12. fejezet

12. fejezet

Josh természetesen jött utánunk. De távolról követett minket, így adott nekem teret. A folyosókon még mindig rengeteg mora és dampyr lézengett. Így Jasont a kertekhez vezettem, hogy tudjunk nyugodtan beszélgetni.
- Hova, hova srácok? – kérdezte az egyik dampyr, aki az ajtóban őrködött. Persze, most minden kijáratot gondosan őriztek.
- Csak kimennénk egy kicsit a levegőre – feleltem.
- Aha, persze – mondta szarkasztikusan.
- Én majd figyelek rájuk! A lány testőre vagyok! – ért oda hozzánk Josh.
A testőr bólintott, így kimehettünk.
- Tudod, mire lennék kíváncsi? – kérdezte Jason – Miért hív téged Adrian, és a elvétve többiek Sissynek?
- Neked még nem is mondtam. A teljes nevem Samantha Isabelle Sabine Ivashkov. S.I.S.I. Adrian pedig kitalálta belőle a Sissyt.
- Értem. Ez nagyon jó becenév, illik rád.
- Neked mi a teljes neved?
- Jason Edward Charles Badica.
- Hm, Seth harmadik neve is Charles.
- Igen, ez régebben népszerű név volt. Adrian-nel gyakran találkozol?
- Úgy tízévente.
- Tessék? – nevetett fel.
- Tíz éve nem láttam.
- És miért nem láttad?
- A szüleim és az ő szülei összevesztek valamin. És azóta nem tarthattuk a kapcsolatot. Egészen addig, amíg a szüleim meg nem haltak. Akkor felkeresett a nagybátyám, így újra találkozhattam Adriannel. Még nem is kérdeztem. Neked van testvéred?
- Nincs. Egyedüli gyerek vagyok.
- És most a nagybátyáddal élsz?
- Igen, olyan nekem, mintha az apám lenne.
- Szeretem ezeket a bálokat, mert ilyenkor a barátaimmal lehetek, nincs tanítás. Csak, kicsit rosszul érzem magam, mert az én szüleim már nem jöhetnek el.
- Igen, ismerős érzés – felelte szomorúan. Jégkék szemeiben ugyanaz a magányosság tükröződött, mint az enyéimben. Hasonlítottunk. És akkor még nem is tudtam, hogy mennyire.
- Azért is utálom a strigákat. Elpusztítanak mindent, ami jó és értékes. Mindig is meg akartam tanulni harcolni ellenük.
- Igen? – csillant fel gyönyörű szeme – Melyik elemre szakosodtál?
- Még nem tudom – nem akartam neki mondani, hogy lélekre, mert még magam sem hittem el. Vagy nem akartam elhinni.
- Hmm, pedig már ideje lenne. Mindenesetre, ha tényleg komolyan gondolod, akkor tudok valakit, aki segíthetne neked megtanulni megvédeni magadat.
- Szuper, jó lenne, ha összehoznál vele.
- Amint ennek a bálnak vége, elkezdhetsz vele edzeni.
- És neked lenne kedved?
- Igen.
- Akkor ezt megbeszéltünk.
- Ezt figyeld, mit tanultam Westől! – mondtam, és megpróbáltam kigáncsolni. De ő egy gyakorlott mozdulattal kitért előlem. Pedig West a padlóra küldtem. Az egészből az lett, hogy elvesztettem az egyensúlyomat, és majdnem elestem, de ő elkapott. Alig pár ujjnyira volt tőlem. A szívem hevesebben kezdett el dobogni, mikor közel éreztem testét az enyémhez.
- Ezt még gyakorold – suttogta halkan.
- Oké – feleltem.
Arcomat a kezébe fogta és megcsókolt. Az előbb még az járt a fejemben, hogy milyen könnyedén leszerelt, de most a gondolataim összekuszálódtak. Kellemes bizsergés futott végig az egész testemen és forróság járt át.
Miután csókunk véget ért még beszélgettünk egy kicsit, majd visszasétáltunk a suliba. Josh halkan követett minket. Elmentünk a titkárságra elkérni Jason órarendjét. Csak egy mora nő volt a szobában, akinek most nem sok dolga lehetett. Megnéztem az órarendet:
- Úgy látom, hétfőn már az első órán találkozunk.
- Igen? És mi az?
- Töri– grimaszoltam egyet.
- Nem szereted?
- Engem nem szeret a tanár.
- Téged? Mit csináltál?
- Már nem tudom. Szerintem semmit.
- Aha, persze – mosolygott.
Befordultunk a mora kampuszba vezető folyosón mikor érdekes látvány fogadott. Wes és Ash csókolóztak!
- Mi a? – A szám elé kaptam a kezemet, nehogy észrevegyenek minket. Azt hittem, hogy rosszul látok. Pedig nem. Felismertem Ash sötétszőke hajáról, és a pöttyös topjáról. Wes magas, izmos alakját és barna haját ezer közül is megismerném.
Jeleztem Jasonnek, hogy maradjon csöndben és elvezettem a másik folyosóra. Boldogan mosolyogtam, örültem, hogy Wes végre lépett.
- Oké, nem tudhatják, hogy láttuk őket. Biztos letagadnák. Úgyhogy egy szót se.
- Rendben – felelte.

