10. fejezet

Damien

10. fejezet

A hátamon éreztem a lányok utálkozó pillantását, mikor Jasonnel az oldalamon a tánctérre mentem. Lassan lépkedtünk a zenére. A szívem hevesen dobogott, miközben beszívtam kellemes illatát.
- Hogy telt a szüneted? – kérdezte halkan.
- Egész jól. Beckynél, Ashnél voltam, illetve összejöttünk Weséknél.  Kár, hogy nem értél rá, jó buli volt.
- Majd legközelebb. A szüleiddel nem is találkoztál?
Nyeltem egy nagyot:
- A szüleim már nem élnek, srtigatámadás áldozatai lettek.
- Sajnálom– nézett szomorúan a szemembe. – Az én szüleim is így haltak meg.
Döbbenten néztem rá.
- Talán hallottál róla, néhány éve volt egy Badica mészárlás – mesélte fojtott hangon. – Én éppen a nagybátyámnál voltam, így nem esett semmi bajom.
- Sajnálom.
Szorosan magamhoz öleltem.  Mérhetetlen düh forrt bennem a strigák miatt. Miért kell mindenki életét tönkre tenniük?
- Úgy látom, Adrian szerzett nekünk pezsgőt – állapította meg vidámabb hangon.
- Menjünk!
- Tessék srácok! – adta oda nekünk a poharakat Adrian.
- Micsoda báty vagy te? Leitatod a fiatalkorúakat? – kérdeztem tőle megjátszott szemrehányással.
- Ünnepelünk, végre újra látlak! – válaszolta mosolyogva, átlátva rajtam. – Arra, hogy végre találkoztunk és rátok srácok! Egészségetekre!
Jason gyorsan körülnézett, majd egymásra mosolyogva megittuk a pezsgőt.
- Te, Jason, olyan ismerősnek tűnsz – töprengett Adrian.
- Igen, a Szent Vlagyimrbe jártam – válaszolta a szőke fiú.
-  Ó, igen, láttalak párszor beszélgetni Christiannal.
- Christiannal? Úgy, mint Christian Ozerával? Váó, Jason, te ismered őt? – kérdeztem meghökkenve.
- Igen, a barátom – válaszolta.
Leesett az állam. A fiúm az egyik példaképem barátja.
- Találkoztam vele a Királyi Udvarban, de csak néhány szót beszéltünk. Tőle tudtam meg, hogy Palm Springsben vagy – mondtam Adrianhez fordulva.
- És Lissával nem találkoztál? – kérdezte az unokatesóm, mire megráztam a fejem.
- Kár.
- Hé, srácok! Azt meg honnan szereztétek? – csapódott mellénk Wes és vele együtt Ash is.
- Oké, mennyit hozzak? – kérdezte mosolyogva Adrian.
- Ahogy látom Beckyék is erre tartanak, na meg Colet se hagyjuk ki. Akkor ötöt.
Adrian eltűnt a tömegben.
- Jó arc az unokatesód Samy – kacsintott rám Cole.
- Látod, elég egy kis pezsgő ahhoz, hogy levedd a lábáról – forgatta a szemeit Wes.
- Bár meg kell hagyni, hogy nagyon jóképű – fűzte hozzá Ashley.
Wes morgott valamit magában, amin halkan kuncogtam.
- Na jó, srácok! Bár szívesen pezsgőznék még veletek, de attól tartok, hogy ha valaki meglát, mindegyikünket kidobják. Úgyhogy csak ez az egy kör van! – osztotta szét mosolyogva a poharakat Adrian.
Ashley egy elbűvölő mosoly keretében megköszönte, és örültem, hogy Wes ezt nem vette észre.
- Egészségetekre! – koccintottunk.
Megittuk a pezsgőt, majd letettük a poharakat letűntetve ezzel a bizonyítékokat. Épp időben, mivel megláttam Mr. és Mrs. Contát.
- Azt hiszem, apa táncolni akar veled Ash – mondta a húgának Seth.
- Nekem is meg kellene keresnem a szüleimet – vetette fel Becky.
- Nekem pedig a nagybátyámat – fűzte hozzá Jason.
- Rendben, menjetek csak, foglalkozzatok a rokonaitokkal. Elvégre ezért van ez a bál – mondtam nekik.
- Biztos? – kérdezte egy aggodalmas pillantás keretében Jason. – Megleszel?
- Persze, ennyi ember között úgy sem unatkoznék. Ráadásul itt van nekem Adrian – böktem oldalba az előbb említetett, aki rám kacsintott.

