Samantha
1. fejezet
Belenéztem a tükörbe. Sötétbarna, hullámos hajam
kócosan omlott a hátamra. Mély, smaragdzöld szememből egy könnycsepp csordul le az arcomon. Pillantásom egy fényképre tévedt. Anyukám, apukám, apa
testvére Nathan, és felesége Daniella, az unokatesóm Adrian, illetve én voltam rajta.
Ettől csak még szomorúbb lettem. A szüleim nem rég haltak meg srtigatámadás
miatt. Én nem voltam otthon, szerencsére. Vagy talán mégsem? Minden sokkal
könnyebb lenne, ha én is halott
lennék.
lennék.
Apám a tekintélyes Ivashkov uralkodói családból származott. Szőke, egyenes haja, smaragdzöld szemei erős kontrasztot alkottak anyám fekete, göndör haja, barna szemei, és szeplős arca között. Anyám egyébként nem nemesi családból való. A szememet egyértelműen apámtól, arcomat anyámtól örököltem, de a hajamat honnan szedtem?
Pár hónapja srtigatámadás áldozatai lettek, s velük együtt a két testőrünk is meghalt. Nem sokat találkoztam a szüleimmel, mivel nagyon sokat dolgoztak, s ha a sulimban szünet volt, akkor sem voltak mindig itthon. Ezzel, jár, ha valaki nemes. De szerettem őket, s nagyon hiányoznak nekem.
Nathan Ivashkov a nagybácsim. 10 éve nem láttam, mondjuk, annyira nem hiányzik. Régebben, mikor csupán 6 éves voltam, Adrian pedig 13 sokat találkoztunk velük, például együtt ebédeltünk. De egyik nap Nathan, és apa valamin nagyon csúnyán összekaptak, s azóta nem hallottam felőlük. Egyedül Adrian hiányzott. Rengeteg fogadásra, nemesi összejövetelekre jártunk a szüleimmel, csodálkozom, hogy nem futottunk össze a nagybácsimékkal. Van egy olyan érzésem, hogy nem véletlenül. Akárhányszor érdeklődtem utánuk, apám csak ennyit mondott: felejtsd el őket! Nathan nem rég felkeresett, hogy látogassam, meg, s ha bármire szükségem van, forduljak hozzá. Jobb később, mint soha. Biztos vagyok benne, hogy a szüleimnek nyomós indokuk volt rá, hogy eltiltottak tőlük. De mégis, annyira szeretném látni Adriant.
Ráadásul az osztálytársaim legtöbbje már szakosodott valamelyik elemre, de én még nem. Tűzre szeretnék, és akkor meg tanulhatnék vele harcolni, és ölhetnék strigákat. Utálom őket, bár ne is lennének. Amúgy Riversideba járok iskolába. Nagyon kevés mora szent van, így nekünk már nem jutott, egyszerűen csak a Riverside-i akadémia vagyunk. Az időjárás nem túl jó, mert meleg, és napos, de legalább a strigáktól nem kell tartanunk annyira. Amikor az embereknek nappal van, nekünk éjszaka, így szinte sohasem kell napon lennünk. A sulink kicsi, de jól felszerelt.
- Samantha! – kiabálta egy ismerős hang. – Gyere már, ezt látnod kell!
Odabotorkáltam az ajtóhoz, és kinyitottam. Ashley Conta, a barátnőm állt előttem. Szőke, göndör haját copfba fogta, sötétkék szemei pedig izgatottan csillogtak.
- Mi történt? Valakinek sikerült becsempésznie egy üveg baracklikőrt? – kérdeztem cinikusan.
Ashley csak a szemeit forgatta:
- Új srác jött a suliba, egy Badica.
- Ez volt a második tippem. – vágtam rá.
- Na, kezdj valamit a hajaddal, aztán gyere le az ebédlőhöz – egy pillanat múlva Ashley már el is tűnt.
Sóhajtottam egyet. Itt nincs ideje a vámpírnak önsajnálatba temetkezni. Reméltem, hogy valami izgalmas történt. Egy Badica. Gondoltam, egy nem nemes mora fiú nem ért volna ennyi felhajtást. Utáltam a játszmákat, amik a nemesek között folytak. Kicsi korom óta ebben nőttem fel, de mégsem szerettem. Jó pofizni olyanokkal, akikről tudom, hogy ha érdekeik azt kívánják, hátba szúrnának. Minden a hatalomról szól. Megszoktam, hogy bármit megvehetek, amit csak akarok, és azt csinálok, amihez kedvem van. Ivashkov révén befolyásos voltam. Ráadásul bűbájt is ügyesen használtam, de ehhez, csak végszükség esetén folyamodtam. Valahogy volt egy olyan kisugárzásom, ami miatt az emberek bűbáj nélkül is hallgattak rám. Érdekes. Szerencsére sikerült magam köré gyűjtenem néhány nemest, akikben megbíztam, és a barátaim lettek. Közöttük van Ashley, Becky és Seth. Illetve két dampyr srác, Wes, és Cole. A szüleim erre neveltek, kapcsolatot építeni, már fiatalon. Persze, semmi bajom az átlag morákkal, velük is jól kijövök, s bulizni is szoktunk együtt, de igazi barátaim mégiscsak uralkodói családból szármáznak (kivéve a két testőrtanoncot).