El kellett kezdenünk készülődni a az ebédre, így Jasonnel szétváltunk. Megkértem, hogy kopogjon be Adrianhez, mert lehet, hogy tényleg elaludt. Becky már a szobánkban volt, mikor benyitottam. Nem tudott választani két ruha között.
- Szerinted melyik legyen? – mutatta meg nekem a sötétkék, fehér csíkos ruhát és a piros pöttyöset.
- Hm, a pöttyös jobban illik hozzád.
- Szerintem is – tette maga elé és belenézett a tükörbe. – Akkor a kéket te veszed fel.
- Tessék?
- Nagyon szuperül állna. És egyébként is egy kicsit nagy rám, úgyhogy neked adom.
- Jól néz ki. Biztos, hogy neked nem kell?
- Tuti. A tied.
- Köszönöm – mosolyogtam rá.
- Szívesen.
 

Nyakamba akasztottam a szüleimtől kapott nyakláncot és megfésülködtem. Beckyvel egyszerre készültünk el. Josh az ajtónk előtt várt. Megdicsérte a ruháinkat.  Követtük a tömeget, ami az ebédlő felé morajlott.

Ezúttal kihagytuk az etetőket. Az ebédlő ugyanolyan gyönyörű, pompás, és pazar volt, mint tegnap este. Ashley, Seth, a szüleik és a Voda család már az asztalnál ült. Foglaltak nekünk helyet. Egészen véletlenül már Wes is ott volt. Cole utánunk jött. Az ebéd kezdete előtt öt perccel Jason és Adrian is megérkeztek. Jasonön egy elegáns, világoskék ing volt, ami kitűnően illett jégkék szemeihez.
- Szia! – puszilt meg – Jó ez a ruha. Csinos vagy.
- Köszönöm.
- Hahó, én is itt vagyok! – ült le a másik oldalamra Adrian vigyorogva. Rajta is egy ing volt, ami nagyon jól állt neki.
Az ebéd kellemesen telt. Az étel nagyon finom volt. Jól elbeszélgettünk, tulajdonképpen mindenről. Előkerült a politika is, hogy ki mit gondol arról, hogy a morák vállvetve harcoljanak a dampyrokkal a strigák ellen. Én támogattam az ötletet, vagy legalább is azt, hogy a morák tanulják meg megvédeni magukat. Jason büszkén hallgatott és helyeselt Egy hullámhosszon voltunk. Mindig elkaptam a pillantásokat Wes és Ash között. Szinte vibrált köztük a levegő. Csodálkoztam, hogy más nem vette észre. Csak Jason. Kitűnő megfigyelő volt.

Ebéd után Adriannek már csomagolnia kellett. Kikísértem a kocsijához. Szorosan magamhoz öleltem, és nem akartam elengedni.
- Megígérem Sissy, hogy ezentúl gyakrabban jövök – borzolta össze a hajamat, de tudta, hogy utálom, amikor ezt csinálja.
- Aztán tartsd is be!- Ne aggódj. Kíváncsi vagyok, érdekes életed van. A barátaid, a titokzatos fiúd, a családi titkok. És persze, hogy mire fogsz szakosodni. Mintha nem tudnánk mindketten – rám kacsintott, de én csak grimaszoltam. Utoljára még megöleltem.
- Szia, Adrian!
- Szia Sissy!
Néztem, ahogy beszáll az autóba és elhajt. Kissé szomorú lettem, mert majd csak a nyári szünetben láthatom majd újra. Előreláthatólag.

Este még hátra volt egy búcsúzás. Joshnak is mennie kellett. Teljesítette a feladatát, vigyázott rám a szünetben. Holnaptól kezdődik az iskola, mikor már nem lesz rá szükség. Őt is kikísértem. Nagy meglepetésére szorosan magamhoz öleltem. kicsit csodálkozott, de viszonozta. Talán még sohasem ölelte meg mora, akire vigyázott.
- Köszönök mindent Josh. És vigyázz úgy Nathanre, ahogy rám is.
- Ne aggódj, vele ezerszer könnyebb dolgom van.
Integettem neki és ő is elment.

Ürességet éreztem, amiért Adrian a Josh is elment. Adriant mindig is imádtam, Josht pedig megszerettem. De az élet nem állt meg. Jason is átugrott hozzám. Seth is járt Beckynél. Ó, és természetesen Ashleynek is eszébe jutott, hogy holnap suli és le kéne másolnia rólunk a háziját. Így hát véget ért életem egyik legjobb szünete. Visszakaptam Adriant, megismertem Jasont, és összebarátkoztam Joshsal. A három legmeghatározóbb férfival ekkor találkoztam (Adriannel újra).

