15. fejezet

 15. fejezet

 Daniel

Sajnos letelelt az egy hetem, így Mrs. Brown jelentést tett a királynőnek rólam. Samantha Ivashkov, a lány, aki nem találja ez elemét, talán lélekhasználó. Éljen!
 Viszont élveztem ezt a hetet. Visszarázódtam a sulis hétköznapokba, amiket Jason kifejezetten feldobott. Kiismertem őt. Csendes volt, komoly és megfontolt. Semmi sem kerülte el a figyelmét. De ugyanakkor egy másik énjét is felfedeztem. A kiváló harcost, akinek támadásai mágiával kombinálva halálossá váltak. Támogatta a morák harcmozgalmát és gyűlölte a strigákat. Az egyik legokosabb és jól informáltabb fiú volt, akit ismeretem.
Ashley továbbra is Jakkel járt, ami nyugtalanított. Ráadásul Wes egyre rossz kedvűbb lett. A többiek nem értették ennek az okát, én pedig megígértem Wesnek, hogy nem mondom el nekik az Ashley ügyet.

De a hét történései közül a legérdekesebb mégis Nathan kérése volt, miszerint menjek el egy ebédre hozzá, ahol fontos embereknek szeretne bemutatni engem. Írta, hogy ez a „találka” rendkívül fontos, öltözzek fel elegánsan és csinosan (itt meglepődtem) és hozzam a legmegnyerőbb formámat. Dühös voltam, amiért ugráltat. Azt hiszi, csettint egyet és máris átrepülök az országon keresztül hozzá?! Ugyanakkor egy kis részem tudta, hogy csak a jövőmet akarja megalapozni, de nem is biztos, hogy politikai pályán szeretnék majd elhelyezkedni. Megértettem Adriant, hogy miért menekült el otthonról. De természetesen elrepültem Nathanhöz, már csak azért is, mert írt a sulinak.

Elbúcsúztam a barátaimtól szombat reggel. Jason a suli leszállópályájánál várta velem, hogy megérkezzen Nathan gépe.
- És egy újabb unalmas ebéd „fontos” emberekkel jövőm érdekében- mondtam, miközben a szemeimet forgattam. Jason a féloldalas mosolyával lepett meg, amit úgy imádtam.
- Ezt úgy mondod, mintha a világ egyik legrosszabb dolga lenne kapcsolatok építése „fontos” emberekkel – utánozta a hangsúlyomat a fontosnál. – Pedig mások ölni tudnának a helyzetedért.
- Inkább lenne olyan jófej és tökéletes nagybátyám, mint Damien – feleltem és kinyújtottam rá a nyelvem.
- Azt már meséltetem, hogy amikor 5 éves voltam, Damien rábízott egy idegen mora testőrére?
- Mi? Hogyan?
- Találkozott egy csinos nővel és útban voltam. Az ő testőre meg ugye vele volt.
Kuncogtam:
- Igen, ez olyan damienes.
- Anyáék persze kiakadtak mikor ezt megtudták. De a nagybátyám azt mondta –„Ugyan, a kölyök tud magára vigyázni!” És akkor kezdett el engem önvédelemre tanítani. Természetesen titokban.
- Huh, hát visszavonom a tökéletes nagybáty jelzőt – mondtam mosolyogva, de kirázott a hideg. Hozzászoktam a Riverside-i meleg időjáráshoz és csak egy ing volt rajtam. De már őszi hónapok jártak ráadásul reggel is volt, így leesett a hőmérő higanyszála. Jasonön nem volt kardigán, amit odaadhatott volna, így megölelt hátulról. Állát a vállamra támasztotta. Azonnal átjárt a forróság és megrészegített finom illata. Kevesebb, mint egy percig állhattunk így, de nekem többnek tűnt, mikor leszállt a „várva várt” gép. Josh kászálódott ki belőle és odasétált hozzánk. A nyakába ugrottam és szorosan megöleltem. Mintha csak egy párna lennék, olyan könnyedén kapott fel.
- Mi újság? – kérdeztem, miközben barátságosan kezet fogott Jasonnel.
- Csak a szokásos. Suli, barátok és Nathan hivatalos ebédjei.
Összemosolyogtak a fiúmmal.
- Na, menjünk. Nathan nem szeretné, ha késnél – heccelt a testőröm.
Jase megcsókolt búcsúzásképp.
- Aztán vigyázz rá! – mondta Joshnak.
- Mint a szemem fényére – szalutált viccesen a testőr.
Felszálltunk a gépre és kezdetét vette az utazás.

Ezúttal sem felejtettem el megcsodálni az Királyi Udvart, de nem sok időm maradt rá, mert Nathan már várt.
- Szervusz Samantha. Örülök, hogy itt vagy – üdvözölt kedvesen – Josh.
- Kérted, hát itt vagyok – feleltem kissé morcosan.
- Van egy meglepetésem a számodra – válaszolta töretlen jókedvvel.
Ez már felkeltette az érdeklődésemet. Csodálkoztam, amikor bemutatott a vendégeinek.
- Samantha, ők itt Mr. és Mrs. Szelsky, illetve a fiúk Daniel.
A családfő minden porcikájából sugárzott, hogy befolyásos nemes. Mozdulatai tekintélyt parancsoltak. A felesége magas, vékony, gyönyörű nő volt.
- Nagyon örülök a a találkozásnak – fogtunk kezet. Daniel tekintete hosszasan elidőzött rajtam, így én is megvizsgáltam. Észrevettem, hogy nagyon jóképű. Sötétbarna, kissé göndör haja, jégkék szemei és latin vonásai vonzóvá tették. Csupán néhány évvel lehetett nálam idősebb.

Mikor leültünk ebédelni udvariasan kihúzta nekem a széket. Kiváló ételt ettünk, miközben természetesen a politikáról beszélgettünk. Nathan figyelmeztetően rám pillantott, amitől tudtam, hogy a maradi nemest kell alakítanom, és véletlenül sem említhetem meg, hogy támogatom, hogy a morák harcoljanak. Figyelmesen hallgattam felnőtteket és megfontoltam feleltem, ha kérdeztek. Nathan elégedetten bólogatott, így tudtam, hogy minden jól csinálok. De egész vacsora közben magamon éreztem Daniel pillantását. Néha ő is hozzáfűzte érveit a témához, így megállapítottam, hogy teljes mértékben egyetért apjával. Okos fiú volt, de egyértelművé vált, hogy az apja befolyása alatt áll.

