11. fejezet

11. fejezet

- Samy, Becky! Keljetek föl, tűz van! Ég a suli!- ordította valaki. Felpattantak a szemeim, és villámgyorsan kiugrottam az ágyból. A szívem olyan gyorsan vert, hogy szinte már hallottam heves ütemét. Körbepillantottam a szobában, és megláttam a két nevetéstől rázkódó testőrtanoncot. Wes és Cole az ajtóban álltak, és nagyon jót mulattak rajtam. Tudatosult bennem, hogy sehol sincs tűz.
- Neked teljesen elment az eszed? – morogta álmosan Becky.
A fiúk elkövették azt a hibát, hogy levették rólam a szemüket. Odamentem hozzájuk, és nemes egyszerűséggel tarkón vágtam mindkettőt. Testőr tanonchoz képest elég lassúak voltak a reflexeik.
- Idióták! – ordítottam rájuk.
- Aú! – dörzsölte a tarkóját Cole.
Wes csak szélesen vigyorgott:
- Szép kis mutatvány volt Samy!
- Egyáltalán hogy a francba kerültetek ide? – figyelmen kívül hagytam a megjegyzését, mivel jobban érdekelt, hogy hogy jutottak be a morák kampuszába. Ráadásul a lányokhoz.
- Simán. Ebben a nagy felfordulásban azt csinálsz, amit akarsz.
- A tanárok meg bénák. Minket sem vettek észre – erősítette meg Cole.
- Igen, és akkor az a folyosó végén nem a kedvenc tanárotok? – mutattam Mr. Collinsszra, a fiúk tesi tanárára, aki egyértelműen kiszúrta őket.
- Futás! – súgta a zöldszemű, majd Colelal kirohantak a szobánkból.
- Handl! Brooks! Azonnal álljatok meg! – ordított utánuk a tanár.
Mosolyogva becsuktam az ajtót. Ezt most megkapták. Idióták.
- Nem tudom, mikor fognak felnőni! – mondtam Beckynek.
- Mindenestre jó hogy felébresztettek minket, mert különben elaludtunk volna – válaszolta.
Ránéztem az órára, már nyolc volt. Kilenckor kezdődik a reggeli.

A kedvenc, brit zászlós Conversemben kiléptem Becky után a szobánk ajtaján és bezártam. Este is így kellett volna tennem. Megláttam Josht a folyosó végén, amint felénk sétált.
- Jó reggelt! – köszönt mosolyogva. – Segítenem kellett az egyik testőrnek, de addig megkértem West, hogy maradjon itt. Hogy hogy fent vagy már?
Mérgesen néztem rá.
- Soha többet ne kérd meg West, hogy vigyázzon rám!
- Már értem, bocsi.
- Megbeszéltem anyáékkal, hogy kilenc előtt átmegyek hozzájuk. Reggelinél találkozunk, jó? – kérdezte Becky.
- Oké, akkor az ebédlőben! – válaszoltam.

Eszembe jutott, ha mi majdnem elaludtunk, akkor Adrian még biztos húzza a lóbőrt.
- Na, lássuk, igazuk volt-e a fiúknak! – mondtam Joshnak. – A legjobb az lenne, ha megvárnál az etetőknél.
Megrázta a fejét:
- Nem hagylak egyedül, legutóbb is mi történt.
Beleborzongtam, ha Jessere gondoltam. Utáltam.
- Adrianhez készülök átszökni.
- Rendben, menjünk!
Sóhajtottam egyet.
- Ha egy bankot rabolnék ki, akkor is a nyomomban lennél?
- Persze! Egyedül amúgy sem tudnád véghezvinni.
Elmosolyodtam:
- Jó, akkor gyere.

Az általában kihalt folyosók most megteltek élettel. Beszélgetések moraja töltötte ki a teret. Volt, aki a tömegen átfurakodva sietett az ebédlő felé, mások csak komótosan sétáltak. A helyzet tökéletes volt ahhoz, hogy átsurranjak a fiúk kampuszába. Bár a kétméteres testőröm kissé megnehezítette a dolgomat.
- Vigyázz! – rántott vissza, épp időben. Az egyik tanárom pont akkor fordult be a folyosón.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó vagy a „lopakodásban”.
- Tudod, testőr vagyok. Ezt is megtanítják.
Halkan kuncogtam. Kevés testőr segített volna a morájának átsurranni az iskolán. Ha egy idősebb dampyrt kaptam volna, biztos nem vállalta volna el.
Eljutottunk Adrian szobájához és bekopogtam. Jobban mondva dörömböltem.
- Hahó! Mindjárt reggeli, szedd össze magad!
Unokatesóm fáradtan nyitotta ki az ajtót:
- Hát a vámpírnak már egy nyugodt perce sincs az idegesítő kishúga nélkül? – panaszkodott mosolyogva. – Szia Josh!
- Gyerünk! Ha elkésünk, nagy sor lesz az etetőknél!
- Jól van! – borzolta össze a hajamat, amit tudta, hogy utálok.
- Hé! – elégedetlenkedtem.
Beengedett minket a szobájába, majd a fürdőszobában –magához képest- gyorsan felöltözött. A haja, mint mindig most is mesterien rendezetlenül állt.
- Oké, mehetünk! – mondta, majd elindultunk.

Könnyen eljutottunk az ebédlőhöz. Igazam lett, és hosszú sor kígyózott az etetőknél. Ahogy észrevettem, még egy helyet elkülönítettek, így kétszer annyi etetőnk volt. De még így is kevés volt ennek a sok morának.
- Samy! – integetett Ashley a sor elejéről. – Gyertek ide!
Megráztam a fejem, nem akartam odatolakodni.  De Adrian nem zavartatta magát és előrement. Gondoltam, hogy akkor már mindegy, és követtem. A többiek morgolódni kezdtek, de Josh miatt egyikük sem mert beszólni nekünk.
- Kösz Ash! – mosolygott rá Adrian. Barátnőm majd elolvadt, mire én csak megráztam a fejemet. Tipikus Ash. Mindig az kell neki, amit nem kaphat meg.
Mivel már a sor elején voltunk, így hamar szólítottak minket. Egy számomra ismeretlen etetők kaptam. Gyorsan végeztem. Josh természetesen nem ivott, így együtt vártuk a többieket.
- Na, ezért siettél annyira? – piszkált Adrian.
- Ha nem keltelek fel, akkor még az ebédet is átaludtad volna! – vágtam vissza.
Josh fáradtan sóhajtott.

Az ebédlőben sem vártak kevesebben. Viszont, a reggeli igen bőséges volt. A szokásos vajas kenyér helyett most rántotta, toastok, szendvicsek íncsiklandó fajtái, sőt, még palacsinta is várt minket. Gyakrabban kellene bálokat tartanunk.

Becky és Seth egymás mellett ültek, míg szüleik beszélgettek. Ash csatlakozott hozzájuk. Köszöntem nekik, majd leültem barátnőm mellé. A két testőrtanonc velünk szemben foglalt helyet. Mondanom sem kell, vagy három tányérnyi étel sorakozott előttük. Intettek nekem, hogy egy pillanatra se kelljen abbahagyniuk az evést. Sajnos az ő szüleik dolgoztak, így nem tudtak velünk reggelizni. Ha jól emlékszem, Wes anyukája itt volt valahol az egyik mora testőreként.
- Na, fiúk? Milyen büntetést kaptatok Mr. Collinstól? – kérdeztem tőlük, mire eltorzult az arcuk.
- Ne is mondd! Mehetünk mosogatni! – verte bele a fejét az asztalba Cole. Szívesebben futotta volna körbe az iskolát hússzor, mint hogy házimunkát kelljen végeznie.
- Megérdemeltétek! – mosolyogtam rajtuk.
- De a kis jelenetedért ezerszer megérte! – vágott vissza Wes. A fiúk röhögtek, mire dühösen néztem rájuk.
- Mi történt? – kapta föl a fejét Adrian. Még csak ez hiányzott.
- Meg ne szólalj! – figyelmeztettem őket.
Wes szélesen vigyorgott:
- Beosontunk a lányok szobájába, és azt kiáltottuk, hogy tűz van, mire Samy kiugrott az ágyból, és már készült volna rohanni!
- Megfojtalak! – megpróbáltam átérni az asztalon. Adrian is már velük nevetett. Valaki elkapta a derekamat. Jason volt az.
- Szia – köszönt, miközben karjait még mindig a derekamon pihentette. Lábujjhegyre álltam, és diszkréten megcsókoltam.
Minden haragom elszállt, és helyette jóleső bizsergés futott rajtam végig.
Adrian átült Ashley mellé (akit ez rendkívül felvillanyozott), így le tudtunk ülni Jasonnel egymás mellé.
- Tarts kordában a barátnődet! – szórakozott Cole. A szemeim villámokat szórtak.
- Aztán ne csodálkozz, ha neked megy! – válaszolta Jason. Cole jobbnak látta inkább folytatni az evést.
Bár nem igazán voltam éhes a vér után, két palacsintát megettem. Jason sem evett sokat. Sajnáltam, hogy nincs itt a nagybátyja, de ő jól szórakozott velünk. Így kellemesen telt a reggeli. Utána pedig a fiúk mehettek mosogatni, a többiek pedig a szüleikkel foglalkozni. Nem akartam sem Jasont, sem Adriant egyedül hagyni, így gondoltam, együtt csinálunk valamit. De Adrian hagyott nekünk egy kis időt, mondván, hogy ő visszamegy aludni, mivel olyan korán felriasztottam. Így elindultunk Jasonnel, hogy megmutassam neki a sulit. Inkább az érdekes részeit.