáltabb fiú volt, akit ismeretem.
Ashley továbbra is Jakkel járt, ami nyugtalanított. Ráadásul Wes egyre rossz kedvűbb lett. A többiek nem értették ennek az okát, én pedig megígértem Wesnek, hogy nem mondom el nekik az Ashley ügyet.

De a hét történései közül a legérdekesebb mégis Nathan kérése volt, miszerint menjek el egy ebédre hozzá, ahol fontos embereknek szeretne bemutatni engem. Írta, hogy ez a „találka” rendkívül fontos, öltözzek fel elegánsan és csinosan (itt meglepődtem) és hozzam a legmegnyerőbb formámat. Dühös voltam, amiért ugráltat. Azt hiszi, csettint egyet és máris átrepülök az országon keresztül hozzá?! Ugyanakkor egy kis részem tudta, hogy csak a jövőmet akarja megalapozni, de nem is biztos, hogy politikai pályán szeretnék majd elhelyezkedni. Megértettem Adriant, hogy miért menekült el otthonról. De természetesen elrepültem Nathanhöz, már csak azért is, mert írt a sulinak.

Elbúcsúztam a barátaimtól szombat reggel. Jason a suli leszállópályájánál várta velem, hogy megérkezzen Nathan gépe.
- És egy újabb unalmas ebéd „fontos” emberekkel jövőm érdekében- mondtam, miközben a szemeimet forgattam. Jason a féloldalas mosolyával lepett meg, amit úgy imádtam.
- Ezt úgy mondod, mintha a világ egyik legrosszabb dolga lenne kapcsolatok építése „fontos” emberekkel – utánozta a hangsúlyomat a fontosnál. – Pedig mások ölni tudnának a helyzetedért.
- Inkább lenne olyan jófej és tökéletes nagybátyám, mint Damien – feleltem és kinyújtottam rá a nyelvem.
- Azt már meséltetem, hogy amikor 5 éves voltam, Damien rábízott egy idegen mora testőrére?
- Mi? Hogyan?
- Találkozott egy csinos nővel és útban voltam. Az ő testőre meg ugye vele volt.
Kuncogtam:
- Igen, ez olyan damienes.
- Anyáék persze kiakadtak mikor ezt megtudták. De a nagybátyám azt mondta –„Ugyan, a kölyök tud magára vigyázni!” És akkor kezdett el engem önvédelemre tanítani. Természetesen titokban.
- Huh, hát visszavonom a tökéletes nagybáty jelzőt – mondtam mosolyogva, de kirázott a hideg. Hozzászoktam a Riverside-i meleg időjáráshoz és csak egy ing volt rajtam. De már őszi hónapok jártak ráadásul reggel is volt, így leesett a hőmérő higanyszála. Jasonön nem volt kardigán, amit odaadhatott volna, így megölelt hátulról. Állát a vállamra támasztotta. Azonnal átjárt a forróság és megrészegített finom illata. Kevesebb, mint egy percig állhattunk így, de nekem többnek tűnt, mikor leszállt a „várva várt” gép. Josh kászálódott ki belőle és odasétált hozzánk. A nyakába ugrottam és szorosan megöleltem. Mintha csak egy párna lennék, olyan könnyedén kapott fel.
- Mi újság? – kérdeztem, miközben barátságosan kezet fogott Jasonnel.
- Csak a szokásos. Suli, barátok és Nathan hivatalos ebédjei.
Összemosolyogtak a fiúmmal.
- Na, menjünk. Nathan nem szeretné, ha késnél – heccelt a testőröm.
Jase megcsókolt búcsúzásképp.
- Aztán vigyázz rá! – mondta Joshnak.
- Mint a szemem fényére – szalutált viccesen a testőr.
Felszálltunk a gépre és kezdetét vette az utazás.