11. fejezet

11. fejezet

- Samy, Becky! Keljetek föl, tűz van! Ég a suli!- ordította valaki. Felpattantak a szemeim, és villámgyorsan kiugrottam az ágyból. A szívem olyan gyorsan vert, hogy szinte már hallottam heves ütemét. Körbepillantottam a szobában, és megláttam a két nevetéstől rázkódó testőrtanoncot. Wes és Cole az ajtóban álltak, és nagyon jót mulattak rajtam. Tudatosult bennem, hogy sehol sincs tűz.
- Neked teljesen elment az eszed? – morogta álmosan Becky.
A fiúk elkövették azt a hibát, hogy levették rólam a szemüket. Odamentem hozzájuk, és nemes egyszerűséggel tarkón vágtam mindkettőt. Testőr tanonchoz képest elég lassúak voltak a reflexeik.
- Idióták! – ordítottam rájuk.
- Aú! – dörzsölte a tarkóját Cole.
Wes csak szélesen vigyorgott:
- Szép kis mutatvány volt Samy!
- Egyáltalán hogy a francba kerültetek ide? – figyelmen kívül hagytam a megjegyzését, mivel jobban érdekelt, hogy hogy jutottak be a morák kampuszába. Ráadásul a lányokhoz.
- Simán. Ebben a nagy felfordulásban azt csinálsz, amit akarsz.
- A tanárok meg bénák. Minket sem vettek észre – erősítette meg Cole.
- Igen, és akkor az a folyosó végén nem a kedvenc tanárotok? – mutattam Mr. Collinsszra, a fiúk tesi tanárára, aki egyértelműen kiszúrta őket.
- Futás! – súgta a zöldszemű, majd Colelal kirohantak a szobánkból.
- Handl! Brooks! Azonnal álljatok meg! – ordított utánuk a tanár.
Mosolyogva becsuktam az ajtót. Ezt most megkapták. Idióták.
- Nem tudom, mikor fognak felnőni! – mondtam Beckynek.
- Mindenestre jó hogy felébresztettek minket, mert különben elaludtunk volna – válaszolta.
Ránéztem az órára, már nyolc volt. Kilenckor kezdődik a reggeli.

A kedvenc, brit zászlós Conversemben kiléptem Becky után a szobánk ajtaján és bezártam. Este is így kellett volna tennem. Megláttam Josht a folyosó végén, amint felénk sétált.
- Jó reggelt! – köszönt mosolyogva. – Segítenem kellett az egyik testőrnek, de addig megkértem West, hogy maradjon itt. Hogy hogy fent vagy már?
Mérgesen néztem rá.
- Soha többet ne kérd meg West, hogy vigyázzon rám!
- Már értem, bocsi.
- Megbeszéltem anyáékkal, hogy kilenc előtt átmegyek hozzájuk. Reggelinél találkozunk, jó? – kérdezte Becky.
- Oké, akkor az ebédlőben! – válaszoltam.

Eszembe jutott, ha mi majdnem elaludtunk, akkor Adrian még biztos húzza a lóbőrt.
- Na, lássuk, igazuk volt-e a fiúknak! – mondtam Joshnak. – A legjobb az lenne, ha megvárnál az etetőknél.
Megrázta a fejét:
- Nem hagylak egyedül, legutóbb is mi történt.
Beleborzongtam, ha Jessere gondoltam. Utáltam.
- Adrianhez készülök átszökni.
- Rendben, menjünk!
Sóhajtottam egyet.
- Ha egy bankot rabolnék ki, akkor is a nyomomban lennél?
- Persze! Egyedül amúgy sem tudnád véghezvinni.
Elmosolyodtam:
- Jó, akkor gyere.

Az általában kihalt folyosók most megteltek élettel. Beszélgetések moraja töltötte ki a teret. Volt, aki a tömegen átfurakodva sietett az ebédlő felé, mások csak komótosan sétáltak. A helyzet tökéletes volt ahhoz, hogy átsurranjak a fiúk kampuszába. Bár a kétméteres testőröm kissé megnehezítette a dolgomat.
- Vigyázz! – rántott vissza, épp időben. Az egyik tanárom pont akkor fordult be a folyosón.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó vagy a „lopakodásban”.
- Tudod, testőr vagyok. Ezt is megtanítják.
Halkan kuncogtam. Kevés testőr segített volna a morájának átsurranni az iskolán. Ha egy idősebb dampyrt kaptam volna, biztos nem vállalta volna el.
Eljutottunk Adrian szobájához és bekopogtam. Jobban mondva dörömböltem.
- Hahó! Mindjárt reggeli, szedd össze magad!
Unokatesóm fáradtan nyitotta ki az ajtót:
- Hát a vámpírnak már egy nyugodt perce sincs az idegesítő kishúga nélkül? – panaszkodott mosolyogva. – Szia Josh!
- Gyerünk! Ha elkésünk, nagy sor lesz az etetőknél!
- Jól van! – borzolta össze a hajamat, amit tudta, hogy utálok.
- Hé! – elégedetlenkedtem.
Beengedett minket a szobájába, majd a fürdőszobában –magához képest- gyorsan felöltözött. A haja, mint mindig most is mesterien rendezetlenül állt.
- Oké, mehetünk! – mondta, majd elindultunk.

Könnyen eljutottunk az ebédlőhöz. Igazam lett, és hosszú sor kígyózott az etetőknél. Ahogy észrevettem, még egy helyet elkülönítettek, így kétszer annyi etetőnk volt. De még így is kevés volt ennek a sok morának.
- Samy! – integetett Ashley a sor elejéről. – Gyertek ide!
Megráztam a fejem, nem akartam odatolakodni.  De Adrian nem zavartatta magát és előrement. Gondoltam, hogy akkor már mindegy, és követtem. A többiek morgolódni kezdtek, de Josh miatt egyikük sem mert beszólni nekünk.
- Kösz Ash! – mosolygott rá Adrian. Barátnőm majd elolvadt, mire én csak megráztam a fejemet. Tipikus Ash. Mindig az kell neki, amit nem kaphat meg.
Mivel már a sor elején voltunk, így hamar szólítottak minket. Egy számomra ismeretlen etetők kaptam. Gyorsan végeztem. Josh természetesen nem ivott, így együtt vártuk a többieket.
- Na, ezért siettél annyira? – piszkált Adrian.
- Ha nem keltelek fel, akkor még az ebédet is átaludtad volna! – vágtam vissza.
Josh fáradtan sóhajtott.

