14. fejezet
Mérgesen odaviharoztam hozzájuk.
- Szia Samy! - köszönt nekem mosolyogva Jake és gyorsan végigmért. Barátnőm semmit sem vett ebből észre, csupán kiült az arcára, hogy most nem szívesen lát.
- Jake, szeretnék négyszemközt beszélni Ashleyvel - mondtam tömören.
- Persze, magatokra hagylak - felelte és már indult volna is, de Ash visszatartotta.
- Menj! - kezdtem türelmetlen lenni.
Jake nem kockáztatta meg, hogy esetleg belerúgok és sietősen távozott.
- Mi van? - kérdezte hisztérikusan barátnőm.
- Mégis miért kavarsz Jake-kel?
- Ahhoz neked semmi közöd.
- És mi van Wesszel? Egyik nap még vele csókolózol, másnap pedig egy másik fiúval jársz?
- Mi, te leskelődtél utánam? - akadt ki teljesen.
- Nem! De a folyosó közepén elég feltűnőek voltatok.
- Semmi jogod, nincs hozzá, hogy kioktass engem.
- Egyszerűen nem értelek. Most tetszik Wes, vagy nem?
- Mit számít az? Wes dampyr. Én mora vagyok. Uralkodói családból származom. Nemesekkel kell randiznom.
- Ugyan már! Még nem vagy felnőtt, ezt nem veszik ennyire komolyan.
- Ha Jason nem lenne nemes, sőt, dampyr lenne, akkor is szeretnéd? - kérdezte hirtelen. Készültem volna rávágni, hogy igen, de közbeszólt.
- Uralkodói leszármazott vagy, ráadásul Ivashkov. Sőt, Samantha Ivashkov, a volt királynő nagy-unokahúga. Gondolt át, hogy mit mondana a családod. Utána válaszolj!
Zárta le a beszélgetést és ott hagyott engem zúgó fejjel.
Becsöngetés előtt néhány perccel értem be a terembe. Leültem Becky mellé.
- Mi történt? - kérdezte aggódva.
- Ashley történt - sziszegtem.
Nagyot sóhajtott. Ő mindig semleges maradt, ha Ashleyvel veszekedtünk.
El is felejtettem, hogy elementál mágiám van, egészen addig, amíg Brown tanárnő nem szólt, hogy rendeződjünk csoportokba elemenként. Szomorúan lehajtottam a fejem. Becky bátorításképp megszorította a kezem és elment a vízhasználókhoz. Vártam, hogy másik két "nem szakosodott" osztálytársam odajöjjön hozzám. Helyettük a tanár sétált oda hozzám.
- Brown tanárnő! Hol van Abby és Matt?
- Abby a vízhasználóknál, Matt pedig a tűzmágusok között.
Elkomorodtam. Hivatalosan is csak én vagyok olyan béna, hogy nem szakosodtam semmire.
- Miss Ivashkov, értesítenem kellene a királynőt, hogy nem találtad meg az elemed. Talán lélekhasználó vagy.
- Ne! - kiáltottam kétségbeesetten. Inkább nem szakosodtam volna semmire, mintsem lélekre. A tanárnő fáradtan sóhajtott.
- Nem kell félned a lélektől. Sőt, nagyszerű lenne, ha az lenne az elemed. Csak igen keveseknek adatik meg!
- Inkább hagy próbáljam meg megint - kértem. Mrs Brown nagyon jóindulatú volt, így beleegyezett.
Odamentem a vízhasználókhoz. Egy vödörnyi víz volt az asztalon. Koncentráltam, amennyire csak tudtam. A víz fodrozódott, de nem folyt ki. Feladtam és továbbmentem. A levegőmágusok papírrepülőket röptettek. Megpróbáltam repülésre bírni a papírt, de nem emelkedett fel, csak átfordult. Sóhajtottam és átsétáltam a következő csoporthoz. Egy kisebb szikla volt az asztalon, amit a többiek könnyedén görgettek egymás között, kéz nélkül, csupán a képességükkel. Egyikük odadobta nekem a követ.
Letettem, de bármennyire is akartam, hogy megmozduljon, csak megremegett. Elérkeztem az utolsó elemhez, a tűzhöz. Ezt szerettem volna a legjobban, hogy sikerüljön. Hiába igyekeztem, a gyertya lángja nem lett nagyobb, sőt el is oltódott. Elveszett az utolsó csöppnyi reményem is és visszaballagtam a helyemre. A szemem sarkából láttam, hogy valaki meggyújtja a gyertyát. Jason! Nem is tudtam, hogy tűzmágus! Azta, lehet ennél tökéletesebb! Bátorítóan rám kacsintott, amitől visszatért az életkedvem. Majd ő felgyújtja helyettem is a strigákat.
- Sajnálom, Miss Ivashkov, de ideje lesz jelentést tennem – mondta Mrs. Brown.
- Nem kaphatnék még egy kis időt? – kérdeztem szomorúan?
- Attól tarok, hogy már nem húzhatjuk tovább.
- Kérem – mondtam és bevettem a bűbájomat is -, csak még ezt a hetet.