Az ebéd után Nathan megkért, hogy vezessem körbe Danielt az udvarban, még ő megbeszélésre megy a fiú szüleivel. Furcsálltam, mivel nem igazán ismertem ki magam itt, de természetesen beleegyeztem nagybátyám kérésébe. Szívesebben sétálgattam Daniellel, aki szimpatikus volt, mint mentem volna megbeszélésre.
- Valahol a közelben jársz egyetemre? – kérdezte a Szelsky fiú.
- Nem, én még gimis vagyok – válaszoltam a kérdés egyik felére.
- Ó – hökkent meg – Olyan csinos vagy, hogy idősebbnek hittelek.
- Köszönöm – feleltem bizonytalanul.
- Én egy orvosi egyetemre szerettem volna menni, de a szüleim nem ezt a pályát szánták nekem – bingó, igazam volt. – Egy ilyen okos lány, mint te, mi szeretne lenni?
- Én még nem tudom. Nathan biztos azt akarja, hogy politikus legyek – direkt nem reagáltam a bókra.
- Pont, mint az én szüleim – mosolygott rám együtt érzően.
- A szüleid a nagybátyám régi ismerősei?
- Igen. Nagyon fontosnak tartják a jó viszonyt családjaink között. Apám mondta, hogy legyek jóban veled. De mióta megláttalak, elbűvöltél – mondta és megpróbálta megfogni a kezemet, de én elrántottam.
- Daniel. Kedvellek, kedves vagy és jóképű, tisztelem a családodat, de nekem van barátom.
- Ó – csodálkozott – Természetesen megértem. Csak Nathan ezt nem említette.
- Sajnálom.
- Semmi baj. Mind esetre megadom a számom, és ha már nem jártok, vagy csak egy barátra van szüksége, nyugodtan hívj fel – nyújtott át egy papírt.
- Rendben, köszönöm – mosolyogtam rá.
Ezután sokkal oldottabban beszélgettünk és megismertem a fiút. Orvos szeretett volna lenni, de a családja nem engedte neki. Szigorúan nevelték, egy maradi nemest faragtak belőle. Jóindulatú volt és okos, de nem az én világom.

Visszamentünk az Ivashkov házba, ahol Szelskyék megköszönték az ebédet, majd elmentek. Amint kiléptek az ajtón Nathan megszólalt:
- Nos, ez a délután jól sikerült. Kifogástalanul viselkedtél és Szelskyék megkedveltek. Sikerült Daniellel randevút egyeztetnetek? – kérdezte elégedetten.
- Nem – feleltem határozottan, mire összezavarodott.
- De miért? Daniel nagyon jóképű fiatalember, befolyásos családból és úgy láttam, jól kijöttök.
- Nekem van barátom. Talán megkérdezhetted volna, mielőtt párt keresel nekem. Azt még elviselem, hogy embereknek mutatsz be, ugrok, amikor szólsz, alakítom a tökéletes nemest. De hogy még a szerelmi életembe is beleszólsz?!
- A Szelsky hatalmas és befolyásos család. Nagyon hasznos lett volna ez a kapcsolat Daniellel – felelte ingerülten – És mindezt csak érted teszem szívességből, hogy ha felnősz, legyenek kapcsolataid!
- Senki nem kérte, hogy tedd ezt! Elboldogulok magam is!
- Igen, hogyan? Már csak én maradtam neked, mivel a szüleid meghaltak!
Dühösen küszködtem a könnyeimmel, de a világért sem sírtam volna.
Nathan leült a fotelbe és töltött magának whiskyt.
- Sajnálom, hogy felhoztam a szüleidet – mondta higgadtabban – Hogy hívják a barátodat?
- Jason – ültem le a szemben lévő kanapéra.
- Jason kicsoda?
- Badica. Nemes – feleltem fáradtan.
Összeráncolta a homlokát:
- A Dragomirok után ők a legkisebb család.
Vettem egy mély levegőt.
- Akkor feltételezem nincsenek kapcsolataink velük. Most itt az alkalom.
- Gondolom, már annak is örülnöm kellene, hogy nem dampyr.
- Köszönöm szépen az ebédet. Viszlát, Nathan – álltam fel és már készültem volna távozni.
- Várj még, Samantha! Szeretném...megismerni ezt a fiút. Nem sokára itt a Karácsony. Szívesen látnálak benneteket – hangsúlyozta az utolsó szót.
- Rendben. Köszönöm – feleltem kimérten.
Felállt és bizonytalanul megölelt. Egyértelműen rengeteget kell még javítanunk a kapcsolatunkon, de valamicskét előrébb léptünk.

Josht szorosan megöleltem
- Majd szólok néhány jó szót Jason érdekében – kacsintott rám.
- Köszönöm – mosolyogtam.
Felszálltam a gépre és végre magam mögött hagytam a Királyi Udvart és bonyodalmait.

14. fejezet

14. fejezet

Reggel elementál mágiára menet megláttam Ashleyt. Nem volt egyedül. Jake átkarolta és éppen nevettek valamin. Jake Lazar népszerű, gazdag, jófej és helyes mora volt. Ráadásul végzős. Tipikusan Ashley esete. Meg kell hagyni, vállig érő fekete hajával és sötétbarna szemeivel igen jól nézett ki. Nálam is bepróbálkozott, de én nem voltam rá vevő.
Mérgesen odaviharoztam hozzájuk.
- Szia Samy! - köszönt nekem mosolyogva Jake és gyorsan végigmért. Barátnőm semmit sem vett ebből észre, csupán kiült az arcára, hogy most nem szívesen lát.
- Jake, szeretnék négyszemközt beszélni Ashleyvel - mondtam tömören.
- Persze, magatokra hagylak - felelte és már indult volna is, de Ash visszatartotta.
- Menj! - kezdtem türelmetlen lenni.
Jake nem kockáztatta meg, hogy esetleg belerúgok és sietősen távozott.
- Mi van? - kérdezte hisztérikusan barátnőm.
- Mégis miért kavarsz Jake-kel?
- Ahhoz neked semmi közöd.
- És mi van Wesszel? Egyik nap még vele csókolózol, másnap pedig egy másik fiúval jársz?
- Mi, te leskelődtél utánam? - akadt ki teljesen.
- Nem! De a folyosó közepén elég feltűnőek voltatok.
- Semmi jogod, nincs hozzá, hogy kioktass engem.
- Egyszerűen nem értelek. Most tetszik Wes, vagy nem?
- Mit számít az? Wes dampyr. Én mora vagyok. Uralkodói családból származom. Nemesekkel kell randiznom.
- Ugyan már! Még nem vagy felnőtt, ezt nem veszik ennyire komolyan.
- Ha Jason nem lenne nemes, sőt, dampyr lenne, akkor is szeretnéd? - kérdezte hirtelen. Készültem volna rávágni, hogy igen, de közbeszólt.
- Uralkodói leszármazott vagy, ráadásul Ivashkov. Sőt, Samantha Ivashkov, a volt királynő nagy-unokahúga. Gondolt át, hogy mit mondana a családod. Utána válaszolj!
Zárta le a beszélgetést és ott hagyott engem zúgó fejjel.