Az ebédlőben sem vártak kevesebben. Viszont, a reggeli igen bőséges volt. A szokásos vajas kenyér helyett most rántotta, toastok, szendvicsek íncsiklandó fajtái, sőt, még palacsinta is várt minket. Gyakrabban kellene bálokat tartanunk.

Becky és Seth egymás mellett ültek, míg szüleik beszélgettek. Ash csatlakozott hozzájuk. Köszöntem nekik, majd leültem barátnőm mellé. A két testőrtanonc velünk szemben foglalt helyet. Mondanom sem kell, vagy három tányérnyi étel sorakozott előttük. Intettek nekem, hogy egy pillanatra se kelljen abbahagyniuk az evést. Sajnos az ő szüleik dolgoztak, így nem tudtak velünk reggelizni. Ha jól emlékszem, Wes anyukája itt volt valahol az egyik mora testőreként.
- Na, fiúk? Milyen büntetést kaptatok Mr. Collinstól? – kérdeztem tőlük, mire eltorzult az arcuk.
- Ne is mondd! Mehetünk mosogatni! – verte bele a fejét az asztalba Cole. Szívesebben futotta volna körbe az iskolát hússzor, mint hogy házimunkát kelljen végeznie.
- Megérdemeltétek! – mosolyogtam rajtuk.
- De a kis jelenetedért ezerszer megérte! – vágott vissza Wes. A fiúk röhögtek, mire dühösen néztem rájuk.
- Mi történt? – kapta föl a fejét Adrian. Még csak ez hiányzott.
- Meg ne szólalj! – figyelmeztettem őket.
Wes szélesen vigyorgott:
- Beosontunk a lányok szobájába, és azt kiáltottuk, hogy tűz van, mire Samy kiugrott az ágyból, és már készült volna rohanni!
- Megfojtalak! – megpróbáltam átérni az asztalon. Adrian is már velük nevetett. Valaki elkapta a derekamat. Jason volt az.
- Szia – köszönt, miközben karjait még mindig a derekamon pihentette. Lábujjhegyre álltam, és diszkréten megcsókoltam.
Minden haragom elszállt, és helyette jóleső bizsergés futott rajtam végig.
Adrian átült Ashley mellé (akit ez rendkívül felvillanyozott), így le tudtunk ülni Jasonnel egymás mellé.
- Tarts kordában a barátnődet! – szórakozott Cole. A szemeim villámokat szórtak.
- Aztán ne csodálkozz, ha neked megy! – válaszolta Jason. Cole jobbnak látta inkább folytatni az evést.
Bár nem igazán voltam éhes a vér után, két palacsintát megettem. Jason sem evett sokat. Sajnáltam, hogy nincs itt a nagybátyja, de ő jól szórakozott velünk. Így kellemesen telt a reggeli. Utána pedig a fiúk mehettek mosogatni, a többiek pedig a szüleikkel foglalkozni. Nem akartam sem Jasont, sem Adriant egyedül hagyni, így gondoltam, együtt csinálunk valamit. De Adrian hagyott nekünk egy kis időt, mondván, hogy ő visszamegy aludni, mivel olyan korán felriasztottam. Így elindultunk Jasonnel, hogy megmutassam neki a sulit. Inkább az érdekes részeit.