Ezúttal sem felejtettem el megcsodálni az Királyi Udvart, de nem sok időm maradt rá, mert Nathan már várt.
- Szervusz Samantha. Örülök, hogy itt vagy – üdvözölt kedvesen – Josh.
- Kérted, hát itt vagyok – feleltem kissé morcosan.
- Van egy meglepetésem a számodra – válaszolta töretlen jókedvvel.
Ez már felkeltette az érdeklődésemet. Csodálkoztam, amikor bemutatott a vendégeinek.
- Samantha, ők itt Mr. és Mrs. Szelsky, illetve a fiúk Daniel.
A családfő minden porcikájából sugárzott, hogy befolyásos nemes. Mozdulatai tekintélyt parancsoltak. A felesége magas, vékony, gyönyörű nő volt.
- Nagyon örülök a a találkozásnak – fogtunk kezet. Daniel tekintete hosszasan elidőzött rajtam, így én is megvizsgáltam. Észrevettem, hogy nagyon jóképű. Sötétbarna, kissé göndör haja, jégkék szemei és latin vonásai vonzóvá tették. Csupán néhány évvel lehetett nálam idősebb.

Mikor leültünk ebédelni udvariasan kihúzta nekem a széket. Kiváló ételt ettünk, miközben természetesen a politikáról beszélgettünk. Nathan figyelmeztetően rám pillantott, amitől tudtam, hogy a maradi nemest kell alakítanom, és véletlenül sem említhetem meg, hogy támogatom, hogy a morák harcoljanak. Figyelmesen hallgattam felnőtteket és megfontoltam feleltem, ha kérdeztek. Nathan elégedetten bólogatott, így tudtam, hogy minden jól csinálok. De egész vacsora közben magamon éreztem Daniel pillantását. Néha ő is hozzáfűzte érveit a témához, így megállapítottam, hogy teljes mértékben egyetért apjával. Okos fiú volt, de egyértelművé vált, hogy az apja befolyása alatt áll.

Az ebéd után Nathan megkért, hogy vezessem körbe Danielt az udvarban, még ő megbeszélésre megy a fiú szüleivel. Furcsálltam, mivel nem igazán ismertem ki magam itt, de természetesen beleegyeztem nagybátyám kérésébe. Szívesebben sétálgattam Daniellel, aki szimpatikus volt, mint mentem volna megbeszélésre.
- Valahol a közelben jársz egyetemre? – kérdezte a Szelsky fiú.
- Nem, én még gimis vagyok – válaszoltam a kérdés egyik felére.
- Ó – hökkent meg – Olyan csinos vagy, hogy idősebbnek hittelek.
- Köszönöm – feleltem bizonytalanul.
- Én egy orvosi egyetemre szerettem volna menni, de a szüleim nem ezt a pályát szánták nekem – bingó, igazam volt. – Egy ilyen okos lány, mint te, mi szeretne lenni?
- Én még nem tudom. Nathan biztos azt akarja, hogy politikus legyek – direkt nem reagáltam a bókra.
- Pont, mint az én szüleim – mosolygott rám együtt érzően.
- A szüleid a nagybátyám régi ismerősei?
- Igen. Nagyon fontosnak tartják a jó viszonyt családjaink között. Apám mondta, hogy legyek jóban veled. De mióta megláttalak, elbűvöltél – mondta és megpróbálta megfogni a kezemet, de én elrántottam.
- Daniel. Kedvellek, kedves vagy és jóképű, tisztelem a családodat, de nekem van barátom.
- Ó – csodálkozott – Természetesen megértem. Csak Nathan ezt nem említette.
- Sajnálom.
- Semmi baj. Mind esetre megadom a számom, és ha már nem jártok, vagy csak egy barátra van szüksége, nyugodtan hívj fel – nyújtott át egy papírt.
- Rendben, köszönöm – mosolyogtam rá.
Ezután sokkal oldottabban beszélgettünk és megismertem a fiút. Orvos szeretett volna lenni, de a családja nem engedte neki. Szigorúan nevelték, egy maradi nemest faragtak belőle. Jóindulatú volt és okos, de nem az én világom.

Visszamentünk az Ivashkov házba, ahol Szelskyék megköszönték az ebédet, majd elmentek. Amint kiléptek az ajtón Nathan megszólalt:
- Nos, ez a délután jól sikerült. Kifogástalanul viselkedtél és Szelskyék megkedveltek. Sikerült Daniellel randevút egyeztetnetek? – kérdezte elégedetten.
- Nem – feleltem határozottan, mire összezavarodott.
- De miért? Daniel nagyon jóképű fiatalember, befolyásos családból és úgy láttam, jól kijöttök.
- Nekem van barátom. Talán megkérdezhetted volna, mielőtt párt keresel nekem. Azt még elviselem, hogy embereknek mutatsz be, ugrok, amikor szólsz, alakítom a tökéletes nemest. De hogy még a szerelmi életembe is beleszólsz?!
- A Szelsky hatalmas és befolyásos család. Nagyon hasznos lett volna ez a kapcsolat Daniellel – felelte ingerülten – És mindezt csak érted teszem szívességből, hogy ha felnősz, legyenek kapcsolataid!
- Senki nem kérte, hogy tedd ezt! Elboldogulok magam is!
- Igen, hogyan? Már csak én maradtam neked, mivel a szüleid meghaltak!
Dühösen küszködtem a könnyeimmel, de a világért sem sírtam volna.
Nathan leült a fotelbe és töltött magának whiskyt.
- Sajnálom, hogy felhoztam a szüleidet – mondta higgadtabban – Hogy hívják a barátodat?
- Jason – ültem le a szemben lévő kanapéra.
- Jason kicsoda?
- Badica. Nemes – feleltem fáradtan.
Összeráncolta a homlokát:
- A Dragomirok után ők a legkisebb család.
Vettem egy mély levegőt.
- Akkor feltételezem nincsenek kapcsolataink velük. Most itt az alkalom.
- Gondolom, már annak is örülnöm kellene, hogy nem dampyr.
- Köszönöm szépen az ebédet. Viszlát, Nathan – álltam fel és már készültem volna távozni.
- Várj még, Samantha! Szeretném...megismerni ezt a fiút. Nem sokára itt a Karácsony. Szívesen látnálak benneteket – hangsúlyozta az utolsó szót.
- Rendben. Köszönöm – feleltem kimérten.
Felállt és bizonytalanul megölelt. Egyértelműen rengeteget kell még javítanunk a kapcsolatunkon, de valamicskét előrébb léptünk.

Josht szorosan megöleltem
- Majd szólok néhány jó szót Jason érdekében – kacsintott rám.
- Köszönöm – mosolyogtam.
Felszálltam a gépre és végre magam mögött hagytam a Királyi Udvart és bonyodalmait.

14. fejezet

14. fejezet

Reggel elementál mágiára menet megláttam Ashleyt. Nem volt egyedül. Jake átkarolta és éppen nevettek valamin. Jake Lazar népszerű, gazdag, jófej és helyes mora volt. Ráadásul végzős. Tipikusan Ashley esete. Meg kell hagyni, vállig érő fekete hajával és sötétbarna szemeivel igen jól nézett ki. Nálam is bepróbálkozott, de én nem voltam rá vevő.
Mérgesen odaviharoztam hozzájuk.
- Szia Samy! - köszönt nekem mosolyogva Jake és gyorsan végigmért. Barátnőm semmit sem vett ebből észre, csupán kiült az arcára, hogy most nem szívesen lát.
- Jake, szeretnék négyszemközt beszélni Ashleyvel - mondtam tömören.
- Persze, magatokra hagylak - felelte és már indult volna is, de Ash visszatartotta.
- Menj! - kezdtem türelmetlen lenni.
Jake nem kockáztatta meg, hogy esetleg belerúgok és sietősen távozott.
- Mi van? - kérdezte hisztérikusan barátnőm.
- Mégis miért kavarsz Jake-kel?
- Ahhoz neked semmi közöd.
- És mi van Wesszel? Egyik nap még vele csókolózol, másnap pedig egy másik fiúval jársz?
- Mi, te leskelődtél utánam? - akadt ki teljesen.
- Nem! De a folyosó közepén elég feltűnőek voltatok.
- Semmi jogod, nincs hozzá, hogy kioktass engem.
- Egyszerűen nem értelek. Most tetszik Wes, vagy nem?
- Mit számít az? Wes dampyr. Én mora vagyok. Uralkodói családból származom. Nemesekkel kell randiznom.
- Ugyan már! Még nem vagy felnőtt, ezt nem veszik ennyire komolyan.
- Ha Jason nem lenne nemes, sőt, dampyr lenne, akkor is szeretnéd? - kérdezte hirtelen. Készültem volna rávágni, hogy igen, de közbeszólt.
- Uralkodói leszármazott vagy, ráadásul Ivashkov. Sőt, Samantha Ivashkov, a volt királynő nagy-unokahúga. Gondolt át, hogy mit mondana a családod. Utána válaszolj!
Zárta le a beszélgetést és ott hagyott engem zúgó fejjel.

Becsöngetés előtt néhány perccel értem be a terembe. Leültem Becky mellé.
- Mi történt? - kérdezte aggódva.
- Ashley történt - sziszegtem.
Nagyot sóhajtott. Ő mindig semleges maradt, ha Ashleyvel veszekedtünk.
El is felejtettem, hogy elementál mágiám van, egészen addig, amíg Brown tanárnő nem szólt, hogy rendeződjünk csoportokba elemenként. Szomorúan lehajtottam a fejem. Becky bátorításképp megszorította a kezem és elment a vízhasználókhoz. Vártam, hogy másik két "nem szakosodott" osztálytársam odajöjjön hozzám. Helyettük a tanár sétált oda hozzám.
- Brown tanárnő! Hol van Abby és Matt?
- Abby a vízhasználóknál, Matt pedig a tűzmágusok között.
Elkomorodtam. Hivatalosan is csak én vagyok olyan béna, hogy nem szakosodtam semmire.
- Miss Ivashkov, értesítenem kellene a királynőt, hogy nem találtad meg az elemed. Talán lélekhasználó vagy.
- Ne! - kiáltottam kétségbeesetten. Inkább nem szakosodtam volna semmire, mintsem lélekre. A tanárnő fáradtan sóhajtott.
- Nem kell félned a lélektől. Sőt, nagyszerű lenne, ha az lenne az elemed. Csak igen keveseknek adatik meg!
- Inkább hagy próbáljam meg megint - kértem. Mrs Brown nagyon jóindulatú volt, így beleegyezett.
 
Odamentem a vízhasználókhoz. Egy vödörnyi víz volt az asztalon. Koncentráltam, amennyire csak tudtam. A víz  fodrozódott, de nem folyt ki. Feladtam és továbbmentem. A levegőmágusok papírrepülőket röptettek. Megpróbáltam repülésre bírni a papírt, de nem emelkedett fel, csak átfordult. Sóhajtottam és átsétáltam a következő csoporthoz. Egy kisebb szikla volt az asztalon, amit a többiek könnyedén görgettek egymás között, kéz nélkül, csupán a képességükkel. Egyikük odadobta nekem a követ.
Letettem, de bármennyire is akartam, hogy megmozduljon, csak megremegett. Elérkeztem az utolsó elemhez, a tűzhöz. Ezt szerettem volna a legjobban, hogy sikerüljön. Hiába igyekeztem, a gyertya lángja nem lett nagyobb, sőt el is oltódott. Elveszett az utolsó csöppnyi reményem is és visszaballagtam a helyemre. A szemem sarkából láttam, hogy valaki meggyújtja a gyertyát. Jason! Nem is tudtam, hogy tűzmágus! Azta, lehet ennél tökéletesebb! Bátorítóan rám kacsintott, amitől visszatért az életkedvem. Majd ő felgyújtja helyettem is a strigákat.
- Sajnálom, Miss Ivashkov, de ideje lesz jelentést tennem – mondta Mrs. Brown.
- Nem kaphatnék még egy kis időt? – kérdeztem szomorúan?
- Attól tarok, hogy már nem húzhatjuk tovább.
- Kérem – mondtam és bevettem a bűbájomat is -, csak még ezt a hetet.
Látszott a tanárnőn, hogy küzd a bűbájommal, de tehetséges voltam, így nem tudott neki ellenállni.
- Végül is, egy hét még belefér.
- Köszönöm! – dőltem hátra boldogan a székemen.

Óra után izgatottan ugrottam Jason nyakába. Kissé meglepődött, de még így is elkapott.
- Nem is tudtam, hogy tűzmágus vagy? Miért nem mondtad eddig?
- Nem kérdezted – felelte mosolyogva, miközben a következő óránkra sétáltunk.
- Annyira szerencsés vagy. Én is tűzre szeretnék szakosodni.
- Igen, láttam órán. Miért fontos neked ez ennyire?
- Természetesen, hogy tudjak vele strigákat ölni.
- Tehát harcra használnád a mágiát? – kérdezte hirtelen, mire megtorpantam.
- Igen. Miért, ellenzed? – ijedtem meg.
- Nem.
- Akkor jó – könnyebbültem meg.
- Sőt! Tudnék neked mutatni pár trükköt.
Elképedve néztem rá Jasonre.
- Mi rosszat mondtam? – kérdezte ellenállhatatlan, féloldalas mosolyával.
- Jase, eddig azt hittem, nem lehetsz ennél tökéletesebb. De mindig meglepsz.
- Sissy, én pont ugyanezt mondhatom el rólad.
Nyaka köré fontam a karomat és megcsókoltam. Beleszédültem a csókunkba. Örültem, hogy átölel, mivel a térdeim felmondták a szolgálatot.
- Miért nem akarsz lélekhasználó lenni? – kérdezte, miközben továbbsétáltunk.
- Nem szeretnék megőrülni tőle. És egyébként is, a többi elemmel lehet harcolni. A lélekkel nem. Mit csinálok? Életre keltek egy növény, hogy elessen benne a rám támadó striga?
- Ami azt illeti, a léleknek sok előnye is van. Például az ügyes bűbájhasználat, ami látom, hogy neked megy.
Kinyújtottam rá a nyelvem.
- Vagy –folytatta-, a gyógyítás. Sőt, valakit visszahozhatsz a halálból. Ezzel nem versenyezhet a többi elem. Mit gondolsz?
- Honnan tudsz ennyi mindent? – kerültem ki kérdését.
- Christiantól. És figyelek a politikára.
Persze, mi az, amiről Jason nem tud?
Már csak egy folyosónyira voltunk a teremtől, mikor megláttuk Ashleyt és Jaket. Csókolóztak.
- Hát, az nem Wes – állapította meg Jason.
- Ha arra kérnélek, hogy üsd le azt a gyereket, megtennéd?
- Nem vagyok egy agresszív típus, de meg.
Megpusziltam, majd bementünk órára.

Alig vártam az edzést Jasonnel. Megint jól elfáradtam, de éreztem, hogy fejlődöm. Ráadásul a végén még a tűzzel is kombinálta az ütéseket. Egy strigának semmi esélye sem lett volna ellene.
- Wow, kitől tanultál támadó mágiát?
- Damien bácsikámtól.
- Damientől?! Azta, bárcsak az én nagybátyám lenne ennyire jófej.
- Bizony, Damien remek ember. Miután meghaltak a szüleim fiaként nevelt fel, ráadásul még meg is tanította, hogy hogyan védjem meg magam.
- Neki nincs gyereke?
- Á, nincs. Még sohasem tudott megállapodni. Ráadásul még fiatal.
- Mondjuk, megértem. Damien bácsikád nagyon szexi. Értem már kitől örökölted jóképűségedet.
Rám villantotta féloldalas mosolyát, amit úgy imádtam.
- És mi újság a te nagybátyáddal? Ő nem jófej?
- Nathan? Ő tipikuson egy maradi nemes. Rendes velem, meg minden, de szinte nincs olyan, amiben egyetértenénk. És ráadásul már mos állást akart nekem szerezni. Egy hagyománytisztelő, sznob nemest akar belőlem faragni.
- Nem rossz az, ha valaki törődik veled. Damient például az sem érdekelné, ha nem járnék suliba. Nem igazán az a megfontolt típus.
- De vele ellentétben te nagyon komoly vagy. Ezt nem rossz értelemben mondom.
- Igen, hamar fel kellett nőnöm. Viszont, úgy látom, Nathan nincs túl nagy hatással rád. Örülök, hogy nem a maradi nemesek közé tartozol.
Rámosolyogtam. Ha akarnék, akkor sem találnék olyat, akivel jobban összeillünk.
- És mi újság Adriannel? Abból, amit láttam, ő nem valami komoly.
- Imádom Adriant. Minden hibájával együtt. A legtöbben csak egy elkényeztetett nemesnek látják-, ahogy engem is-, de ő sokkal több ennél. Olyan számomra, mintha a bátyám lenne.
- Ha már a géneknél tartunk, eléggé hasonlítotok. Ha nem mondod, hogy az unokatesód, elhiszem, hogy a bátyád.
- Jó is lenne. Bár nem változtatna semmin. Csak akkor Nathan lenne az apám – grimaszoltam egyet, mire Jase nevetett.
- Na, gyere! – felsegített, majd kisétáltunk. Megtaláltam a válaszom Ashley kérdésére. Akkor is szeretném Jasont, ha dampyr lenne. Nem érdekel, hogy mások mit szólnának.

13. fejezet

 13. fejezet

Hétfőn reggel kissé idegesen léptem be az osztályterembe. A szememmel végigpásztáztam az osztályon, de nem találtam Jasont. Leültem a helyemre.
- Szia Samy! Hogy telt a szüneted? - mosolygott rám félénken az egyik osztálytársam, Jamie. Már általános óta szerelmes volt belém, de én mindig csak barátként tudtam rá gondolni. Homokszőke haja, nagy barna szemei voltak. Szeplős arca cukivá tette. Nagyon aranyos volt és naív.
- Köszönöm, jól Jamie - mosolyogtam vissza rá, amitől fülig vörösödött. - Ashnél, Beckynél voltam meg  buliztunk egyet Wesnél. Illetve meglátogattam a nagybátyjámat. És a tied?
- Én otthon voltam a szüleimmel és a tesóimmal.
- Hé, Sam! - szakította félbe beszélgetésünket egy ismerős hang. Jamie azonnal visszafordult, mivel az előttem lévő padban ült. Shane Ozera ült a mellém. Féloldalasan rám mosolyogott. Az egyik legjobbképűbb fiú volt a suliban és ezzel tisztában is volt. Éjfekete hajával és jégkék szemeivel igazán szexi volt. Ráadásul híres mosolyától majdnem minden lány elolvadt. Népszerű volt, helyes, befolyásos, gazdag és még okos is. Jártam vele egy ideig, jól mutattunk együtt. De aztán rádöbbentem, hogy nem igazán van közös témánk és én nem vagyok egy nagyhatalmi játékos így dobtam. De ő még mindig próbálkozott, annak ellenére, hogy barátnője is volt. És tudjátok mit? Jason helyesebb!
- Hello Shane- köszöntem.
- Hiányoztam?
- Őszintén? Nem!
- Ugyan már!
- Volt társaságom.
- Jah, igen. Láttalak egy mora sráccal. Mostanában a szőkékre buksz?
- Honnan tudod, hogy nem mindig a szőkék jöttek be?
- Mikor legutóbb tükörbe néztem, még fekete volt a hajam.
- Igen. Pont erről beszélek.
- Ez fájt. Előbb utóbb már nem ő lesz az új fiú. Akkor tudod hol találsz! - kacsintott rám búcsúzóul de én csak a szememet forgattam.