Becsöngetés előtt néhány perccel értem be a terembe. Leültem Becky mellé.
- Mi történt? - kérdezte aggódva.
- Ashley történt - sziszegtem.
Nagyot sóhajtott. Ő mindig semleges maradt, ha Ashleyvel veszekedtünk.
El is felejtettem, hogy elementál mágiám van, egészen addig, amíg Brown tanárnő nem szólt, hogy rendeződjünk csoportokba elemenként. Szomorúan lehajtottam a fejem. Becky bátorításképp megszorította a kezem és elment a vízhasználókhoz. Vártam, hogy másik két "nem szakosodott" osztálytársam odajöjjön hozzám. Helyettük a tanár sétált oda hozzám.
- Brown tanárnő! Hol van Abby és Matt?
- Abby a vízhasználóknál, Matt pedig a tűzmágusok között.
Elkomorodtam. Hivatalosan is csak én vagyok olyan béna, hogy nem szakosodtam semmire.
- Miss Ivashkov, értesítenem kellene a királynőt, hogy nem találtad meg az elemed. Talán lélekhasználó vagy.
- Ne! - kiáltottam kétségbeesetten. Inkább nem szakosodtam volna semmire, mintsem lélekre. A tanárnő fáradtan sóhajtott.
- Nem kell félned a lélektől. Sőt, nagyszerű lenne, ha az lenne az elemed. Csak igen keveseknek adatik meg!
- Inkább hagy próbáljam meg megint - kértem. Mrs Brown nagyon jóindulatú volt, így beleegyezett.
 
Odamentem a vízhasználókhoz. Egy vödörnyi víz volt az asztalon. Koncentráltam, amennyire csak tudtam. A víz  fodrozódott, de nem folyt ki. Feladtam és továbbmentem. A levegőmágusok papírrepülőket röptettek. Megpróbáltam repülésre bírni a papírt, de nem emelkedett fel, csak átfordult. Sóhajtottam és átsétáltam a következő csoporthoz. Egy kisebb szikla volt az asztalon, amit a többiek könnyedén görgettek egymás között, kéz nélkül, csupán a képességükkel. Egyikük odadobta nekem a követ.
Letettem, de bármennyire is akartam, hogy megmozduljon, csak megremegett. Elérkeztem az utolsó elemhez, a tűzhöz. Ezt szerettem volna a legjobban, hogy sikerüljön. Hiába igyekeztem, a gyertya lángja nem lett nagyobb, sőt el is oltódott. Elveszett az utolsó csöppnyi reményem is és visszaballagtam a helyemre. A szemem sarkából láttam, hogy valaki meggyújtja a gyertyát. Jason! Nem is tudtam, hogy tűzmágus! Azta, lehet ennél tökéletesebb! Bátorítóan rám kacsintott, amitől visszatért az életkedvem. Majd ő felgyújtja helyettem is a strigákat.
- Sajnálom, Miss Ivashkov, de ideje lesz jelentést tennem – mondta Mrs. Brown.
- Nem kaphatnék még egy kis időt? – kérdeztem szomorúan?
- Attól tarok, hogy már nem húzhatjuk tovább.
- Kérem – mondtam és bevettem a bűbájomat is -, csak még ezt a hetet.
Látszott a tanárnőn, hogy küzd a bűbájommal, de tehetséges voltam, így nem tudott neki ellenállni.
- Végül is, egy hét még belefér.
- Köszönöm! – dőltem hátra boldogan a székemen.

Óra után izgatottan ugrottam Jason nyakába. Kissé meglepődött, de még így is elkapott.
- Nem is tudtam, hogy tűzmágus vagy? Miért nem mondtad eddig?
- Nem kérdezted – felelte mosolyogva, miközben a következő óránkra sétáltunk.
- Annyira szerencsés vagy. Én is tűzre szeretnék szakosodni.
- Igen, láttam órán. Miért fontos neked ez ennyire?
- Természetesen, hogy tudjak vele strigákat ölni.
- Tehát harcra használnád a mágiát? – kérdezte hirtelen, mire megtorpantam.
- Igen. Miért, ellenzed? – ijedtem meg.
- Nem.
- Akkor jó – könnyebbültem meg.
- Sőt! Tudnék neked mutatni pár trükköt.
Elképedve néztem rá Jasonre.
- Mi rosszat mondtam? – kérdezte ellenállhatatlan, féloldalas mosolyával.
- Jase, eddig azt hittem, nem lehetsz ennél tökéletesebb. De mindig meglepsz.
- Sissy, én pont ugyanezt mondhatom el rólad.
Nyaka köré fontam a karomat és megcsókoltam. Beleszédültem a csókunkba. Örültem, hogy átölel, mivel a térdeim felmondták a szolgálatot.
- Miért nem akarsz lélekhasználó lenni? – kérdezte, miközben továbbsétáltunk.
- Nem szeretnék megőrülni tőle. És egyébként is, a többi elemmel lehet harcolni. A lélekkel nem. Mit csinálok? Életre keltek egy növény, hogy elessen benne a rám támadó striga?
- Ami azt illeti, a léleknek sok előnye is van. Például az ügyes bűbájhasználat, ami látom, hogy neked megy.
Kinyújtottam rá a nyelvem.
- Vagy –folytatta-, a gyógyítás. Sőt, valakit visszahozhatsz a halálból. Ezzel nem versenyezhet a többi elem. Mit gondolsz?
- Honnan tudsz ennyi mindent? – kerültem ki kérdését.
- Christiantól. És figyelek a politikára.
Persze, mi az, amiről Jason nem tud?
Már csak egy folyosónyira voltunk a teremtől, mikor megláttuk Ashleyt és Jaket. Csókolóztak.
- Hát, az nem Wes – állapította meg Jason.
- Ha arra kérnélek, hogy üsd le azt a gyereket, megtennéd?
- Nem vagyok egy agresszív típus, de meg.
Megpusziltam, majd bementünk órára.