10. fejezet

Damien

10. fejezet

A hátamon éreztem a lányok utálkozó pillantását, mikor Jasonnel az oldalamon a tánctérre mentem. Lassan lépkedtünk a zenére. A szívem hevesen dobogott, miközben beszívtam kellemes illatát.
- Hogy telt a szüneted? – kérdezte halkan.
- Egész jól. Beckynél, Ashnél voltam, illetve összejöttünk Weséknél.  Kár, hogy nem értél rá, jó buli volt.
- Majd legközelebb. A szüleiddel nem is találkoztál?
Nyeltem egy nagyot:
- A szüleim már nem élnek, srtigatámadás áldozatai lettek.
- Sajnálom– nézett szomorúan a szemembe. – Az én szüleim is így haltak meg.
Döbbenten néztem rá.
- Talán hallottál róla, néhány éve volt egy Badica mészárlás – mesélte fojtott hangon. – Én éppen a nagybátyámnál voltam, így nem esett semmi bajom.
- Sajnálom.
Szorosan magamhoz öleltem.  Mérhetetlen düh forrt bennem a strigák miatt. Miért kell mindenki életét tönkre tenniük?
- Úgy látom, Adrian szerzett nekünk pezsgőt – állapította meg vidámabb hangon.
- Menjünk!
- Tessék srácok! – adta oda nekünk a poharakat Adrian.
- Micsoda báty vagy te? Leitatod a fiatalkorúakat? – kérdeztem tőle megjátszott szemrehányással.
- Ünnepelünk, végre újra látlak! – válaszolta mosolyogva, átlátva rajtam. – Arra, hogy végre találkoztunk és rátok srácok! Egészségetekre!
Jason gyorsan körülnézett, majd egymásra mosolyogva megittuk a pezsgőt.
- Te, Jason, olyan ismerősnek tűnsz – töprengett Adrian.
- Igen, a Szent Vlagyimrbe jártam – válaszolta a szőke fiú.
-  Ó, igen, láttalak párszor beszélgetni Christiannal.
- Christiannal? Úgy, mint Christian Ozerával? Váó, Jason, te ismered őt? – kérdeztem meghökkenve.
- Igen, a barátom – válaszolta.
Leesett az állam. A fiúm az egyik példaképem barátja.
- Találkoztam vele a Királyi Udvarban, de csak néhány szót beszéltünk. Tőle tudtam meg, hogy Palm Springsben vagy – mondtam Adrianhez fordulva.
- És Lissával nem találkoztál? – kérdezte az unokatesóm, mire megráztam a fejem.
- Kár.
- Hé, srácok! Azt meg honnan szereztétek? – csapódott mellénk Wes és vele együtt Ash is.
- Oké, mennyit hozzak? – kérdezte mosolyogva Adrian.
- Ahogy látom Beckyék is erre tartanak, na meg Colet se hagyjuk ki. Akkor ötöt.
Adrian eltűnt a tömegben.
- Jó arc az unokatesód Samy – kacsintott rám Cole.
- Látod, elég egy kis pezsgő ahhoz, hogy levedd a lábáról – forgatta a szemeit Wes.
- Bár meg kell hagyni, hogy nagyon jóképű – fűzte hozzá Ashley.
Wes morgott valamit magában, amin halkan kuncogtam.
- Na jó, srácok! Bár szívesen pezsgőznék még veletek, de attól tartok, hogy ha valaki meglát, mindegyikünket kidobják. Úgyhogy csak ez az egy kör van! – osztotta szét mosolyogva a poharakat Adrian.
Ashley egy elbűvölő mosoly keretében megköszönte, és örültem, hogy Wes ezt nem vette észre.
- Egészségetekre! – koccintottunk.
Megittuk a pezsgőt, majd letettük a poharakat letűntetve ezzel a bizonyítékokat. Épp időben, mivel megláttam Mr. és Mrs. Contát.
- Azt hiszem, apa táncolni akar veled Ash – mondta a húgának Seth.
- Nekem is meg kellene keresnem a szüleimet – vetette fel Becky.
- Nekem pedig a nagybátyámat – fűzte hozzá Jason.
- Rendben, menjetek csak, foglalkozzatok a rokonaitokkal. Elvégre ezért van ez a bál – mondtam nekik.
- Biztos? – kérdezte egy aggodalmas pillantás keretében Jason. – Megleszel?
- Persze, ennyi ember között úgy sem unatkoznék. Ráadásul itt van nekem Adrian – böktem oldalba az előbb említetett, aki rám kacsintott.

Mindenki elment megkeresni a rokonait, és ezzel véget ért a mi kis bulink. De ez így volt rendjén, hisz ez egy szülő-gyerek bál volt.
- Van kedved táncolni? – kérdezte Adrian.
- Persze! – vágtam rá.
- Meddig maradsz? – kérdeztem.
- Holnap délelőttig – felelte.
- Máris kezd eleged lenni belőlem? – viccelődött.
Csúnyán néztem rá, amitől megint elnevette magát.
- Hiányoztál – ölelt meg.
- Te is nekem, jobban, mint gondolnád.
- És, mit csinálsz mostanában? – kérdeztem tőle.
- El sem fogod hinni, de főiskolára járok.
- Te meg a főiskola? Mégis milyenre?
- Művészetet tanulok.
- Oh – döbbentem meg – Ez valóban illik hozzád.
- Valamikor eljöhetnél hozzám. Bemutatnálak a barátimnak. Sagenek, Eddinek, Jillnek,  Jillel nagyon jól kijönnétek.
Ismerősen hangzottak ezek a nevek. Elkezdtem gondolkodni.
-Jill Dragomirnak?! – hasított belém a felismerés. Hát persze! Jill nagy veszélyben volt, mivel ő volt a királynőn kívül az egyetlen Dragomir. Sokan meg akarták ölni, mert akkor Lissa nem lehetett volna királynő. Így el kellett rejteni a lányt. Valakitől hallottam, hogy Adrian is vele van, de nem hittem el.
- Halkabban – figyelmeztetett Adrian.
- Egyáltalán szabadna erről tudnom? – csodálkoztam.
- Nem, valószínűleg nem. De azt hiszem, hogy te is segíthetnél nekünk a kutatásban.
- Mit kutattok?
- Felfedeztük, hogy akit strigából visszaváltoztattak az már nem válhat újra strigává. Úgy sejtjük, hogy a lélek hagy valami nyomot, és ezt keressük.
- Igen, hallottam, hogy Dmitrij Belikovot is visszaváltoztatták.
Grimaszolt egyet. Kényes volt számára a Rose téma.
- Igen, vele és Sonyával együtt dolgozom.
- És, öhm, nem nehéz? Úgy értem, azok után, hogy te és Rose
- Kibírom – szakított félbe.
- Bocsi – szomorodtam el.
- Semmi baj.
- Nagyon szívesen találkoznék velük, de azt még mindig nem tudom, hogy miben segíthetnék.
- Hát te is lélekhasználó vagy!
- Nem, nem vagyok – tiltakoztam.
- Az osztálytársaid már mind szakosodtak valamire, csak te nem. Igaz?
- Későn érő vagyok.
- Az emberek bűbáj nélkül is hallgatnak rád?
- Nem mindenki. És aki igen, az azért, mert tetszem neki.
- A lányoknak is?
- Velük meg jóban vagyok.
- Látsz néha színes foltokat?
- Csak szemüvegesnek kellene lennem.
- Az aurájukat látod. Látnád, ha akarnád. Már az első pillanattól kezdve észrevettem, hogy te is lélekhasználó vagy, látszik az aurádon.
- Nem, nem vagyok! – kezdtem mérges lenni.
Adrien sóhajtott egyet:
- Miért?
- Mert nem akarok lélekhasználó lenni! Nem akarom azt az őrültséget, depressziót, ami vele jár. Nem akarok kilógni a sorból, átlagos akarok lenni! Tűzre akarok szakosodni, megtanulni harcolni, és strigákat ölni.
- Tudom. Én sem ezt választhattam volna, ha választhatok. De ezt nem mi döntjük el. Csak segíteni szeretnék, hogy megtanuld használni, különben elnyel.
Megráztam a fejemet, mire újra sóhajtott egyet:
- Látom, ugyanolyan makacs vagy, mint régen. Jó, békén hagylak, de ha szükséged van segítségre, csak hívj fel.
- Nem is tudom a telefonszámodat – enyhültem meg.
- Egy pillanat – kereste elő a telefonját. Mikor megtalálta elmosolyodott.
- Mi az? – kérdeztem kíváncsian.
- Kaptam egy üzenetet Sagetől – mondta, miközben válaszolt neki – Kérdezi, hogy megtaláltalak-e, vagy leragadtam a pezsgőnél.
- Huh, ez a lány nagyon jól ismer. Biztos szép lehet, ha ennyire oda vagy érte.
- Igen, nagyon szép – válaszolta reflexből – Hé! Egyáltalán honnan veszed, hogy lány? Mármint azt, hogy tetszik nekem? Azt, hogy egy lány, aki tetszik nekem?
Halkan kuncogtam a zavarán. Épp készült volna valamivel visszavágni, mikor Jason megállt mellettem.
- Bocsi, hogy megzavartalak titeket, de elrabolhatnám egy pillanatra Samyt? Bemutatnám a nagybátyámnak.
- Igen, jobb is ha elviszed – szórakozott Adrian, én pedig kinyújtottam rá a nyelvemet.
-  Nem veszel el? Bár nem olyan nagy a suli – kérdeztem komolyabban.
- Megleszek – válaszolta.

Jason kézen fogott és úgy vezetett át a tömegen. Csodálkoztam is, hogy hogy talált meg ennyi vámpír között. A szoba végében álló magas, izmos, harmincas éveiben járó morához vezetett. Sötétbarna, göndör rövid haja, és Jasonhöz hasonló jégkék szemei voltak. Ilyen jóképű nagybátyot én is szerettem volna.
- Samy, ő itt Damien bácsikám, ő pedig itt a barátnőm, Samy.
- Samantha Ivaskov – mutatkoztam be, miközben kezet ráztunk.
- Damien Badica. Nagyon örülök Samantha. Tegezhetsz nyugodtan. Te meg ne bácsikámozzál, attól olyan öregnek tűnök.
Jasonnel nevettük. Egyből megkedveltem a bácsikáját, aki egy morához képest nagyon izmos volt.
- Még csak egy hete sem jársz ide, és máris barátnőd van! Bár nem csodálom, egy ilyen szép lánynak nehéz ellenállni – bókolt, mire elpirultam. Jason kissé mérgesen nézett a bácsikájára.
- Ő ott a testőröd? – kérdezte Damien Josh felé biccentve. Szegény Joshról teljesen megfeledkeztem. Csodálkoztam is, hogy Damien így kiszúrta ebben a tömegben.
- Igen – feleltem. – Miért?
Megrázta a fejét.
- Ha megbocsájtasz, már épp indultam. Nagyon morcos a pilótám, nem szeret várni. De Jasont természetesen itt hagyom neked.
- Persze! Nagyon örültem!
Rám mosolygott, majd elment.
Jason bocsánatkérően rám pillantott:
- Kikísérem, mindjárt jövök.
- Menj csak nyugodtan! Addig táncolok egyet Joshsal.
Bólintott, majd elindult, de visszarántottam, majd diszkréten megcsókoltam. A gyomromban lévő lepkék rendetlenkedtek.
- Sietek! – puszilt meg mosolyogva.

Josh a terem végéből figyelt.
- Látom, jól telik az estéd – mondta.
- Igen, de nem feledkeztem meg a táncunkról.
- Előre szólok, két ballábas vagyok!
- Nem baj!
Így hát beváltva ígéretemet táncoltam egyet a testőrömmel, aki egyáltalán nem volt ügyetlen. Csak szerénykedett.

Jason nem sokára visszatért, így Adriannel beszélgettünk hármasban. Az este további része is kellemesen telt. Volt, hogy Beckyhez és a szüleihez csapódtunk, velük is beszélgettünk. Adrian természetesen mindenkit elbűvölt, tökéletesen játszotta az udvarias nagytesó szerepet. Jason pedig a kifogástalan barátot. Josh a háttérből figyelt árgus szemekkel. Nagyon jól éreztem magam, és rádöbbentem, bár már nem élnek a szüleim, mégis sokan vigyáznak rám.

9. fejezet

9. fejezet

Adrian észhez térített. Elhatároztam, hogy megkérdezem Jessetől, hogy mi történt. És ha hazudik nekem, akkor kidobom. A bandával a szobánknál fogunk találkozni, Adriannel pedig lent.

Josh az ajtóm előtt állt, elegáns testőri egyenruhában.
- Te nem öltözöl ki? – kérdeztem mosolyogva.
- Nekem az a dolgom, hogy megvédjelek, nem az, hogy táncoljak.
- De velem táncolsz, ha megkérlek?
- Szívesen, de botlábú vagyok!
Ash és Becky már a szobámban voltak, mikor benyitottam.
- Na, beszéltél Adriannel?  - kérdezte szőke barátnőm.
- Igen, és elmondta, hogy Jesse mekkora egy szemét.
- Nekem már az elejétől antiszimpatikus volt!
- De hát nem is találkoztál vele! – vágott közbe Becky, mire jót nevettünk.
Elkezdtünk készülődni. Hullámos hajamat göndör fürtökbe csavartam, és hagytam, hagy omoljon le féloldalasan a vállamra. Ashley sötétszőke haját bonyolultan befontuk.  Becky vörös loboncát pedig kontyba kötötte fel, de egy tincset szabadon hagyott. Ezután gyönyörű sminket varázsoltunk magunknak. Utána kisebb-nagyobb nehézségek árán bebújtunk a ruháinkba. Már csak a cipő, és az ékszerek voltak hátra, majd elkészültünk. Ashley a sötétkék, rózsás ruhájához rózsás arany ékszereket választott, Becky pedig ezüst kiegészítőket a barackszínű ruhájához. Én is felvettem a gyémánt ékszereimet, illetve a sötétzöld magas sarkúmat. Mindhárman nagyon csinosak voltunk, és már alig vártunk, hogy láthassuk a fiúkat szmokingban. Valahogy nehéz elképzelni a testőrtanoncokat elegánsan.
Leoltottuk a lámpákat, majd becsuktuk magunk mögött az ajtót.

- Azta lányok! Nagyon csinosak vagytok! – dicsért meg minket Josh. Megköszöntük.
A folyosó végéről egy füttyszó hallatszott, természetesen Westől. A fiúk is befutottak. Mind nagyon jól néztek ki szmokingban.
- Kik ezek a szép lányok?! – viccelődött Cole.
- Wow, fiúk! Észbontóak vagytok szmokingban! – dicsértem meg őket, mire büszkén kihúzták magukat.
Seth átkarolta barátnőjét, s fülébe suttogta:
- Lélegzetelállító vagy!
Becky elpirult, majd megcsókolták egymást. Nagy meglepetésemre Ashley belekarolt Wesbe.
- Nem volt senki, akivel menjek, és Wes felajánlotta, hogy elkísér – magyarázta zavartan Ashley, Wes pedig csak büszkén vigyorgott. Tudtam, hogy Ashleyt legalább a fél iskola elhívta, úgyhogy csak mosolyogtam.
- Kár, hogy neked már van kísérőd! – kacsintott rám Cole.
- Josh, kérlek, menj velük! 5 perc múlva én is ott vagyok, csak van egy kis elintéznivalóm. – mondtam a testőrömnek.
- Legutóbb, is mi történt, mikor egyedül hagytalak! – válaszolt.
- Öt perc, ha addig nem megyek utánatok, akkor baj van.
- Öt, nem több – adta meg magát, mire bólintottam.
- Csak ügyesen! – mondta Becky, majd lementek.

