2013. november 30., szombat

17. fejezet 1. rész

17. fejezet
(1. rész)


Shane
- Hé, Samy! – csapódott mellém Wes.
- Szia! Mi újság? Régen beszéltünk – mosolyogtam rá. Az utóbbi időben sajnos elhanyagoltam a barátaimat.
- Bizony. Már felénk sem nézel, csak Jasonnel foglalkozol – ugratott. – Mintha az egyik nap láttam volna Adriant is. De lehet, hogy csak képzeltem.
- Nem, tényleg itt volt. Ő a magántanárom.
- Magántanár? Minek?
- Le vagy maradva, Wes.
- Hahó, srácok! – jelent meg hirtelen Cole is. Őt is régen láttam már. – Szóltál már Samnek a péntekről?
- Mi lesz pénteken? – érdeklődtem.
- Miért volt itt Adrian? – kérdezte Wes összezavarodva.
- Itt volt az unokatesód? – vesztette el a fonalat Cole is, mire a másik dampyr felnevetett.
- Adrian hétfőn jött, és a lélekhasználat rejtelmeibe vezette be Samyt. Pénteken pedig buli lesz Ozeránál– tűnt fel a semmiből Ashley is. – Nem is tudom, mire mennétek nélkülem.
- És mi az a lélekhasználat? – értetlenkedett még mindig Cole.
- Na jó ember, te menthetetlen vagy! – mondta Wes, mire felnevettünk. Láttam, ahogy Ashleyt csodálja. A lány pillantása is rátévedt, de azonnal elkapta tekintetét. Szinte érezni lehetett a levegőben a feszültséget.
- Ozera alatt ugye nem Shane-t érted? – tettem fel a felesleges kérdést, mert már tudtam a választ.
- Ki mást? – csicsergett Ash – Ő ez egyik legnépszerűbb fiú errefelé. Természetesen Jake mellett. Még helyes is. Nem is értem, hogy miért dobtad.
- Ezt már megbeszéltük egyszer – jelentettem ki tömören. Kissé fagyos volt a viszonyunk Ashsel, mióta Jake-kel járt. Nem is beszéltünk azóta, mióta megmondtam neki, hogy akkor is Jasont választanám, ha dampyr lenne.
- Na, mindegy. Akkor holnap. Sziasztok – lépett le.
- Nekem házit kéne csinálnom. Legkésőbb pénteken látjuk egymást – csapott a homlokára Cole, majd elrohant.
- Lemaradtam arról a részről, amikor ezt mondtam, hogy megyek a bulira – folytattam utamat Wesszel.
- Ugyan már. Nem az a fajta vagy, aki kihagyja.
- Nem is tudom. Nincs sok kedvem hozzá, ráadásul Shane tartja.
- Mi történt a régi Samyvel – kérdezte megjátszott szörnyülködéssel.
- Öm, megtalálta a megfelelő fiút magának és kissé megkomolyodott? – tártam szét a karjaimat.
- Szörnyű!
- Neked is ideje lenne keresned egy rendes lányt.
- Ez úgy hangzott, mintha a nagymamám mondta volna.
- Oké, elismerem – nevettem. Wes volt az egyik legjobb humorú és legkedvesebb srác, akit ismertem. Midig jól kijöttünk.
- Nem várhatsz örökké Ashleyre. Tulajdonképpen nem is értem, hogy mi tetszik rajta – grimaszoltam.
- Igen, sajnos megváltozott, mióta azzal a gyökérrel jár – komorodott el.
- Lépj túl rajta – tanácsoltam szomorúan.
- Tudod, nem is az zavar a legjobban, hogy van barátja. Hanem az, hogy pont az a Jake gyerek. Remélem, majd rájön, hogy milyen is valójában.
- Igen, én is.
Megszólalt a csengő, és ez kizökkentette a fiút.
- Köszönöm – ölelt meg, majd elrohant órára.