Mindenki elment megkeresni a rokonait, és ezzel véget ért a mi kis bulink. De ez így volt rendjén, hisz ez egy szülő-gyerek bál volt.
- Van kedved táncolni? – kérdezte Adrian.
- Persze! – vágtam rá.
- Meddig maradsz? – kérdeztem.
- Holnap délelőttig – felelte.
- Máris kezd eleged lenni belőlem? – viccelődött.
Csúnyán néztem rá, amitől megint elnevette magát.
- Hiányoztál – ölelt meg.
- Te is nekem, jobban, mint gondolnád.
- És, mit csinálsz mostanában? – kérdeztem tőle.
- El sem fogod hinni, de főiskolára járok.
- Te meg a főiskola? Mégis milyenre?
- Művészetet tanulok.
- Oh – döbbentem meg – Ez valóban illik hozzád.
- Valamikor eljöhetnél hozzám. Bemutatnálak a barátimnak. Sagenek, Eddinek, Jillnek,  Jillel nagyon jól kijönnétek.
Ismerősen hangzottak ezek a nevek. Elkezdtem gondolkodni.
-Jill Dragomirnak?! – hasított belém a felismerés. Hát persze! Jill nagy veszélyben volt, mivel ő volt a királynőn kívül az egyetlen Dragomir. Sokan meg akarták ölni, mert akkor Lissa nem lehetett volna királynő. Így el kellett rejteni a lányt. Valakitől hallottam, hogy Adrian is vele van, de nem hittem el.
- Halkabban – figyelmeztetett Adrian.
- Egyáltalán szabadna erről tudnom? – csodálkoztam.
- Nem, valószínűleg nem. De azt hiszem, hogy te is segíthetnél nekünk a kutatásban.
- Mit kutattok?
- Felfedeztük, hogy akit strigából visszaváltoztattak az már nem válhat újra strigává. Úgy sejtjük, hogy a lélek hagy valami nyomot, és ezt keressük.
- Igen, hallottam, hogy Dmitrij Belikovot is visszaváltoztatták.
Grimaszolt egyet. Kényes volt számára a Rose téma.
- Igen, vele és Sonyával együtt dolgozom.
- És, öhm, nem nehéz? Úgy értem, azok után, hogy te és Rose
- Kibírom – szakított félbe.
- Bocsi – szomorodtam el.
- Semmi baj.
- Nagyon szívesen találkoznék velük, de azt még mindig nem tudom, hogy miben segíthetnék.
- Hát te is lélekhasználó vagy!
- Nem, nem vagyok – tiltakoztam.
- Az osztálytársaid már mind szakosodtak valamire, csak te nem. Igaz?
- Későn érő vagyok.
- Az emberek bűbáj nélkül is hallgatnak rád?
- Nem mindenki. És aki igen, az azért, mert tetszem neki.
- A lányoknak is?
- Velük meg jóban vagyok.
- Látsz néha színes foltokat?
- Csak szemüvegesnek kellene lennem.
- Az aurájukat látod. Látnád, ha akarnád. Már az első pillanattól kezdve észrevettem, hogy te is lélekhasználó vagy, látszik az aurádon.
- Nem, nem vagyok! – kezdtem mérges lenni.
Adrien sóhajtott egyet:
- Miért?
- Mert nem akarok lélekhasználó lenni! Nem akarom azt az őrültséget, depressziót, ami vele jár. Nem akarok kilógni a sorból, átlagos akarok lenni! Tűzre akarok szakosodni, megtanulni harcolni, és strigákat ölni.
- Tudom. Én sem ezt választhattam volna, ha választhatok. De ezt nem mi döntjük el. Csak segíteni szeretnék, hogy megtanuld használni, különben elnyel.
Megráztam a fejemet, mire újra sóhajtott egyet:
- Látom, ugyanolyan makacs vagy, mint régen. Jó, békén hagylak, de ha szükséged van segítségre, csak hívj fel.
- Nem is tudom a telefonszámodat – enyhültem meg.
- Egy pillanat – kereste elő a telefonját. Mikor megtalálta elmosolyodott.
- Mi az? – kérdeztem kíváncsian.
- Kaptam egy üzenetet Sagetől – mondta, miközben válaszolt neki – Kérdezi, hogy megtaláltalak-e, vagy leragadtam a pezsgőnél.
- Huh, ez a lány nagyon jól ismer. Biztos szép lehet, ha ennyire oda vagy érte.
- Igen, nagyon szép – válaszolta reflexből – Hé! Egyáltalán honnan veszed, hogy lány? Mármint azt, hogy tetszik nekem? Azt, hogy egy lány, aki tetszik nekem?
Halkan kuncogtam a zavarán. Épp készült volna valamivel visszavágni, mikor Jason megállt mellettem.
- Bocsi, hogy megzavartalak titeket, de elrabolhatnám egy pillanatra Samyt? Bemutatnám a nagybátyámnak.
- Igen, jobb is ha elviszed – szórakozott Adrian, én pedig kinyújtottam rá a nyelvemet.
-  Nem veszel el? Bár nem olyan nagy a suli – kérdeztem komolyabban.
- Megleszek – válaszolta.