Idegesen lépkedtem egyik lábamról a másikra. Jesse megérkezett, majd egy kaján vigyorral végigmért.
- Nagyon jól nézel ki – mondta, majd megpróbált megcsókolni, de én elhúzódtam.
- Beszélnem kell veled!
- Mondjad!
- Igaz, hogy szemétkedtél Lissával és Rosezal, még a Szent Vlagyimirban? – kérdeztem.
- Olyan régen volt, ki emlékszik már – mondta negédesen, karjait a csípőmre tette, és újra megpróbált megcsókolni.
- Tényleg azt terjeszteted Roseról, hogy lefeküdt veled? – nem adtam meg magam.
- Ilyeneket mégis honnan veszel?
- És volt egy hülye csoportod, és miattatok megtört a védelmező kör? – tettem fel egy újabb kérdést.
- Elég! – kiáltotta dühösen, és a falnak nyomott. Lefogta a két kezemet, s nem hagyott szabadulni.
- Eressz el! – kiáltottam.
- Csókolj meg! – ajkai mohón falták, az enyémet, s én ellenkeztem, de nem tudtam kiszabadulni.
- Szállj le róla! – hallattam meg az ismerős hangot. Jason lerántotta rólam Jesset, majd behúzott neki. Jesse arca eltorzult a fájdalomtól, de már készült visszavágni. Jesse három évvel idősebb volt Jasonnél, és jóval agresszívabb. Féltem, hogy ha harcra kerül a sor, akkor ő győz. De Jason nem félt. Védelmezően elém állt, s izmai megfeszültek, még a szmokingon keresztül is láttam. Egy átlag moránál sokkal izmosabb volt, s ezt csak most vettem észre. Jesse már épp felemelte a kezét, de Josh elkapta. Félrelökte a fiút, s láttam, hogy hatalmas önuralom kellett hozzá, hogy ne húzzon be ős is neki egyet.
- Kotródj innen, még megteheted! – kiabált rá a testőröm.
- Kellesz a fenének! Találok nálad százszor jobbat! – kiáltotta oda nekem.
Nem adtam meg neki azt az örömöt, hogy visszaszóljak. Jason mellettem ökölbe szorította a kezét.
- Nyugi – tettem a mellkasára a kezemet –, nem éri meg!
Jégkék szemei megadóan néztek rám, majd bólintott. Jesse látva, hogy semmit sem ér, elhordta magát.
Utána megérkeztek a többiek. Adrian is velük volt.
- Mi történt? – kérdezte Becky
- Jól vagy? – jött a kérdés Westől.
- Jól vagyok, hála Jasonnek és Joshnak. Jesse elvesztette a fejét.
- Hagyjuk őket egy kicsit kettesben! – mondta Adrian, én pedig hálásan rápillantottam. Josh megbízott Jasonben, így ott hagytak minket.
- Köszönöm – mondtam Jasonnek.
- Nincs mit. Ugye, nem bántott? – kérdezte aggodalmasan.
- Nem, időben érkeztél.
- Figyelj, amit a folyosón láttál
- Nem kell magyarázkodnod. Legyetek boldogok! – mondtam, majd megfordultam. Egy könnycsepp folyt le az arcomon. Elkapta a csuklómat, és maga felé fordított. Letörölte a könnycseppet, majd kezét az állam alá csúsztatta, hogy a szemébe nézzek. Elpirultam a jégkék szemek láttám.
- Ő csókolt meg engem, én nem akartam.  – kezeit csípőm köré fonta, homlokát pedig a az enyémnek döntötte.
Megcsókoltam, s ő gyengéden viszonozta. Jóleső bizsergés futott végig a gerincemen. Ez hiányzott Jesse csókjából. Én Jasont szerettem és nem őt.
- Mondtam már, hogy gyönyörű vagy? – kérdezte, majd karját a derekam köré fonta.
- Köszönöm. – mondtam, miközben megigazítottam a csokornyakkendőjét – Neked pedig nagyon jól áll a szmoking.
Lábujjhegyre álltam, hogy újra megcsókoljam, mikor valaki megköszörülte a torkát.
- Srácok, nem akartam megzavarni a turbékolásotokat, de két perc múlva kezdődik a bál! – vigyorgott Cole.
- Ideje lenne már szerezned egy barátnőt! – vágtam vissza neki, miközben elindultunk.
- Tényleg, nem hívtál meg senkit? – kérdezte Jason.
- Basszus! – kapott a homlokához a testőrtanonc – Akkor ezt felejtettem el!
Eközben odaértünk a többiekhez, így jót nevettünk Coleon.

Természetesen már mindenki bent volt az ebédlőben, csak mi futottunk be az utolsó pillanatban. Nagyokat pislogtam, miközben körbenéztem. El sem hittem, hogy itt szoktunk vajas kenyeret enni. Az asztalokat félretolták, és mindegyiket elegáns fehér terítő, bordó virágok, és különböző ínyenc falatok díszítették. A függönyök színei harmonizáltak a terítőkkel. Az egész teremben elegánsan öltözött vámpírok beszélgettek csoportokba rendeződve. Az igazgató fellépett a mikrofonhoz, és kicsit megkocogtatta, ezzel magára vonva a figyelmet.

- Nagy szeretettel köszöntöm a kedves szülőket, hozzátartozókat, tanárokat és persze a gyerekeket a riversidei iskola tavaszi bálján. – töltötte meg mély hangja a termet. – Régi hagyomány iskolánkban ez a bál. Minden évben megrendezzük, hogy a hozzátartozók és a gyerekek eltölthessenek együtt egy kellemes estét biztonságosan. Ez már a 73 alkalom. Nem is szaporítanám tovább a szót, jó szórakozást kívánok mindenkinek!

Halkan megtapsoltuk, majd a zenekar elkezdett játszani. Pincérek kezdték el felszolgálni az italokat. Néhány bátrabb pár már táncolt. Becky és Seth is köztük volt. Mosolyogva néztem őket. Adrian elment pár pohár pezsgőért. Wes és Cole is megpróbált italt szerezni, de nem adtak nekik, így telerakták a tányérjukat mindennel, amit találtak.
- Fiúk, egy órája volt vacsora! – nézte őket hitetlenkedve Ashley.
- Ki kell használni az alkalmat – válaszolta két falat között Cole. Hiába, attól még hogy szmokingban van, még Cole marad.
- Nem kérdezed meg, hogy akarok-e táncolni? – fordult Wes felé Ashley.
- Nem. – vágta rá azonnal a testőrtanonc, mire Ash bokán rúgta – Úgy értem, táncolunk?
Mosolyogva néztem utánuk, majd Jason felé fordultam.
- Hölgyem, szabad egy táncra? – nyújtotta felém elegánsan a kezét.
- Persze uram – válaszoltam miközben megfogtam a kezét.
- Srácok, eszem! – grimaszolt Cole.
Otthagytuk, és elindultunk a tánctérre.