Alig vártam az edzést Jasonnel. Megint jól elfáradtam, de éreztem, hogy fejlődöm. Ráadásul a végén még a tűzzel is kombinálta az ütéseket. Egy strigának semmi esélye sem lett volna ellene.
- Wow, kitől tanultál támadó mágiát?
- Damien bácsikámtól.
- Damientől?! Azta, bárcsak az én nagybátyám lenne ennyire jófej.
- Bizony, Damien remek ember. Miután meghaltak a szüleim fiaként nevelt fel, ráadásul még meg is tanította, hogy hogyan védjem meg magam.
- Neki nincs gyereke?
- Á, nincs. Még sohasem tudott megállapodni. Ráadásul még fiatal.
- Mondjuk, megértem. Damien bácsikád nagyon szexi. Értem már kitől örökölted jóképűségedet.
Rám villantotta féloldalas mosolyát, amit úgy imádtam.
- És mi újság a te nagybátyáddal? Ő nem jófej?
- Nathan? Ő tipikuson egy maradi nemes. Rendes velem, meg minden, de szinte nincs olyan, amiben egyetértenénk. És ráadásul már mos állást akart nekem szerezni. Egy hagyománytisztelő, sznob nemest akar belőlem faragni.
- Nem rossz az, ha valaki törődik veled. Damient például az sem érdekelné, ha nem járnék suliba. Nem igazán az a megfontolt típus.
- De vele ellentétben te nagyon komoly vagy. Ezt nem rossz értelemben mondom.
- Igen, hamar fel kellett nőnöm. Viszont, úgy látom, Nathan nincs túl nagy hatással rád. Örülök, hogy nem a maradi nemesek közé tartozol.
Rámosolyogtam. Ha akarnék, akkor sem találnék olyat, akivel jobban összeillünk.
- És mi újság Adriannel? Abból, amit láttam, ő nem valami komoly.
- Imádom Adriant. Minden hibájával együtt. A legtöbben csak egy elkényeztetett nemesnek látják-, ahogy engem is-, de ő sokkal több ennél. Olyan számomra, mintha a bátyám lenne.
- Ha már a géneknél tartunk, eléggé hasonlítotok. Ha nem mondod, hogy az unokatesód, elhiszem, hogy a bátyád.
- Jó is lenne. Bár nem változtatna semmin. Csak akkor Nathan lenne az apám – grimaszoltam egyet, mire Jase nevetett.
- Na, gyere! – felsegített, majd kisétáltunk. Megtaláltam a válaszom Ashley kérdésére. Akkor is szeretném Jasont, ha dampyr lenne. Nem érdekel, hogy mások mit szólnának.

13. fejezet

 13. fejezet

Hétfőn reggel kissé idegesen léptem be az osztályterembe. A szememmel végigpásztáztam az osztályon, de nem találtam Jasont. Leültem a helyemre.
- Szia Samy! Hogy telt a szüneted? - mosolygott rám félénken az egyik osztálytársam, Jamie. Már általános óta szerelmes volt belém, de én mindig csak barátként tudtam rá gondolni. Homokszőke haja, nagy barna szemei voltak. Szeplős arca cukivá tette. Nagyon aranyos volt és naív.
- Köszönöm, jól Jamie - mosolyogtam vissza rá, amitől fülig vörösödött. - Ashnél, Beckynél voltam meg  buliztunk egyet Wesnél. Illetve meglátogattam a nagybátyjámat. És a tied?
- Én otthon voltam a szüleimmel és a tesóimmal.
- Hé, Sam! - szakította félbe beszélgetésünket egy ismerős hang. Jamie azonnal visszafordult, mivel az előttem lévő padban ült. Shane Ozera ült a mellém. Féloldalasan rám mosolyogott. Az egyik legjobbképűbb fiú volt a suliban és ezzel tisztában is volt. Éjfekete hajával és jégkék szemeivel igazán szexi volt. Ráadásul híres mosolyától majdnem minden lány elolvadt. Népszerű volt, helyes, befolyásos, gazdag és még okos is. Jártam vele egy ideig, jól mutattunk együtt. De aztán rádöbbentem, hogy nem igazán van közös témánk és én nem vagyok egy nagyhatalmi játékos így dobtam. De ő még mindig próbálkozott, annak ellenére, hogy barátnője is volt. És tudjátok mit? Jason helyesebb!
- Hello Shane- köszöntem.
- Hiányoztam?
- Őszintén? Nem!
- Ugyan már!
- Volt társaságom.
- Jah, igen. Láttalak egy mora sráccal. Mostanában a szőkékre buksz?
- Honnan tudod, hogy nem mindig a szőkék jöttek be?
- Mikor legutóbb tükörbe néztem, még fekete volt a hajam.
- Igen. Pont erről beszélek.
- Ez fájt. Előbb utóbb már nem ő lesz az új fiú. Akkor tudod hol találsz! - kacsintott rám búcsúzóul de én csak a szememet forgattam.

Ekkor lépett be az ajtón a három legnagyobb ellenségem. Mind hárman magasak és csinosak voltak. Jessica hosszú, hidrogénszőke hajú és kék szemű. Tipikus barbie baba cseppnyi ész nélkül. Mindig magassarkúba tipegett drága és hihetetlenül rövid ruhákban.Bianca, egzotikusabb, kicsit sötétebb bőrű, éjfekete, göndör hajú és nagy, barna szemű. Ha egy pletyka elindult, tuti, hogy ő volt a forrása., Lindsay Dashkov jádezöld szemű és sötétvörös hajú. Hármuk  közül ő volt a vezér. Nagyhatalmi játékos volt a barátnőjivel együtt. Részben azért utáltak, mert megvédtem tőlük Jamiet és ahogy én gondolom "megmentettem" tőlük Ashleyt. Korábban ugyanis velük lógott, amit nem élvezett. De Lindsay sohasem bocsátotta meg nekem, hogy Shanenel jártam. Shane dobta értem őt, de én nem tudtam. Azóta szemétkedtek velem és a barátaimmal, de kevesek voltak hozzánk.
- Nocsak, nocsak. Itt van a kis Ivashkov - jött oda Lindsay- Hogy telt a szüneted? Biztos a szüleiddel voltál. Jaj, elfelejtettem, hogy ők már halottak- nevetett össze a barátnői el kegyetlenül.
Ökölbe szorult a kezem. Kedvem lett volna behúzni neki egyet pedig általában nem voltam agresszív típus. Már nyitottam volna a számat, hogy visszavágjak, de ekkor sétált be Jason.

Ezüstszürke pólót viselt, ami nagyon jól kiemelte jégkék szemeit. Rám mpillantott és engem elöntött a forróság. Észrevette és halványan elmosolyodott. Milyen jóképű volt. Természetesen Lindsay figyelmét sem kerülte el az új fiú. Hátradobta a haját és rámosolygott. Azt hihette, hogy azért jön ide. Nagyot koppant,      amikor Jason egy csókkal köszönt nekem. Lindsay mérgesen elviharzott a a másik kettővel együtt. Ez tökéletes elégtétel volt nekem.
Lassan a többiek is megérkeztek.Ash volt a padtársam. Becky és Seth egymás mellett ültek. Mivel még délelőtt volt, így csak a mora osztálytársaimmal voltak együtt óráim.Weséknek tesijük volt.Az óra elkezdődött és bejött a tanár. Kissé megborzongtam. Szúrós szemekkel végignézett az osztályon. Tekintete megállapodott rajtam majd Jasonön. Kiszúrta az új fiút de nem foglalkozott vele. Fáradtan            belekezdett a tananyagba. Ashley szinte vele együtt kezdett el beszélni.
- Képzeld tegnap délután még beugrottam a közösségi helységbe. Ott voltak egy csomóan. Ami fura, mert úgy hallottam, hogy Jakenél buli volt. De úgy tűnik, hogy mégsem.
Közben le nem vettem a szememet a tanárról. Az bezzeg nem zavarta, hogy Ash beszél, de ha én megszólaltam volna nekem annyi. Ash csacsogása lassan háttérzajjá vált. De egy résznél felkaptam a fejemet.
- És végül Jake elhívott randira. Annyira helyes! Természetesen igent mondtam.
-Mi?! - Kerekedett el a szemem.- És mi lesz Wesszel?
De mielőtt Ash válaszolhatott volna Mr. Thomas közbeszólt.
- Nagyon örülök, hogy Ivashkov kisasszony az órámon beszélget. Talán az új tanuló mellett kevésbé lesz beszédes.
Persze, ha én egy mondatot mondok egyből észreveszi. De ezúttal nem bántam. Az új tanuló Jason volt. Mr. Thomas most biztos azt hitte, hogy kiszúrt velem. De nagyot tévedett. Egy szó nélkül elindultam. Útközben elsétáltam Shane mellett.
-Milyen kár, hogy nem mellém ültettek-mondta.
Leültem Jason mellé.
- Ez ki? - Kérdezte nagyon halkan.
- Az exem- motyogtam.
A barátom nem túl barátságosan Shanere pillantott, de ő csak pimaszul visszamosolygott.
Aztán Jason visszafordult hozzám. Úgy tett, mintha nem ismernénk egymást. A szeme mosolygott, amitől tudtam, h ő is ugyanúgy élvezi a helyzetet, mint én. Az óra további része unalmasan telt, bár azt nem állítanám, h figyeltem is. Jason kötött le. Néha-néha lopva egymásra pillantottunk.

Délután az óráim után visszamentem a szobámba. Átöltöztem melegítőbe, átvettem egy sportcipőt és összefogtam a hajamat. Jason annyit kért, hogy keressek egy üres tesitermet. Ez könnyű volt, mivel a dampyrok órái már véget értek és rajtunk kívül senki nem akarta edzéssel tölteni a szabadidejét. Írtam neki egy smst, hogy hol találkozzunk. Azon tűnödtem, hogy Jason kire gondolhatott, aki önvédelmet tud nekem tanítani. Itt nem ismerhet senkit. Vagy talán ő lesz a tanárom?

A gyanúm beigazolódott amikor beléptem a terembe. Jason ott állt melegítőnadrágban és trikóban irtó szexin. Most tűnt fel igazán, hogy mennyire izmos. És ahogy kivédte a támadásom, mintha profi lenne! Az is volt.
- Erre rá kellett volna jönnöm előbb -mondtam vidáman.
-Miért, ha tudod, hogy én foglak edzeni, akkor nem jöttél volna el? - Mosolygott rám.
- Hát nem tudom, hogy melletted tudok-e majd az edzésre koncentrálni.
Közelebb jött és megölelt. A szívem hevesebben dobogott. Arca csupán néhány centire volt az enyémtől. Azt hittem megcsókol. Láttam a szemén, hogy ő is eljátszott a gondolattal. Helyette megmutatta, hogy hogy szabaduljak ki. Nehezebb volt vele edzenem, mint mondjuk Wesszel. És neki sem volt könnyű, mivel óvatosan bánt velem. De végül belejöttünk. Több manővert mutatott nekem, főleg védekezni tanított. Az edzés végén fáradtan dőltem le a matracra. Kb. egy órát gyakorolhattunk. Nem voltam hozzászokva a testmozgáshoz, úgyanis a morák a testőreikre támaszkodnak. De büszke voltam magamra. Jason még talpon volt.
- Látom, te még bírod. Jó kondiban vagy- mondtam neki.
-Igen, én ezt rendszeresen csinálom. De ügyes voltál. Hamar belerázódsz.
Kinyújtottam a kezem és ő odajött, hogy felsegítsen. Utolsó cseppnyi erőmmel lerántottam magam mellé, ami nem volt könnyű, mivel egy fejjel magasabb volt nálam és csupa izom. Hagyta magát. Mindketten oldalt feküdtünk és kérdőn nézett rám.
- Nem kaptam meg az elején a csókomat. - Belemarkoltam a pólójába és közelebb húztam. Megcsókoltam és ő viszonozta. Azt hittem, nem lehet jobban melegem, de tévedtem. Utoljára még megpuszilta a homlokomat. Felsegített a matracról és ott hagytuk a tornatermet.