Beléptem a terembe, és az ott uralkodó zűrzavarból egyből rájöttem, hogy a tanár is késik. Integettem Beckynek, aki éppen Sethtel beszélgetett. Boldogan visszaintegetett. Nem akartam megzavarni őket, ezért leültem a helyemre. Jason még nem volt a teremben. Ezt furcsálltam, mivel sosem késett.
- Itt a kedvenc Ivashkovom – mosolygott rám kikezdően Shane.
- Remek, már csak te hiányoztál - morogtam.
- Látom, valaki bal lábbal kelt ma. De egyből felvidulsz, ha meghallod a hírt. Holnap buli lesz nálam. Te természetesen törzsvendég vagy – ülte le velem szemben, de még így is túl közel volt.
- Nincs más, akit boldogíthatnál? – kérdeztem fáradtan.
- Ami azt illeti, elég sokan vannak, akik ölni tudnának ezért, hogy személyesen hívjam el őket. De ők nem számítanak, nem nemesek. Viszont Te az vagy. Az egyik legbefolyásosabb.
- Kicsit se hangzott nagyképűen.
- Kezdesz kiesni a belső körökből – suttogta, miközben közelebb hajolt. Csak pár ujjnyira volt tőlem, ami idegesített. – Nem vagy túl népszerű, mióta azzal a Badica fiúval jársz.
- Vicces, hogy te beszélsz a népszerűségről, Ozera.
Azok a szívdöglesztő jégkék szemek most összeszűkültek. Shane kezét-lábát törve igyekezett ellensúlyozni azt, hogy milyen családból származik. Sikerült is neki, népszerű volt. Viszont, ez megmaradt gyenge pontjaként. Aljas voltam, hogy ezt hozzá vágtam, de felidegesített, ahogy Jasonről beszélt.
- Vagy velünk, vagy ellenünk, ne feledd – felelte végül.
Már válaszra nyitottam a számat, mikor valaki megragadta Shane pólóját és arrébb lökte.
- Túl közel vagy – felelte Jason félelmetes hangon. Az osztály azonnal elhallgatott és kíváncsi szempárok pillantottak felénk.
Shane egy pillanat alatt összeszedte és kihúzta magát. Odalépett Jasonhöz, hogy idegesítse.
- Most is? – kérdezte gúnyosan. Járt gyúrni, az a pólóján keresztül is látszott. Ő nem tudta, hogy Jason már kicsi kora óta harcolni tanul. Egyértelmű volt, hogy ki nyerné a csatát, de csak nekem.
A levegő megtelt adrenalinnal és szinte tapintható volt a feszültség.
Jason higgadt maradt, nem lehetett érzelmeket leolvasni az arcáról. De én tudtam, hogy még egy lépés, és Shane-nek eltörik az orra. Már készültem volna közbeavatkozni, de félbeszakítottak.
- Mi ez a felfordulás? Üljetek le a helyetekre – jött be a tanár. Ez megtörte a feszültséget és a két fiú-bár akadékoskodva- leült a helyére. Megkönnyebbülten fújtam ki s levegőt. Nem tudom, hogy a tanár észrevette-e a konfliktust, de mindenesetre nem foglalkozott vele. Bezzeg, ha testőrök lettek volna! Nagyon szigorúan megbüntették a dampyrokat, ha egymással verekedtek. Morát megütni pedig egyenesen bűn volt. „Ők az elsőt” – szólt a testőrök legfontosabb szabálya. A morák közti küzdelmek nagyon ritkák voltak, mivel ők inkább hatalmi játékosok voltak. Szinte sosem került sor fizikai összecsapásra.
- Jól vagy? – kérdezte aggódva barátom.
- Persze. Ne foglalkozz Shane-nel, el tudom intézni.
- Nem úgy tűnt. Zaklatott voltál. Mit mondott?
- Semmi különöset. Csak nem tudja elfogadni, hogy én nem vagyok hatalmi játékos és nem járunk – feleltem. Hazudtam Jasonnek, mert idegesített, amivel Shane fenyegetett. Bár tényleg nem voltam a tipikus nyalizós, hátba szúrós nemes, de azért érdekelt, hogy mit gondolnak a többiek. Elvégre Ivashkov lévén fent kell tartanom a jó híremet és tekintélyemet. Ezt nevelték belém a szüleim.
Jason összeráncolta a homlokát. Átlátott rajtam, tudta, hogy nem mondok igazat. De nem tette szóvá, még.
- Rendben. De legközelebb szólj, ha nem hagy békén – felelte.
- Oké. Köszönöm. De nem kell kicsapatnod magadat miattam.
- Ugyan már – mosolygott, amitől hevesebben dobogott a szívem – Nem vagyok bolond. Nem akartam verekedni, főleg nem az egész osztály előtt. De ha tényleg kellett volna, megtettem volna, érted. Legfeljebb felfüggesztenek.
Megszorítottam a kezét a pad alatt és rámosolyogtam.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése