2014. július 15., kedd

19.fejezet

19. fejezet

Reggel iszonyú fejfájásra ébredtem és biztos voltam benne, hogy csak pár órát aludhattam az éjjel. Az agyam nem tudod kikapcsolni, folyamatosan kattogott. Felidéztem magamban, hogyan reagáltak a barátaim mikor elmondtam, hogy rokonok vagyunk Adriannel. Nincs valami közöd Adrian Ivashkovhoz?  Érdekes, annyira hasonlítotok, olyan, mintha a húga lennél. Nagyon hasonlítotok. Egy pillanatra azt hittem, hogy a bátyád- visszhangzottak a fejemben a mondatok. Mindig azon tanakodtam, hogy kitől örököltem a hajamat, hát Nathantől. Felnyögtem és idegesen lerúgtam magamról a takarót. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy Nathan az apám. Egy sznob, maradi nemes, akinek feltett szándéka, hogy olyanná formáljon, mint ő. Harag bugyogott fel bennem anyám iránt, amiért elárulta apámat. Mégis hogy volt képes megcsalni apát, pont Nathannel?! Mindig amikor visszaemlékeztem a szüleimre az a kép élt bennem, hogy bár rengeteget dolgoztak, szerették egymást. Lehet, hogy rosszul láttam? Lehet, hogy csak azért maradtak együtt hogy ne derüljön ki egy ilyen mocskos családi titok? Ökölbe szorult a kezem és könnyek kezdtek el potyogni a szememből. Mérhetetlen düh fogott el, úgy éreztem elárultak, s széttört a tökéletes kép, amit a szüleimről őriztem. Azt kívántam bár nyugton maradtam volna, hisz Adrian eddig is a bátyám volt, most csupán kiderült, hogy vér szerint is az. Adrian. Nem mondhatom el neki, őt is összetörné, s ha ez lehetséges, még ennél is jobban utálná az apját. De hogy leszek képes a szemébe nézni?

- Hé! – karolt át aggodalmasan Becky. – Mi a baj?
- Semmi – szipogtam, miközben letöröltem a könnyeimet s gyorsan kitaláltam egy hazugságot –Csak a szüleimmel álmodtam és egy kicsit felkavart.
- Sajnálom Sissy – ölelt át szorosan. – Tudom, hogy nagyon hiányoznak neked és borzalmas lehet. De ránk a srácokkal mindig számíthatsz. Egy család vagyunk.
- Igen, egy nagyon rumlis és bonyolult család – mosolyogtam.
- De legalább sosem unatkozunk. Na, gyere, kapd össze magad!- húzott fel az ágyról - Szerzünk neked kávét, aztán anyu úgyis mindjárt jön értünk. Bepakoltál mindent?
Bólintottam, majd vettem egy mély levegőt, hogy megnyugodjak. Gyorsan felöltözünk és elkészültünk. Az alapozó valamicskét segített a szemem alatt éktelenkedő táskák elrejtésében s jobb kedvem is lett, mikor belegondoltam, hogy Beckiékhez utazom. Nagyon szerettem az anyukáját, valamicskét pótolta a szívemben tátongó űrt, mivel olyan voltam neki, mint egy fogadott gyerek.
Az ebédlőben megtaláltuk a többieket. Seth természetesen elrabolta tőlem Beckyt, a dampyrok máris
rávették magukat a reggelire. Ashley meglepetésemre néhány székkel arrébb mellettük ült, s ő sem nézett ki túl jól. Láttam rajta, hogy sírt. Üresen bámult maga elé, miközben a karkötőjével játszott. Wes nagyon koncentrált, hogy véletlenül se nézzen rá, s a levegőben érezhető volt a feszültség kettőjük között.
- Hé. Mi újság? – ültem oda Ash mellé s kérdeztem suttogva. Már tudtam mit fog mondani.
- Jake szakított velem – felelte elhaló hangon.
Megkönnyebbültem, hogy végre kikerült a képből az az idióta.
- Figyelj, tudom, hogy ez bunkón fog hangzani, de az a gyerek egy barom volt. Nem érdemelt meg téged.
Azt vártam, hogy mérgesen elviharzik, de ehelyett aprót bólintott.
- Én egyszerűen csak… Nem is tudom mit gondoltam. Tegnap este rájöttem, hogy végig csak az volt a célja, hogy lefeküdjön velem.
- De ugye nem?
- Persze, hogy nem, Samantha! – csattant fel, mire ránk néztek a többiek. Ash elkapta Wes pillantását, majd zavartam félrenézett. – Nem vagyok annyira hülye.
- Wesszel most mi a helyzet? – kérdeztem. Kezdett már elegem lenni abból, ahogy ők ketten kerülgették egymást. Nagyot sóhajtott majd idegesen tekergette tovább karkötőjét. Biztos voltam benne, hogy hamarosan elszakad.
- Erről már beszéltünk egyszer – motyogta.
- Nézd –fogtam meg a csuklóját ezzel megmentve a karkötőt attól, hogy csúnya véget érjen. – Meddig akarjátok még azt játszani, hogy nem érdeklitek egymást? Összejöhetsz akárhány fiúval, ő meg megverheti az összest, amíg ki nem csapják. Ha csak amiatt aggódsz, hogy mások mit gondolnak, hát ne tedd! Ez a te életed. Tudom, átérzem a helyzeted, hogy mekkora felelősség nehezedik a nyakunkba, amiért nemesi családból származunk. De ne hagyd, hogy mások irányítsanak. Dampyrral járni nem bűn, csupán kevesen vetemednek rá, mivel a sznob nemesek elítélik. Ne légy egy közülük Ash! Merj más lenni! Ne állj be a sorba! A drága apám össze akart hozni egy Szelskyvel, kizárólag a politikai kapcsolatok miatt. Mikor megmondtam neki, hogy van barátom, aki Badica, csupán azért, mert a Badica kicsi család, már helytelenítette. De megmondtam neki a magamét, és elhívta Jasont egy ebédre. Csak ki kell állni amellett, amiben hiszel és megtalálni a megfelelő embereket, akik támogatnak. Látod, a királynő párja Christian Ozera, akit a sznob nemesek megvetnek.
Ash sötétkék szemei kíváncsian vizsgáltak engem. Nem tudom mit láthatott, de úgy tűnt, sikerült meggyőznöm.
- Nagyon megváltoztál, mióta megismerted Jasont – mondta komolyan.
- Rossz irányba?
- Nem. Kezdesz megkomolyodni, és ez megijeszt, mert ez rám is hatással van! A végén még felelősségteljes leszek. Isten ments! – nevetett, mire megkönnyebbültem. - Igazad van. Csak tudod, én nem vagyok ennyire bátor, engem nagyon befolyásol, hogy mit gondolnak mások.
- Ugyan Ash, te vagy az egyik legbevállalósabb csaj, akit ismerek. Te befolyásolod a többiek. Ha átfested a hajad barnára, akkor rögtön az lesz a divat. A kérdés csak az, hogy mire használod a hatalmad.
Ashley szeme felcsillant, meghozta a döntését. Ugyan néha felszínesnek, meglehetősen kiállhatatlannak tűnt, s elismerem, hogy kevesen tudtak úgy kihozni a sodromból, mint ő… Legbelül egy nagyon okos lány volt, csak szüksége volt barátokra, akik néha helyrerázták. Megölelt, megköszönt mindent, majd hátradobta a haját és határozott léptekkel odasétált Weshez. A fiú már egy ideje abbahagyta az evést és a szeme sarkából minket figyelt. Meglepetten felállt, s nem tudta eldönteni, hogy Ashley mit akar. A lány vett egy mély levegőt, majd megragadta a dampyrt a pólójánál fogva és megcsókolta. Nevetés tört ki belőlem miközben a szám elé kaptam a kezem. Cole füttyült egyet, s mikor a többiek észbe kaptak, elkezdtek tapsolni.
- Épp ideje volt már –szólalt meg mellettem Jason, kissé megijedtem, mert fogalmam sem volt mióta ült ott.
- Csütörtökön átjössz és elmegyünk moziba. Hozz virágot anyunak – adta ki a parancsot Ashley még szegény Wes, aki azt sem tudta hol áll a feje, bólintott. Cole felállt és széttárta a karjait, hogy most ő a következő. A szőke lány egy nem túl szép jelzővel illette, majd intett öccsének, hogy menjenek. Contáék eltűntek.
- Ember, miért én vagyok az egyetlen, akinek nincs dögös barátnője? – ült vissza a helyére csalódottan Cole.
- Mert idióta vagy –tért magához Wes.