12. fejezet

12. fejezet

Josh természetesen jött utánunk. De távolról követett minket, így adott nekem teret. A folyosókon még mindig rengeteg mora és dampyr lézengett. Így Jasont a kertekhez vezettem, hogy tudjunk nyugodtan beszélgetni.
- Hova, hova srácok? – kérdezte az egyik dampyr, aki az ajtóban őrködött. Persze, most minden kijáratot gondosan őriztek.
- Csak kimennénk egy kicsit a levegőre – feleltem.
- Aha, persze – mondta szarkasztikusan.
- Én majd figyelek rájuk! A lány testőre vagyok! – ért oda hozzánk Josh.
A testőr bólintott, így kimehettünk.
- Tudod, mire lennék kíváncsi? – kérdezte Jason – Miért hív téged Adrian, és a elvétve többiek Sissynek?
- Neked még nem is mondtam. A teljes nevem Samantha Isabelle Sabine Ivashkov. S.I.S.I. Adrian pedig kitalálta belőle a Sissyt.
- Értem. Ez nagyon jó becenév, illik rád.
- Neked mi a teljes neved?
- Jason Edward Charles Badica.
- Hm, Seth harmadik neve is Charles.
- Igen, ez régebben népszerű név volt. Adrian-nel gyakran találkozol?
- Úgy tízévente.
- Tessék? – nevetett fel.
- Tíz éve nem láttam.
- És miért nem láttad?
- A szüleim és az ő szülei összevesztek valamin. És azóta nem tarthattuk a kapcsolatot. Egészen addig, amíg a szüleim meg nem haltak. Akkor felkeresett a nagybátyám, így újra találkozhattam Adriannel. Még nem is kérdeztem. Neked van testvéred?
- Nincs. Egyedüli gyerek vagyok.
- És most a nagybátyáddal élsz?
- Igen, olyan nekem, mintha az apám lenne.
- Szeretem ezeket a bálokat, mert ilyenkor a barátaimmal lehetek, nincs tanítás. Csak, kicsit rosszul érzem magam, mert az én szüleim már nem jöhetnek el.
- Igen, ismerős érzés – felelte szomorúan. Jégkék szemeiben ugyanaz a magányosság tükröződött, mint az enyéimben. Hasonlítottunk. És akkor még nem is tudtam, hogy mennyire.
- Azért is utálom a strigákat. Elpusztítanak mindent, ami jó és értékes. Mindig is meg akartam tanulni harcolni ellenük.
- Igen? – csillant fel gyönyörű szeme – Melyik elemre szakosodtál?
- Még nem tudom – nem akartam neki mondani, hogy lélekre, mert még magam sem hittem el. Vagy nem akartam elhinni.
- Hmm, pedig már ideje lenne. Mindenesetre, ha tényleg komolyan gondolod, akkor tudok valakit, aki segíthetne neked megtanulni megvédeni magadat.
- Szuper, jó lenne, ha összehoznál vele.
- Amint ennek a bálnak vége, elkezdhetsz vele edzeni.
- És neked lenne kedved?
- Igen.
- Akkor ezt megbeszéltünk.
- Ezt figyeld, mit tanultam Westől! – mondtam, és megpróbáltam kigáncsolni. De ő egy gyakorlott mozdulattal kitért előlem. Pedig West a padlóra küldtem. Az egészből az lett, hogy elvesztettem az egyensúlyomat, és majdnem elestem, de ő elkapott. Alig pár ujjnyira volt tőlem. A szívem hevesebben kezdett el dobogni, mikor közel éreztem testét az enyémhez.
- Ezt még gyakorold – suttogta halkan.
- Oké – feleltem.
Arcomat a kezébe fogta és megcsókolt. Az előbb még az járt a fejemben, hogy milyen könnyedén leszerelt, de most a gondolataim összekuszálódtak. Kellemes bizsergés futott végig az egész testemen és forróság járt át.
Miután csókunk véget ért még beszélgettünk egy kicsit, majd visszasétáltunk a suliba. Josh halkan követett minket. Elmentünk a titkárságra elkérni Jason órarendjét. Csak egy mora nő volt a szobában, akinek most nem sok dolga lehetett. Megnéztem az órarendet:
- Úgy látom, hétfőn már az első órán találkozunk.
- Igen? És mi az?
- Töri– grimaszoltam egyet.
- Nem szereted?
- Engem nem szeret a tanár.
- Téged? Mit csináltál?
- Már nem tudom. Szerintem semmit.
- Aha, persze – mosolygott.
Befordultunk a mora kampuszba vezető folyosón mikor érdekes látvány fogadott. Wes és Ash csókolóztak!
- Mi a? – A szám elé kaptam a kezemet, nehogy észrevegyenek minket. Azt hittem, hogy rosszul látok. Pedig nem. Felismertem Ash sötétszőke hajáról, és a pöttyös topjáról. Wes magas, izmos alakját és barna haját ezer közül is megismerném.
Jeleztem Jasonnek, hogy maradjon csöndben és elvezettem a másik folyosóra. Boldogan mosolyogtam, örültem, hogy Wes végre lépett.
- Oké, nem tudhatják, hogy láttuk őket. Biztos letagadnák. Úgyhogy egy szót se.
- Rendben – felelte.

El kellett kezdenünk készülődni a az ebédre, így Jasonnel szétváltunk. Megkértem, hogy kopogjon be Adrianhez, mert lehet, hogy tényleg elaludt. Becky már a szobánkban volt, mikor benyitottam. Nem tudott választani két ruha között.
- Szerinted melyik legyen? – mutatta meg nekem a sötétkék, fehér csíkos ruhát és a piros pöttyöset.
- Hm, a pöttyös jobban illik hozzád.
- Szerintem is – tette maga elé és belenézett a tükörbe. – Akkor a kéket te veszed fel.
- Tessék?
- Nagyon szuperül állna. És egyébként is egy kicsit nagy rám, úgyhogy neked adom.
- Jól néz ki. Biztos, hogy neked nem kell?
- Tuti. A tied.
- Köszönöm – mosolyogtam rá.
- Szívesen.
 

Nyakamba akasztottam a szüleimtől kapott nyakláncot és megfésülködtem. Beckyvel egyszerre készültünk el. Josh az ajtónk előtt várt. Megdicsérte a ruháinkat.  Követtük a tömeget, ami az ebédlő felé morajlott.

Ezúttal kihagytuk az etetőket. Az ebédlő ugyanolyan gyönyörű, pompás, és pazar volt, mint tegnap este. Ashley, Seth, a szüleik és a Voda család már az asztalnál ült. Foglaltak nekünk helyet. Egészen véletlenül már Wes is ott volt. Cole utánunk jött. Az ebéd kezdete előtt öt perccel Jason és Adrian is megérkeztek. Jasonön egy elegáns, világoskék ing volt, ami kitűnően illett jégkék szemeihez.
- Szia! – puszilt meg – Jó ez a ruha. Csinos vagy.
- Köszönöm.
- Hahó, én is itt vagyok! – ült le a másik oldalamra Adrian vigyorogva. Rajta is egy ing volt, ami nagyon jól állt neki.
Az ebéd kellemesen telt. Az étel nagyon finom volt. Jól elbeszélgettünk, tulajdonképpen mindenről. Előkerült a politika is, hogy ki mit gondol arról, hogy a morák vállvetve harcoljanak a dampyrokkal a strigák ellen. Én támogattam az ötletet, vagy legalább is azt, hogy a morák tanulják meg megvédeni magukat. Jason büszkén hallgatott és helyeselt Egy hullámhosszon voltunk. Mindig elkaptam a pillantásokat Wes és Ash között. Szinte vibrált köztük a levegő. Csodálkoztam, hogy más nem vette észre. Csak Jason. Kitűnő megfigyelő volt.

Ebéd után Adriannek már csomagolnia kellett. Kikísértem a kocsijához. Szorosan magamhoz öleltem, és nem akartam elengedni.
- Megígérem Sissy, hogy ezentúl gyakrabban jövök – borzolta össze a hajamat, de tudta, hogy utálom, amikor ezt csinálja.
- Aztán tartsd is be!- Ne aggódj. Kíváncsi vagyok, érdekes életed van. A barátaid, a titokzatos fiúd, a családi titkok. És persze, hogy mire fogsz szakosodni. Mintha nem tudnánk mindketten – rám kacsintott, de én csak grimaszoltam. Utoljára még megöleltem.
- Szia, Adrian!
- Szia Sissy!
Néztem, ahogy beszáll az autóba és elhajt. Kissé szomorú lettem, mert majd csak a nyári szünetben láthatom majd újra. Előreláthatólag.

Este még hátra volt egy búcsúzás. Joshnak is mennie kellett. Teljesítette a feladatát, vigyázott rám a szünetben. Holnaptól kezdődik az iskola, mikor már nem lesz rá szükség. Őt is kikísértem. Nagy meglepetésére szorosan magamhoz öleltem. kicsit csodálkozott, de viszonozta. Talán még sohasem ölelte meg mora, akire vigyázott.
- Köszönök mindent Josh. És vigyázz úgy Nathanre, ahogy rám is.
- Ne aggódj, vele ezerszer könnyebb dolgom van.
Integettem neki és ő is elment.

Ürességet éreztem, amiért Adrian a Josh is elment. Adriant mindig is imádtam, Josht pedig megszerettem. De az élet nem állt meg. Jason is átugrott hozzám. Seth is járt Beckynél. Ó, és természetesen Ashleynek is eszébe jutott, hogy holnap suli és le kéne másolnia rólunk a háziját. Így hát véget ért életem egyik legjobb szünete. Visszakaptam Adriant, megismertem Jasont, és összebarátkoztam Joshsal. A három legmeghatározóbb férfival ekkor találkoztam (Adriannel újra).

11. fejezet

11. fejezet

- Samy, Becky! Keljetek föl, tűz van! Ég a suli!- ordította valaki. Felpattantak a szemeim, és villámgyorsan kiugrottam az ágyból. A szívem olyan gyorsan vert, hogy szinte már hallottam heves ütemét. Körbepillantottam a szobában, és megláttam a két nevetéstől rázkódó testőrtanoncot. Wes és Cole az ajtóban álltak, és nagyon jót mulattak rajtam. Tudatosult bennem, hogy sehol sincs tűz.
- Neked teljesen elment az eszed? – morogta álmosan Becky.
A fiúk elkövették azt a hibát, hogy levették rólam a szemüket. Odamentem hozzájuk, és nemes egyszerűséggel tarkón vágtam mindkettőt. Testőr tanonchoz képest elég lassúak voltak a reflexeik.
- Idióták! – ordítottam rájuk.
- Aú! – dörzsölte a tarkóját Cole.
Wes csak szélesen vigyorgott:
- Szép kis mutatvány volt Samy!
- Egyáltalán hogy a francba kerültetek ide? – figyelmen kívül hagytam a megjegyzését, mivel jobban érdekelt, hogy hogy jutottak be a morák kampuszába. Ráadásul a lányokhoz.
- Simán. Ebben a nagy felfordulásban azt csinálsz, amit akarsz.
- A tanárok meg bénák. Minket sem vettek észre – erősítette meg Cole.
- Igen, és akkor az a folyosó végén nem a kedvenc tanárotok? – mutattam Mr. Collinsszra, a fiúk tesi tanárára, aki egyértelműen kiszúrta őket.
- Futás! – súgta a zöldszemű, majd Colelal kirohantak a szobánkból.
- Handl! Brooks! Azonnal álljatok meg! – ordított utánuk a tanár.
Mosolyogva becsuktam az ajtót. Ezt most megkapták. Idióták.
- Nem tudom, mikor fognak felnőni! – mondtam Beckynek.
- Mindenestre jó hogy felébresztettek minket, mert különben elaludtunk volna – válaszolta.
Ránéztem az órára, már nyolc volt. Kilenckor kezdődik a reggeli.

A kedvenc, brit zászlós Conversemben kiléptem Becky után a szobánk ajtaján és bezártam. Este is így kellett volna tennem. Megláttam Josht a folyosó végén, amint felénk sétált.
- Jó reggelt! – köszönt mosolyogva. – Segítenem kellett az egyik testőrnek, de addig megkértem West, hogy maradjon itt. Hogy hogy fent vagy már?
Mérgesen néztem rá.
- Soha többet ne kérd meg West, hogy vigyázzon rám!
- Már értem, bocsi.
- Megbeszéltem anyáékkal, hogy kilenc előtt átmegyek hozzájuk. Reggelinél találkozunk, jó? – kérdezte Becky.
- Oké, akkor az ebédlőben! – válaszoltam.

Eszembe jutott, ha mi majdnem elaludtunk, akkor Adrian még biztos húzza a lóbőrt.
- Na, lássuk, igazuk volt-e a fiúknak! – mondtam Joshnak. – A legjobb az lenne, ha megvárnál az etetőknél.
Megrázta a fejét:
- Nem hagylak egyedül, legutóbb is mi történt.
Beleborzongtam, ha Jessere gondoltam. Utáltam.
- Adrianhez készülök átszökni.
- Rendben, menjünk!
Sóhajtottam egyet.
- Ha egy bankot rabolnék ki, akkor is a nyomomban lennél?
- Persze! Egyedül amúgy sem tudnád véghezvinni.
Elmosolyodtam:
- Jó, akkor gyere.

Az általában kihalt folyosók most megteltek élettel. Beszélgetések moraja töltötte ki a teret. Volt, aki a tömegen átfurakodva sietett az ebédlő felé, mások csak komótosan sétáltak. A helyzet tökéletes volt ahhoz, hogy átsurranjak a fiúk kampuszába. Bár a kétméteres testőröm kissé megnehezítette a dolgomat.
- Vigyázz! – rántott vissza, épp időben. Az egyik tanárom pont akkor fordult be a folyosón.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó vagy a „lopakodásban”.
- Tudod, testőr vagyok. Ezt is megtanítják.
Halkan kuncogtam. Kevés testőr segített volna a morájának átsurranni az iskolán. Ha egy idősebb dampyrt kaptam volna, biztos nem vállalta volna el.
Eljutottunk Adrian szobájához és bekopogtam. Jobban mondva dörömböltem.
- Hahó! Mindjárt reggeli, szedd össze magad!
Unokatesóm fáradtan nyitotta ki az ajtót:
- Hát a vámpírnak már egy nyugodt perce sincs az idegesítő kishúga nélkül? – panaszkodott mosolyogva. – Szia Josh!
- Gyerünk! Ha elkésünk, nagy sor lesz az etetőknél!
- Jól van! – borzolta össze a hajamat, amit tudta, hogy utálok.
- Hé! – elégedetlenkedtem.
Beengedett minket a szobájába, majd a fürdőszobában –magához képest- gyorsan felöltözött. A haja, mint mindig most is mesterien rendezetlenül állt.
- Oké, mehetünk! – mondta, majd elindultunk.

Könnyen eljutottunk az ebédlőhöz. Igazam lett, és hosszú sor kígyózott az etetőknél. Ahogy észrevettem, még egy helyet elkülönítettek, így kétszer annyi etetőnk volt. De még így is kevés volt ennek a sok morának.
- Samy! – integetett Ashley a sor elejéről. – Gyertek ide!
Megráztam a fejem, nem akartam odatolakodni.  De Adrian nem zavartatta magát és előrement. Gondoltam, hogy akkor már mindegy, és követtem. A többiek morgolódni kezdtek, de Josh miatt egyikük sem mert beszólni nekünk.
- Kösz Ash! – mosolygott rá Adrian. Barátnőm majd elolvadt, mire én csak megráztam a fejemet. Tipikus Ash. Mindig az kell neki, amit nem kaphat meg.
Mivel már a sor elején voltunk, így hamar szólítottak minket. Egy számomra ismeretlen etetők kaptam. Gyorsan végeztem. Josh természetesen nem ivott, így együtt vártuk a többieket.
- Na, ezért siettél annyira? – piszkált Adrian.
- Ha nem keltelek fel, akkor még az ebédet is átaludtad volna! – vágtam vissza.
Josh fáradtan sóhajtott.

Az ebédlőben sem vártak kevesebben. Viszont, a reggeli igen bőséges volt. A szokásos vajas kenyér helyett most rántotta, toastok, szendvicsek íncsiklandó fajtái, sőt, még palacsinta is várt minket. Gyakrabban kellene bálokat tartanunk.

Becky és Seth egymás mellett ültek, míg szüleik beszélgettek. Ash csatlakozott hozzájuk. Köszöntem nekik, majd leültem barátnőm mellé. A két testőrtanonc velünk szemben foglalt helyet. Mondanom sem kell, vagy három tányérnyi étel sorakozott előttük. Intettek nekem, hogy egy pillanatra se kelljen abbahagyniuk az evést. Sajnos az ő szüleik dolgoztak, így nem tudtak velünk reggelizni. Ha jól emlékszem, Wes anyukája itt volt valahol az egyik mora testőreként.
- Na, fiúk? Milyen büntetést kaptatok Mr. Collinstól? – kérdeztem tőlük, mire eltorzult az arcuk.
- Ne is mondd! Mehetünk mosogatni! – verte bele a fejét az asztalba Cole. Szívesebben futotta volna körbe az iskolát hússzor, mint hogy házimunkát kelljen végeznie.
- Megérdemeltétek! – mosolyogtam rajtuk.
- De a kis jelenetedért ezerszer megérte! – vágott vissza Wes. A fiúk röhögtek, mire dühösen néztem rájuk.
- Mi történt? – kapta föl a fejét Adrian. Még csak ez hiányzott.
- Meg ne szólalj! – figyelmeztettem őket.
Wes szélesen vigyorgott:
- Beosontunk a lányok szobájába, és azt kiáltottuk, hogy tűz van, mire Samy kiugrott az ágyból, és már készült volna rohanni!
- Megfojtalak! – megpróbáltam átérni az asztalon. Adrian is már velük nevetett. Valaki elkapta a derekamat. Jason volt az.
- Szia – köszönt, miközben karjait még mindig a derekamon pihentette. Lábujjhegyre álltam, és diszkréten megcsókoltam.
Minden haragom elszállt, és helyette jóleső bizsergés futott rajtam végig.
Adrian átült Ashley mellé (akit ez rendkívül felvillanyozott), így le tudtunk ülni Jasonnel egymás mellé.
- Tarts kordában a barátnődet! – szórakozott Cole. A szemeim villámokat szórtak.
- Aztán ne csodálkozz, ha neked megy! – válaszolta Jason. Cole jobbnak látta inkább folytatni az evést.
Bár nem igazán voltam éhes a vér után, két palacsintát megettem. Jason sem evett sokat. Sajnáltam, hogy nincs itt a nagybátyja, de ő jól szórakozott velünk. Így kellemesen telt a reggeli. Utána pedig a fiúk mehettek mosogatni, a többiek pedig a szüleikkel foglalkozni. Nem akartam sem Jasont, sem Adriant egyedül hagyni, így gondoltam, együtt csinálunk valamit. De Adrian hagyott nekünk egy kis időt, mondván, hogy ő visszamegy aludni, mivel olyan korán felriasztottam. Így elindultunk Jasonnel, hogy megmutassam neki a sulit. Inkább az érdekes részeit.