Ekkor lépett be az ajtón a három legnagyobb ellenségem. Mind hárman magasak és csinosak voltak. Jessica hosszú, hidrogénszőke hajú és kék szemű. Tipikus barbie baba cseppnyi ész nélkül. Mindig magassarkúba tipegett drága és hihetetlenül rövid ruhákban.Bianca, egzotikusabb, kicsit sötétebb bőrű, éjfekete, göndör hajú és nagy, barna szemű. Ha egy pletyka elindult, tuti, hogy ő volt a forrása., Lindsay Dashkov jádezöld szemű és sötétvörös hajú. Hármuk  közül ő volt a vezér. Nagyhatalmi játékos volt a barátnőjivel együtt. Részben azért utáltak, mert megvédtem tőlük Jamiet és ahogy én gondolom "megmentettem" tőlük Ashleyt. Korábban ugyanis velük lógott, amit nem élvezett. De Lindsay sohasem bocsátotta meg nekem, hogy Shanenel jártam. Shane dobta értem őt, de én nem tudtam. Azóta szemétkedtek velem és a barátaimmal, de kevesek voltak hozzánk.
- Nocsak, nocsak. Itt van a kis Ivashkov - jött oda Lindsay- Hogy telt a szüneted? Biztos a szüleiddel voltál. Jaj, elfelejtettem, hogy ők már halottak- nevetett össze a barátnői el kegyetlenül.
Ökölbe szorult a kezem. Kedvem lett volna behúzni neki egyet pedig általában nem voltam agresszív típus. Már nyitottam volna a számat, hogy visszavágjak, de ekkor sétált be Jason.

Ezüstszürke pólót viselt, ami nagyon jól kiemelte jégkék szemeit. Rám mpillantott és engem elöntött a forróság. Észrevette és halványan elmosolyodott. Milyen jóképű volt. Természetesen Lindsay figyelmét sem kerülte el az új fiú. Hátradobta a haját és rámosolygott. Azt hihette, hogy azért jön ide. Nagyot koppant,      amikor Jason egy csókkal köszönt nekem. Lindsay mérgesen elviharzott a a másik kettővel együtt. Ez tökéletes elégtétel volt nekem.
Lassan a többiek is megérkeztek.Ash volt a padtársam. Becky és Seth egymás mellett ültek. Mivel még délelőtt volt, így csak a mora osztálytársaimmal voltak együtt óráim.Weséknek tesijük volt.Az óra elkezdődött és bejött a tanár. Kissé megborzongtam. Szúrós szemekkel végignézett az osztályon. Tekintete megállapodott rajtam majd Jasonön. Kiszúrta az új fiút de nem foglalkozott vele. Fáradtan            belekezdett a tananyagba. Ashley szinte vele együtt kezdett el beszélni.
- Képzeld tegnap délután még beugrottam a közösségi helységbe. Ott voltak egy csomóan. Ami fura, mert úgy hallottam, hogy Jakenél buli volt. De úgy tűnik, hogy mégsem.
Közben le nem vettem a szememet a tanárról. Az bezzeg nem zavarta, hogy Ash beszél, de ha én megszólaltam volna nekem annyi. Ash csacsogása lassan háttérzajjá vált. De egy résznél felkaptam a fejemet.
- És végül Jake elhívott randira. Annyira helyes! Természetesen igent mondtam.
-Mi?! - Kerekedett el a szemem.- És mi lesz Wesszel?
De mielőtt Ash válaszolhatott volna Mr. Thomas közbeszólt.
- Nagyon örülök, hogy Ivashkov kisasszony az órámon beszélget. Talán az új tanuló mellett kevésbé lesz beszédes.
Persze, ha én egy mondatot mondok egyből észreveszi. De ezúttal nem bántam. Az új tanuló Jason volt. Mr. Thomas most biztos azt hitte, hogy kiszúrt velem. De nagyot tévedett. Egy szó nélkül elindultam. Útközben elsétáltam Shane mellett.
-Milyen kár, hogy nem mellém ültettek-mondta.
Leültem Jason mellé.
- Ez ki? - Kérdezte nagyon halkan.
- Az exem- motyogtam.
A barátom nem túl barátságosan Shanere pillantott, de ő csak pimaszul visszamosolygott.
Aztán Jason visszafordult hozzám. Úgy tett, mintha nem ismernénk egymást. A szeme mosolygott, amitől tudtam, h ő is ugyanúgy élvezi a helyzetet, mint én. Az óra további része unalmasan telt, bár azt nem állítanám, h figyeltem is. Jason kötött le. Néha-néha lopva egymásra pillantottunk.