- Hallottam, amit Ashleynek mondtál – kezdeményezett beszélgetést Jason, miközben segített levinni a bőröndömet. A kihalt folyosón sétáltunk.
- Igen? Pontosan mikor is kerültél oda az asztalhoz? Észre sem vettelek.
- Nem állt szándékomban hallgatózni, de nem tudtam ellenállni. Nagyon meggyőző volt. Büszke vagyok rád – mosolygott rám.
- A végén még igaza lesz Nathannek és tényleg politikusnak kell mennem – mondtam fintorogva.
- Egyre nagyobb a befolyása feletted, de ugyanakkor te nem tágítasz az elveidtől.
- Ezt hogy érted? – ráncoltam össze a homlokomat.
- Ha nem tévedek, akkor apádnak nevezted – mosolygott és tudtam, hogy csak cukkolni akar, de én elkomorodtam. Tisztában voltam vele, hogy Jason szinte sosem téved, így felidéztem a szavaimat. Valóban azt mondtam, hogy apám. Elszörnyedtem a gondolattól is, hogy ilyen könnyen elfelejtettem az igazi apámat, aki együtt maradt anyámmal, aki megcsalta és saját gyermekeként nevelt, pedig biztos vagyok benne, hogy egy hibát látott bennem.
- Hé – emelte fel gyengéden az államat Jason. Jégkék szemeiben aggodalom tükröződött. – Mi a baj?
Megráztam a fejemet.
- Semmi –erőltettem mosolyt magamra – Csak megijeszt, hogy képes voltam ilyet mondani. Nathant apának nevezni? Biztos volt valami a reggeli narancslében.
Jason szemei összeszűkültek, s tudtam, hogy átlát rajtam. Szerencsére nem firtatta tovább, amiért nagyon hálás voltam.
- Akkor most minden rendben Ashleyékkel, igaz? – váltott témát.
- Igen, vagy legalább is remélem. Már nagyon idegesítő volt nézni, hogy mit művelnek. Tudod, amikor legszívesebben csak fejbe vágnád mindkettőt, hogy észbe kapjanak.
- Wesnek majdnem sikerült megvernie azt a Jake gyereket. Ki is csapták volna.
- Igen, köszönöm, hogy megállítottad. Erről jut eszembe. Téged nem függesztettek fel?
- Shane miatt? Nem, még nem szólt senkinek.
- Nem kellett volna ezt tenned értem. Nem akarom, hogy bajba kerülj.
- Ugyan. Damien biztos jól szórakozott volna. Mondjuk, ha Shane orra nem tört el, akkor nem lenne megelégedve – felnevettem, ő is, de ugyanakkor úgy tűnt, mintha komolyan mondta volna.
- Hé – állítottam meg. –Azt azért el kell ismernem, hogy nagyon szexi volt, ahogy megvédtél.
Féloldalasan elmosolyodott, én pedig megharaptam az ajkaimat. Óvatosan a falhoz préselt, kezeit a derekamra tette. Ahogy ajkai az enyémekhez értek átjárt a forróság. Beletúrtam karamellszínű hajába s a vágy végigcikázott rajtam majd átjárta minden porcikámat. Valahol, az agyam nagyon elrejtett szegletében eszembe jutott, hogy a folyosón voltunk, s talán nem ez a legmegfelelőbb hely, de Jasonön kívül minden jelentéktelennek tűnt. Már éppen készült volna megtörni a csókot, mikor valaki megköszörülte a torkát. Egy szempillantás alatt elhúzódtunk egymástól, s már készültem volna a tanár hegyi beszédére. Azonban nem tanár állt előttünk, valaki fiatalabb és sokkal jóképűbb.
- Azt hiszem, ez abba a kategóriába esik, amiről kellene, de nem teszek említést Nathannek – mondta az újonnan érkezett.
- Josh! – kiáltottam fel, majd a nyakába ugrottam imádott testőrömnek. Úgy kapott fel, mint egy tollpihét és szorosan átölelt.
- Látom nem unatkoztatok még távol voltam.




2014. január 12., vasárnap

18. fejezet



 18. fejezet

Este furcsa álmom volt. A szüleim régi házában sétáltam, a kertben. A puha és selymes fű simogatta meztelen lábamat. Lágy szellő játszott a hajammal és finom virágillatot hozott. Az egész olyan idilli volt. Ebben a házban töltöttem kisgyerekkoromat. Itt laktunk addig, amíg Adrian és én családom össze nem veszett. Öt éves voltam akkor. Odasétáltam a kis dísztóhoz, amit úgy imádtam. A víz tükrében megláttam magamat. Dús, sötétbarna hajam két copfba volt fogva. Egy sötétkék elegáns, pöttyös ruhát viseltem, ami kissé koszos volt. Anya mindig rám szólt, hogy vigyázzak a ruhámra, de ha Adrian átjött, akkor már mindegy volt. Egész nap játszottunk. A legérdekesebb az volt, hogy ötéves énem nézett vissza rám a víztükörből. Az egész annyira élethű volt és éles, hogy ha nem lenen lehetetlen, azt mondanám, nem álmodtam.
Ekkor feltűnt ő, tizenkét éves kamaszként. Nyurga volt, magas.. Még nem volt olyan jóképű, de vonásain már most is látszott, hogy pár év, és szívtipró lesz. Sötétbarna haja most jól fésült volt. Egy inget viselt, ami kissé összegyűrődött.
- Adrian – ugrottam a nyakába.
- Szia Sissy – kapott fel és pörgetett meg. – Tetszik? Sajnos csak ennyire emlékeztem. De a két kis copfodat megjegyeztem.
- Ezt hogy érted? – kérdeztem összezavarodottan.
- Ez volt az utolsó napunk. Ezen a napon vesztek össze a szüleink. Megpróbáltam élethűvé teremteni a kertet.
- Tudtam! Ez nem rendes álom! Már megint valami lélek-trükk! – hasított belém a felismerés.
Ebben a pillanatban elmosódott a környezet. Mire újra kirajzolódtak a vonalak az egyik tanteremben ültünk a suliban. Immár annyi évesként, amennyik igazából vagyunk. Kissé hátrahőköltem, megijesztett ez a hirtelen változás.
- Tényleg nagyon tehetséges vagy – mosolygott rám huncutul.
- Ezt ne csináld többször, kérlek. Sok – fogtam a fejemet.
- Rendben, bocsánat – lökte meg a copfomat.
- Hé! – kiáltottam és kibontottam a lófarkaimat. Ő vidáman kuncogott.
- Pedig aranyos voltál úgy.
Kinyújtottam rá a nyelvemet.
- Ez azt jelenti, hogy már az álmaimban sem lesz nyugtom tőled és a lélektől?
- Azt hittem, örülni fogsz nekem – biggyesztette le az ajkát szomorúan, de a szemei csillogtak, így tudtam, hogy csak viccel.
- Persze, hogy örülök – bokszoltam bele a vállába. – Csak kicsit sok ez az egész így hirtelen.
- Egész jól viseled. Vannak, akik rosszabbul reagálnak.
- Nem mindenki lát szívesen az álmában – ugrattam.
- Ha tudnád hány nő álmodik rólam – mosolyodott el perverzül.
Fáradtan felnyögtem és inkább nem is méltattam válaszra.
- Gondolom, ez a következő leckém. Mi a neve? „Álomjárás”?
- Valami olyasmi. Persze ha nem akarod, nem kell megtanulnod. De gondolj bele, mi mindent tudhatsz így meg. Mások nem tudják, hogy az álom nem valóság, csak sejtik.
Gondolkodva rágtam a szám szélét, ő pedig elégedetten összefonta a karjait és hátradőlt a székén. Tudta, hogy elültette a bogarat a fülemben.
- Oké, győztél. Ki vele, hogyan kell!
- Figyelmeztetlek, sokkal nehezebb, mint az auralátás.
Összeráncoltam a homlokomat, ami természetesen nem kerülte el a figyelmét.
- Hogy megy az auralátás?
- Jól, ami azt illeti pompásan. Épp ez a baj. Én nem akarom használni a lelket, mégis előbújik. Úgy érzem, hogy átveszi az irányítást.
Eltűnt a jókedv a szeméből és megkomolyodott. Aggódva nézett rám.
- Szoktál depressziós lenni?
Megráztam a fejemet.
- Gondolkodtál már azon, hogy kárt tegyél magadban?
- Mi? Nem, dehogy is!
- Akkor jó. Esetleg vannak sötét pillanataid, vagy néha érzed azt, hogy megörültél?
- Kezdem úgy érezni magam, mint egy dili dokinál.
- Sissy, én komolyan beszélek – hajolt közelebb, hogy nyomatékosítsa, amit mondott. Smaragdzöld szemeiben aggodalom tükröződött. – Ha egy kicsit is rosszul érzed magad, akkor szólj nekem, vagy Jasonnek, vagy valakinek a barátid közül. Lissának Rose segített, Sonya megörült és strigává változott. Én sem véletlenül iszom. A lélek nagy teher, aminek következményei vannak, káros mellékhatásai.
- Rendben – feleltem, majd elmosolyodtam - Ennyivel jössz is, miután belerángattál ebbe az egészbe.
Felnevetett és megölelt. Szorosan köre fontam a karjaimat. Imádtam Adriant minden rossz szokásával együtt.
- Ha te nem örültél meg, akkor nekem is menni fog.
- Ki mondta, hogy nem vagyok örült?
- Ott a pont. Akkor legalább már ketten leszünk nem épelméjűek.

Már csak egy hét volt hátra a téli szünetig. Ez persze rengeteg témazárót, felelést és utolsó pillanatokra hagyott javításokat vont maga után. Ugyanakkor kellemes légkör uralkodott az iskolában, mindenki izgatott volt, hogy végre hazautazhat a szeretteihez. Mindenki a szüneti programját tervezgette. Néhányan síelni készültek, mások fontos nemesi összejöveteleken voltak hivatalosak. Jason megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem náluk tölteni a szentestét, illetve maradni még néhány napot. Örömmel elfogadtam a meghívást. Damien azt mondta, hogy nem fogad el nemleges választ, ha kell, el is raboltat. Ha jobban belegondolok, még az is lehet, hogy képes lenne rá. Nathant sem felejtettem el. Meghívott engem és Jasont egy vacsorára, kíváncsi volt a fiúmra. Vagy legalább is ezt a látszatott igyekezett fenntartani. Beckynél is Ashleynél is töltök majd egy-egy napot. Adriant is meglátogatom majd, aki bemutat a barátainak. Alig vártam már, hogy személyesen találkozhassak Sonyával, Jillékkel és a lánnyal, aki elrabolta a nőcsábász Adrian Ivashkov szívét. A szilveszteri bulit pedig természetesen Wes szervezi. Így a barátaim idén sem hagytak unatkozni.

Adrian a héten kétszer gyakorolt velem. Nem sokat haladtunk, mivel a „álomjárás” nagy falatnak bizonyult. Állítólag Lissának is sok időbe telt elsajátítani, nem mintha ez megnyugtatott volna. Viszont a kemény munka meghozta gyümölcsét és a péntekre már én látogattam meg Adriant álmában.

Nem akartam nagy fába vágni a fejszémet, így a suli egyik termét képzeltem el. A részletek nem voltak annyira pontosak és kidolgozottak, mint amikor unokatesóm építette fel őket, de a célnak megfeleltek. Kezdésnek megtette. Adrian csodálkozva ült a mellettem lévő széken. Nagyokat pislogva nézett körbe. Egy halványságra pólót viselt, ami sápasztotta.
- Nem tetszik ez a szín – állapítottam meg, ő pedig lenézett a pólójára. Abban a pillanatban sötétkékké változott. Megráztam a fejem, és sötétzölddé színeztem át.
Felnevetett.
- Elképesztő, milyen gyorsan tanulsz. El sem hiszem! Egy hét alatt megtanultad azt, ami a királynőnek egy hónapba telt. Lassan átveheted a helyem a kutatásban.
- Tudtam, hogy csak azért tanítasz, hogy kibújj a kutatás alól – nyújtottam ki a nyelvem.
- Hát, most lebuktam – tárta szét a kezeit – Vicc nélkül, tényleg nagyon ügyes vagy.
- Jó a tanárom – kacsintottam rá. – Szakmai kérdés. Mondtad, hogy a lélekkel még azt is elérheted, hogy másnak lássak a külsődet. Ez az álomban is lehetséges?
Elégedetten elmosolyodott:
- Látom, most már tetszik. Egy hónapja még sikítva menekültél a lélek elöl. Úgy érzem, valami rosszban sántikálsz.
- Ugyan már? Mit csinálhatnék?
- Elméletben lehetséges, bár én még sosem próbáltam. Miért akarnék más bőrébe bújni? Adrian Ivashkovot mindenki szívesen látja – mosolygott szélesen, én pedig csak megráztam a fejem – De ez a te álmod, azt csinálsz, amit akarsz. Olyan egyszerű, ahogy a pólót is átszínezted.
- Oké, akkor figyelj! – Adrian bőrébe bújtam.
- Nem rossz, de azért ennél sokkal jóképűbb vagyok – kacsintott rám.

Hajnali kettőkor megszólalt az ébresztőm. Gyorsan kikapcsoltam, mielőtt Beckyt is felriasztottam volna. Fáradtan és nyűgösen dőltem vissza az ágyamra, majdnem visszaaludtam. Még időben eszembe jutott, hogy miért is keltem fel az éjszaka közepén, így újult erővel pattantak fel a szemeim. Éveket vártam erre, most itt a lehetőség. Nem véletlenül választottam ezt az időpontot, biztosnak kellett lennem benne, hogy akit meglátogatni készülök, már alszik. Felültem az ágyamban és erősen koncentráltam. Elképzeltem a helyszín, ahol majd az álom játszódni fog. Igyekeztem minél jobb munkát végezni. Adrian most büszke lenne rám a technika miatt,ugyanakkor rettentő dühös, ha tudná mire készülök. Elvettem a fényképet az éjjeliszekrényemről és magamba ittam a rajta lévő alak arcképét. Még éreztem egy könnycseppet legurulni az arcomon, majd az álomban találtam magam.

Adrian és az én emlékeim alapján kísértetiesen pontosan felépítettem a házunkat a kerttel együtt. Biztos voltam benne, hogy akad néhány hiányosság, de azt is tudtam, hogy Nathan sem fog jobban emlékezni. A dísztónál állt és elmélyült kristálytiszta vizében. Kissé zaklatottnak látszott, túlságosan pontos volt minden egy álomhoz. Azonban, az utolsó gondolata lett volna, hogy ez valami léle- trükk. Így megelégedett azzal, hogy csak a fantáziája űz vele csúnya játékot. Utolsó cseppként odasétáltam hozzá és megszólítottam.
- Nathan – hátrafordult és ijedtében ugrott egyet. Betelt a pohár. A szeme vörös lett és levegő után kapkodott.
- Bella – mondta elhaló hangon. Vele szemben nem én álltam, hanem édesanyám. Igyekeztem a lehető legjobban felidézni magamban a gesztusait, a beszédét, Őt. Eközben kis híján megszakadt a szívem.
- Ez lehetetlen – hitetlenkedett Nathan. – Most álmodom, vagy megörültem?
Rámosolyogtam, és rátettem a kezem a karjára megnyugtatásként.
- Ha meglátsz engem, azt hiszed, hogy megörültél? – kérdeztem, majd lágyan felnevettem. Sajnos csak gyenge utánzata voltam édesanyámnak, de Nathan eléggé le volt sokkolva ahhoz, hogy ezt észrevegye. – Ez nem túl hízelgő.
- Bella – szorította meg a kezemet. - Mindennél jobban örülök, hogy látlak. De mit szeretnél?
- Samantha már elég idős. Mondd el neki az igazságot, hogy miért vesztünk össze. Joga van tudni.
- De megegyeztünk, hogy nem kell megtudnia. Legalább is addig nem, még gyerek.
- Mondd el neki. Kérlek. Én már nem tudom megtenni.
Nathan szemében egy kövér könnycsepp ült. Sosem tudtam, hogy ennyire megviselte anya halála. Nem gondoltam, hogy ennyire jóban voltak.
- Nem tudom, hogy képes lennék-e összetörni a képet, amit rólad őriz. Engem sosem fogadna el apjaként, akkor minek ábrándítsam ki?
Elakadt a lélegzetem. Nem hittem a fülemnek. Biztos valamit félreértettem. Letaglózó elképedtségem az arcomra is kiülhetett, mivel Nathan közelebb lépett és kezei közé fogta az arcomat.
- Ne aggódj, vigyázok a lányunkra.
Azonnal kitéptem magamat az álomból. Zihálva és izzadtan ültem fel az ágyamban. A szívem a torkomban dobogott. Görcsösen markoltam a takarót és éreztem, ahogy könnyek kezdenek el záporozni a szememből. Ez lehetetlen. Nem lehet igaz. Tévedek. Nem. Kizárt dolog. Próbáltam győzködni magam, hogy az csak egy hatalmas félreértés. Az agyam logikus fele azonban bekapcsolt és nem hagyott békén. Bizonyítékokat sorolt fel. Miért hasonlítunk annyira Adriannel, miért vesztek össze a családjaink, miért uralkodott fagyos légkör évekig a szüleim között. Muszáj beismernem, Nathan az apám. Ez pedig azt jelenti, hogy Adrian valóban a testvérem.