Látszott a tanárnőn, hogy küzd a bűbájommal, de tehetséges voltam, így nem tudott neki ellenállni.
- Végül is, egy hét még belefér.
- Köszönöm! – dőltem hátra boldogan a székemen.
- Nem is tudtam, hogy tűzmágus vagy? Miért nem mondtad eddig?
- Nem kérdezted – felelte mosolyogva, miközben a következő óránkra sétáltunk.
- Annyira szerencsés vagy. Én is tűzre szeretnék szakosodni.
- Igen, láttam órán. Miért fontos neked ez ennyire?
- Természetesen, hogy tudjak vele strigákat ölni.
- Tehát harcra használnád a mágiát? – kérdezte hirtelen, mire megtorpantam.
- Igen. Miért, ellenzed? – ijedtem meg.
- Nem.
- Akkor jó – könnyebbültem meg.
- Sőt! Tudnék neked mutatni pár trükköt.
Elképedve néztem rá Jasonre.
- Mi rosszat mondtam? – kérdezte ellenállhatatlan, féloldalas mosolyával.
- Jase, eddig azt hittem, nem lehetsz ennél tökéletesebb. De mindig meglepsz.
- Sissy, én pont ugyanezt mondhatom el rólad.
Nyaka köré fontam a karomat és megcsókoltam. Beleszédültem a csókunkba. Örültem, hogy átölel, mivel a térdeim felmondták a szolgálatot.
- Miért nem akarsz lélekhasználó lenni? – kérdezte, miközben továbbsétáltunk.
- Nem szeretnék megőrülni tőle. És egyébként is, a többi elemmel lehet harcolni. A lélekkel nem. Mit csinálok? Életre keltek egy növény, hogy elessen benne a rám támadó striga?
- Ami azt illeti, a léleknek sok előnye is van. Például az ügyes bűbájhasználat, ami látom, hogy neked megy.
Kinyújtottam rá a nyelvem.
- Vagy –folytatta-, a gyógyítás. Sőt, valakit visszahozhatsz a halálból. Ezzel nem versenyezhet a többi elem. Mit gondolsz?
- Honnan tudsz ennyi mindent? – kerültem ki kérdését.
- Christiantól. És figyelek a politikára.
Persze, mi az, amiről Jason nem tud?
Már csak egy folyosónyira voltunk a teremtől, mikor megláttuk Ashleyt és Jaket. Csókolóztak.
- Hát, az nem Wes – állapította meg Jason.
- Ha arra kérnélek, hogy üsd le azt a gyereket, megtennéd?
- Nem vagyok egy agresszív típus, de meg.
Megpusziltam, majd bementünk órára.
- Wow, kitől tanultál támadó mágiát?
- Damien bácsikámtól.
- Damientől?! Azta, bárcsak az én nagybátyám lenne ennyire jófej.
- Bizony, Damien remek ember. Miután meghaltak a szüleim fiaként nevelt fel, ráadásul még meg is tanította, hogy hogyan védjem meg magam.
- Neki nincs gyereke?
- Á, nincs. Még sohasem tudott megállapodni. Ráadásul még fiatal.
- Mondjuk, megértem. Damien bácsikád nagyon szexi. Értem már kitől örökölted jóképűségedet.
Rám villantotta féloldalas mosolyát, amit úgy imádtam.
- És mi újság a te nagybátyáddal? Ő nem jófej?
- Nathan? Ő tipikuson egy maradi nemes. Rendes velem, meg minden, de szinte nincs olyan, amiben egyetértenénk. És ráadásul már mos állást akart nekem szerezni. Egy hagyománytisztelő, sznob nemest akar belőlem faragni.
- Nem rossz az, ha valaki törődik veled. Damient például az sem érdekelné, ha nem járnék suliba. Nem igazán az a megfontolt típus.
- De vele ellentétben te nagyon komoly vagy. Ezt nem rossz értelemben mondom.
- Igen, hamar fel kellett nőnöm. Viszont, úgy látom, Nathan nincs túl nagy hatással rád. Örülök, hogy nem a maradi nemesek közé tartozol.
Rámosolyogtam. Ha akarnék, akkor sem találnék olyat, akivel jobban összeillünk.
- És mi újság Adriannel? Abból, amit láttam, ő nem valami komoly.
- Imádom Adriant. Minden hibájával együtt. A legtöbben csak egy elkényeztetett nemesnek látják-, ahogy engem is-, de ő sokkal több ennél. Olyan számomra, mintha a bátyám lenne.
- Ha már a géneknél tartunk, eléggé hasonlítotok. Ha nem mondod, hogy az unokatesód, elhiszem, hogy a bátyád.
- Jó is lenne. Bár nem változtatna semmin. Csak akkor Nathan lenne az apám – grimaszoltam egyet, mire Jase nevetett.
- Na, gyere! – felsegített, majd kisétáltunk. Megtaláltam a válaszom Ashley kérdésére. Akkor is szeretném Jasont, ha dampyr lenne. Nem érdekel, hogy mások mit szólnának.