Ezalatt végeztem a fésülködéssel, felkaptam a pink Converse-emet (nem tudom, említettem-e, hogy szüleim igen gazdagok voltak) és elindultam az ebédlő felé. Útközben összefutottam Wesszel, Colelal és Sethtel az imént említett banda fiú tagjaival. Wes Handl jádezöld szemű, világos barna hajú dampyr. Biztosan egy Dashkov volt az apja. Magas, jóképű, és vicces. Cole Brooks, szintén dampyr: Fekete haj, fekete szemek, ő közülünk a legbevállalósabb, és nagyon bírom. Seth Conta Ash ikertestvére (mora), szőke haja egy árnyalatnyival sötétebb, mint testvéréé, de szemei ugyanolyan sötétkék.
- Hé Samy!- kiáltotta Wes. – Szólj Beckynek, és Ashnek, egy óra múlva találkozunk Seth szobájában.
- Mit szereztetek, JD-t?
- Mi mást? – röhögött Seth
- Lesz ott más is, vagy csak a banda? – kérdeztem
- Csak mi – Vágta rá Cole, majd gonoszul elvigyorodott. – Vagy szóljak Tylernek is?
A fiúk röhögő görcsöt kaptak. Tyler az előző buli megpróbált megcsókolni, de én felpofoztam.
- Na jó, mielőtt megfulladtok, én lelépek – már csak egy lépcső választott el az ebédlőtől, de a kardigánom cipzárjával vacakoltam, és nem néztem az orrom elé. Valakinek nekiütköztem.
- Jaj, bocsi nem figyeltem. – mondtam, majd felpillantottam az illetőre. Jég kék szemei egyből feltűntek, s karamell színű hajával kiegészülve, nagyon jól mutattak. Kifejezetten jóképűnek mora srácba futottam bele.
- Semmi baj, én nem figyeltem. Amúgy Jason Badica vagyok – mutatkozott be, és kezet ráztam vele.
- Samantha Ivashkov – válaszoltam, s láttam, ahogy diszkréten végigmér.
- Csak egy Ivashkovnak lehet ilyen gyönyörű, smaragdzöld szeme. - elpirultam
- És egy Ozerának, Zeklosnak, illetve Badicának lehet jégkék szeme. – vágtam vissza, mire halvány mosoly jelent meg arcán.
- Nem tudod, hol van a 29-es szoba?- kérdezte végül.
- De, gyere, megmutatom.
Elindultunk, és észrevettem vörös hajú, barna szemű mora barátnőmet, Becky Vodát, ahogy rám kacsint, s én rámosolyogtam.
- Melyik iskolából jöttél? – kérdeztem.
- A Szent Vlagyimirből – válaszolta. – Ideköltöztek a nagyszüleim a közelbe. Ez az iskola sokkal kisebb, és ahogy látom, kevesebb diák jár ide.
- És tanárból sincs sok, úgyhogy vigyázz, mert felismernek.
Ezen nevetett, tetszett, ahogy nevet, őszinte volt.
- Ez úgy hangzik, mintha lenne tapasztalatod e téren.
- Hát, nem mondanám, hogy minden szabályt betartok. Van egy bandám, és elég zűrösek vagyunk. Erről jut eszembe, ma este buli lesz, a szobádban találkozunk.
- Igen, nem is tudtam. Kit hívtam meg? – folytatta a viccelődést.
- Hát, Sethtet, mert ugye ő a szobatársad, és még pár havert.
Eközben odaértünk a szobája elé. Bekopogtam.
- És téged meghívtalak? – kérdezte.
- Meg.
- Akkor érdemes lesz elmenni – mielőtt bármit mondhattam volna, Wes kinyitotta az ajtót.
- Samy! Kicsit korán jöttél. Á, szia, te vagy Seth új szobatársa, ugye? – fordult Jason felé. – Seth nincs itt, így én vagyok a fogadóbizottság.
- Jason Badica.
- Wes Handl. – kezet ráztak.
- Szóltál már a többieknek? – kérdezte Wes, miközben az ajtószélének támaszkodott.
- Nem, elfoglalt voltam.
- Igen, azt látom. – Jasonre nézett, s szemtelenül vigyorgott. Elvörösödtem, s bokán rúgtam. - Magatokra hagylak. –Bement a szobába, képes lettem volna megfojtani.
- Örülök, hogy megismertelek. – mondta Jason.
- Én is.
- Akkor, szia.
- Szia.
Elindultam, hogy megkeressem Beckyt, és Ashleyt, de gondolataim messze jártak.