Délután az óráim után visszamentem a szobámba. Átöltöztem melegítőbe, átvettem egy sportcipőt és összefogtam a hajamat. Jason annyit kért, hogy keressek egy üres tesitermet. Ez könnyű volt, mivel a dampyrok órái már véget értek és rajtunk kívül senki nem akarta edzéssel tölteni a szabadidejét. Írtam neki egy smst, hogy hol találkozzunk. Azon tűnödtem, hogy Jason kire gondolhatott, aki önvédelmet tud nekem tanítani. Itt nem ismerhet senkit. Vagy talán ő lesz a tanárom?

A gyanúm beigazolódott amikor beléptem a terembe. Jason ott állt melegítőnadrágban és trikóban irtó szexin. Most tűnt fel igazán, hogy mennyire izmos. És ahogy kivédte a támadásom, mintha profi lenne! Az is volt.
- Erre rá kellett volna jönnöm előbb -mondtam vidáman.
-Miért, ha tudod, hogy én foglak edzeni, akkor nem jöttél volna el? - Mosolygott rám.
- Hát nem tudom, hogy melletted tudok-e majd az edzésre koncentrálni.
Közelebb jött és megölelt. A szívem hevesebben dobogott. Arca csupán néhány centire volt az enyémtől. Azt hittem megcsókol. Láttam a szemén, hogy ő is eljátszott a gondolattal. Helyette megmutatta, hogy hogy szabaduljak ki. Nehezebb volt vele edzenem, mint mondjuk Wesszel. És neki sem volt könnyű, mivel óvatosan bánt velem. De végül belejöttünk. Több manővert mutatott nekem, főleg védekezni tanított. Az edzés végén fáradtan dőltem le a matracra. Kb. egy órát gyakorolhattunk. Nem voltam hozzászokva a testmozgáshoz, úgyanis a morák a testőreikre támaszkodnak. De büszke voltam magamra. Jason még talpon volt.
- Látom, te még bírod. Jó kondiban vagy- mondtam neki.
-Igen, én ezt rendszeresen csinálom. De ügyes voltál. Hamar belerázódsz.
Kinyújtottam a kezem és ő odajött, hogy felsegítsen. Utolsó cseppnyi erőmmel lerántottam magam mellé, ami nem volt könnyű, mivel egy fejjel magasabb volt nálam és csupa izom. Hagyta magát. Mindketten oldalt feküdtünk és kérdőn nézett rám.
- Nem kaptam meg az elején a csókomat. - Belemarkoltam a pólójába és közelebb húztam. Megcsókoltam és ő viszonozta. Azt hittem, nem lehet jobban melegem, de tévedtem. Utoljára még megpuszilta a homlokomat. Felsegített a matracról és ott hagytuk a tornatermet.