Jason kézen fogott és úgy vezetett át a tömegen. Csodálkoztam is, hogy hogy talált meg ennyi vámpír között. A szoba végében álló magas, izmos, harmincas éveiben járó morához vezetett. Sötétbarna, göndör rövid haja, és Jasonhöz hasonló jégkék szemei voltak. Ilyen jóképű nagybátyot én is szerettem volna.
- Samy, ő itt Damien bácsikám, ő pedig itt a barátnőm, Samy.
- Samantha Ivaskov – mutatkoztam be, miközben kezet ráztunk.
- Damien Badica. Nagyon örülök Samantha. Tegezhetsz nyugodtan. Te meg ne bácsikámozzál, attól olyan öregnek tűnök.
Jasonnel nevettük. Egyből megkedveltem a bácsikáját, aki egy morához képest nagyon izmos volt.
- Még csak egy hete sem jársz ide, és máris barátnőd van! Bár nem csodálom, egy ilyen szép lánynak nehéz ellenállni – bókolt, mire elpirultam. Jason kissé mérgesen nézett a bácsikájára.
- Ő ott a testőröd? – kérdezte Damien Josh felé biccentve. Szegény Joshról teljesen megfeledkeztem. Csodálkoztam is, hogy Damien így kiszúrta ebben a tömegben.
- Igen – feleltem. – Miért?
Megrázta a fejét.
- Ha megbocsájtasz, már épp indultam. Nagyon morcos a pilótám, nem szeret várni. De Jasont természetesen itt hagyom neked.
- Persze! Nagyon örültem!
Rám mosolygott, majd elment.
Jason bocsánatkérően rám pillantott:
- Kikísérem, mindjárt jövök.
- Menj csak nyugodtan! Addig táncolok egyet Joshsal.
Bólintott, majd elindult, de visszarántottam, majd diszkréten megcsókoltam. A gyomromban lévő lepkék rendetlenkedtek.
- Sietek! – puszilt meg mosolyogva.

Josh a terem végéből figyelt.
- Látom, jól telik az estéd – mondta.
- Igen, de nem feledkeztem meg a táncunkról.
- Előre szólok, két ballábas vagyok!
- Nem baj!
Így hát beváltva ígéretemet táncoltam egyet a testőrömmel, aki egyáltalán nem volt ügyetlen. Csak szerénykedett.

Jason nem sokára visszatért, így Adriannel beszélgettünk hármasban. Az este további része is kellemesen telt. Volt, hogy Beckyhez és a szüleihez csapódtunk, velük is beszélgettünk. Adrian természetesen mindenkit elbűvölt, tökéletesen játszotta az udvarias nagytesó szerepet. Jason pedig a kifogástalan barátot. Josh a háttérből figyelt árgus szemekkel. Nagyon jól éreztem magam, és rádöbbentem, bár már nem élnek a szüleim, mégis sokan vigyáznak rám.