2013. szeptember 22., vasárnap

14. fejezet



14. fejezet

Reggel elementál mágiára menet megláttam Ashleyt. Nem volt egyedül. Jake átkarolta és éppen nevettek valamin. Jake Lazar népszerű, gazdag, jófej és helyes mora volt. Ráadásul végzős. Tipikusan Ashley esete. Meg kell hagyni, vállig érő fekete hajával és sötétbarna szemeivel igen jól nézett ki. Nálam is bepróbálkozott, de én nem voltam rá vevő.
Mérgesen odaviharoztam hozzájuk.
- Szia Samy! - köszönt nekem mosolyogva Jake és gyorsan végigmért. Barátnőm semmit sem vett ebből észre, csupán kiült az arcára, hogy most nem szívesen lát.
- Jake, szeretnék négyszemközt beszélni Ashleyvel - mondtam tömören.
- Persze, magatokra hagylak - felelte és már indult volna is, de Ash visszatartotta.
- Menj! - kezdtem türelmetlen lenni.
Jake nem kockáztatta meg, hogy esetleg belerúgok és sietősen távozott.
- Mi van? - kérdezte hisztérikusan barátnőm.
- Mégis miért kavarsz Jake-kel?
- Ahhoz neked semmi közöd.
- És mi van Wesszel? Egyik nap még vele csókolózol, másnap pedig egy másik fiúval jársz?
- Mi, te leskelődtél utánam? - akadt ki teljesen.
- Nem! De a folyosó közepén elég feltűnőek voltatok.
- Semmi jogod, nincs hozzá, hogy kioktass engem.
- Egyszerűen nem értelek. Most tetszik Wes, vagy nem?
- Mit számít az? Wes dampyr. Én mora vagyok. Uralkodói családból származom. Nemesekkel kell randiznom.
- Ugyan már! Még nem vagy felnőtt, ezt nem veszik ennyire komolyan.
- Ha Jason nem lenne nemes, sőt, dampyr lenne, akkor is szeretnéd? - kérdezte hirtelen. Készültem volna rávágni, hogy igen, de közbeszólt.
- Uralkodói leszármazott vagy, ráadásul Ivashkov. Sőt, Samantha Ivashkov, a volt királynő nagy-unokahúga. Gondolt át, hogy mit mondana a családod. Utána válaszolj!
Zárta le a beszélgetést és ott hagyott engem zúgó fejjel.


Becsöngetés előtt néhány perccel értem be a terembe. Leültem Becky mellé.
- Mi történt? - kérdezte aggódva.
- Ashley történt - sziszegtem.
Nagyot sóhajtott. Ő mindig semleges maradt, ha Ashleyvel veszekedtünk.

El is felejtettem, hogy elementál mágiám van, egészen addig, amíg Brown tanárnő nem szólt, hogy rendeződjünk csoportokba elemenként. Szomorúan lehajtottam a fejem. Becky bátorításképp megszorította a kezem és elment a vízhasználókhoz. Vártam, hogy másik két "nem szakosodott" osztálytársam odajöjjön hozzám. Helyettük a tanár sétált oda hozzám.
- Brown tanárnő! Hol van Abby és Matt?
- Abby a vízhasználóknál, Matt pedig a tűzmágusok között.
Elkomorodtam. Hivatalosan is csak én vagyok olyan béna, hogy nem szakosodtam semmire.
- Miss Ivashkov, értesítenem kellene a királynőt, hogy nem találtad meg az elemed. Talán lélekhasználó vagy.
- Ne! - kiáltottam kétségbeesetten. Inkább nem szakosodtam volna semmire, mintsem lélekre. A tanárnő fáradtan sóhajtott.
- Nem kell félned a lélektől. Sőt, nagyszerű lenne, ha az lenne az elemed. Csak igen keveseknek adatik meg!
- Inkább hagy próbáljam meg megint - kértem. Mrs Brown nagyon jóindulatú volt, így beleegyezett.
 

Odamentem a vízhasználókhoz. Egy vödörnyi víz volt az asztalon. Koncentráltam, amennyire csak tudtam. A víz  fodrozódott, de nem folyt ki. Feladtam és továbbmentem. A levegőmágusok papírrepülőket röptettek. Megpróbáltam repülésre bírni a papírt, de nem emelkedett fel, csak átfordult. Sóhajtottam és átsétáltam a következő csoporthoz. Egy kisebb szikla volt az asztalon, amit a többiek könnyedén görgettek egymás között, kéz nélkül, csupán a képességükkel. Egyikük odadobta nekem a követ.
Letettem, de bármennyire is akartam, hogy megmozduljon, csak megremegett. Elérkeztem az utolsó elemhez, a tűzhöz. Ezt szerettem volna a legjobban, hogy sikerüljön. Hiába igyekeztem, a gyertya lángja nem lett nagyobb, sőt el is oltódott. Elveszett az utolsó csöppnyi reményem is és visszaballagtam a helyemre. A szemem sarkából láttam, hogy valaki meggyújtja a gyertyát. Jason! Nem is tudtam, hogy tűzmágus! Azta, lehet ennél tökéletesebb! Bátorítóan rám kacsintott, amitől visszatért az életkedvem. Majd ő felgyújtja helyettem is a strigákat.
- Sajnálom, Miss Ivashkov, de ideje lesz jelentést tennem – mondta Mrs. Brown.
- Nem kaphatnék még egy kis időt? – kérdeztem szomorúan?
- Attól tarok, hogy már nem húzhatjuk tovább.
- Kérem – mondtam és bevettem a bűbájomat is -, csak még ezt a hetet.
Látszott a tanárnőn, hogy küzd a bűbájommal, de tehetséges voltam, így nem tudott neki ellenállni.
- Végül is, egy hét még belefér.
- Köszönöm! – dőltem hátra boldogan a székemen.



Óra után izgatottan ugrottam Jason nyakába. Kissé meglepődött, de még így is elkapott.
- Nem is tudtam, hogy tűzmágus vagy? Miért nem mondtad eddig?
- Nem kérdezted – felelte mosolyogva, miközben a következő óránkra sétáltunk.
- Annyira szerencsés vagy. Én is tűzre szeretnék szakosodni.
- Igen, láttam órán. Miért fontos neked ez ennyire?
- Természetesen, hogy tudjak vele strigákat ölni.
- Tehát harcra használnád a mágiát? – kérdezte hirtelen, mire megtorpantam.
- Igen. Miért, ellenzed? – ijedtem meg.
- Nem.
- Akkor jó – könnyebbültem meg.
- Sőt! Tudnék neked mutatni pár trükköt.
Elképedve néztem rá Jasonre.
- Mi rosszat mondtam? – kérdezte ellenállhatatlan, féloldalas mosolyával.
- Jase, eddig azt hittem, nem lehetsz ennél tökéletesebb. De mindig meglepsz.
- Sissy, én pont ugyanezt mondhatom el rólad.
Nyaka köré fontam a karomat és megcsókoltam. Beleszédültem a csókunkba. Örültem, hogy átölel, mivel a térdeim felmondták a szolgálatot.
- Miért nem akarsz lélekhasználó lenni? – kérdezte, miközben továbbsétáltunk.
- Nem szeretnék megőrülni tőle. És egyébként is, a többi elemmel lehet harcolni. A lélekkel nem. Mit csinálok? Életre keltek egy növény, hogy elessen benne a rám támadó striga?
- Ami azt illeti, a léleknek sok előnye is van. Például az ügyes bűbájhasználat, ami látom, hogy neked megy.
Kinyújtottam rá a nyelvem.
- Vagy –folytatta-, a gyógyítás. Sőt, valakit visszahozhatsz a halálból. Ezzel nem versenyezhet a többi elem. Mit gondolsz?
- Honnan tudsz ennyi mindent? – kerültem ki kérdését.
- Christiantól. És figyelek a politikára.
Persze, mi az, amiről Jason nem tud?
Már csak egy folyosónyira voltunk a teremtől, mikor megláttuk Ashleyt és Jaket. Csókolóztak.
- Hát, az nem Wes – állapította meg Jason.
- Ha arra kérnélek, hogy üsd le azt a gyereket, megtennéd?
- Nem vagyok egy agresszív típus, de meg.
Megpusziltam, majd bementünk órára.



Alig vártam az edzést Jasonnel. Megint jól elfáradtam, de éreztem, hogy fejlődöm. Ráadásul a végén még a tűzzel is kombinálta az ütéseket. Egy strigának semmi esélye sem lett volna ellene.
- Wow, kitől tanultál támadó mágiát?
- Damien bácsikámtól.
- Damientől?! Azta, bárcsak az én nagybátyám lenne ennyire jófej.
- Bizony, Damien remek ember. Miután meghaltak a szüleim fiaként nevelt fel, ráadásul még meg is tanította, hogy hogyan védjem meg magam.
- Neki nincs gyereke?
- Á, nincs. Még sohasem tudott megállapodni. Ráadásul még fiatal.
- Mondjuk, megértem. Damien bácsikád nagyon szexi. Értem már kitől örökölted jóképűségedet.
Rám villantotta féloldalas mosolyát, amit úgy imádtam.
- És mi újság a te nagybátyáddal? Ő nem jófej?
- Nathan? Ő tipikuson egy maradi nemes. Rendes velem, meg minden, de szinte nincs olyan, amiben egyetértenénk. És ráadásul már mos állást akart nekem szerezni. Egy hagyománytisztelő, sznob nemest akar belőlem faragni.
- Nem rossz az, ha valaki törődik veled. Damient például az sem érdekelné, ha nem járnék suliba. Nem igazán az a megfontolt típus.
- De vele ellentétben te nagyon komoly vagy. Ezt nem rossz értelemben mondom.
- Igen, hamar fel kellett nőnöm. Viszont, úgy látom, Nathan nincs túl nagy hatással rád. Örülök, hogy nem a maradi nemesek közé tartozol.
Rámosolyogtam. Ha akarnék, akkor sem találnék olyat, akivel jobban összeillünk.
- És mi újság Adriannel? Abból, amit láttam, ő nem valami komoly.
- Imádom Adriant. Minden hibájával együtt. A legtöbben csak egy elkényeztetett nemesnek látják-, ahogy engem is-, de ő sokkal több ennél. Olyan számomra, mintha a bátyám lenne.
- Ha már a géneknél tartunk, eléggé hasonlítotok. Ha nem mondod, hogy az unokatesód, elhiszem, hogy a bátyád.
- Jó is lenne. Bár nem változtatna semmin. Csak akkor Nathan lenne az apám – grimaszoltam egyet, mire Jase nevetett.
- Na, gyere! – felsegített, majd kisétáltunk. Megtaláltam a válaszom Ashley kérdésére. Akkor is szeretném Jasont, ha dampyr lenne. Nem érdekel, hogy mások mit szólnának.