4. Fejezet

Christian

4. fejezet

Reggel nyolckor ébredtem. Ez azt jelentette, hogy két órám volt indulásig. Tegnap bepakoltam. A bőröndömet itt hagyom, és csak majd holnap viszem el Beckyhez. Felvettem egy farmert, és egy levendula színű kockás inget. Kivételesen nem tornacipőt húztam fel. Úgy gondoltam, hogy nem kell kiöltöznöm, hisz ez csak egy „családi” ebéd. Kisminkeltem magam. A hajamat egy elegáns kontyba fogtam fel. Belenéztem a tükörbe, s megállapítottam, hogy csinos vagyok. Egy oldaltáskába beledobáltam a szükséges holmikat.

Egy és negyed órám maradt, így elsétáltam reggelizni. Egyedül sokkal unalmasabb volt, mint a bandával. Az etetőknél rajtam kívül senkit nem találtam. Ugyanazt a lányt kaptam, mint tegnap. Amint meglátott, felragyogott az arca. Az enyém kevésbé. Gyorsan végeztem, aztán elindultam, hogy körülnézzek a suliban. Most, hogy a gyerekek nagy része eltűnt mindenhol csend honolt. Útközben néhány dampyrral találkoztam. Morát egyet sem láttam, valószínűleg rajtam kívül mindegyik elutazott már.

Visszafelé menet szerencsére összefutottam Joshsal. Elegáns testőr ruhát viselt. Van egy saját testőröm, váó. A leszállópálya előtti épületben vártuk a gépet. A sulinknak is volt néhány repülője. Josh csendben állt, bár láttam a szemén, hogy kíváncsi. Néhány mora barátjának tekintette a testőrét, mások szerették, ha a védelmezőjük észrevétlen maradt. Josh nyilván nem tudta, hogy én melyik kategóriába esem.
 
A repülőnk megérkezett. Felszálltunk rá. Pici volt, csupán néhány személyes. Josh mögém ült le. Úgy láttam, ő az egyetlen testőr. Végül is, miért kellene több? A strigák nem tudnak repülni. Ha tudnának, végképp semmi esélyünk nem lenne ellenük.
Kinéztem az ablakon, és a tájat figyeltem. Átrepülök a kontinens másik felére egy ebéd miatt. Egy magánrepülővel. Még jó, hogy gazdagok vagyunk. Elaludtam, és mire felkeltem már megérkeztünk Pennsylvániába . Két órát utazhattunk.

A királyi Udvar pontosan olyan volt, mint amire elékeztem. Régen jártam már itt, de nem sok minden változott. A rozsdabarna kőépületek ajtói és ablakai hajdani arany dekorációkkal voltak dombornyomva és keretezve. Belül az udvarban szökőkutak és uralkodók szobrai díszelegtek. Mivel tavasz volt, mindent elborított a virág. A színek káprázatossá tették az így is gyönyörű és fényűző épületet. Észrevettem, hogy Josht és hasonlóképpen elvarázsolja a látvány. De csak egy pillanatig, mert arcára máris visszakerült a testőr maszk, és éberen figyelte a környezetünket. Itt az udvarban, nem kellett folyton a testőröknek a morájuk mellett maradniuk, de ő nagyon lelkiismeretesen végezte a munkáját.
- Te ugye tudod, mi történt a szüleimmel? – kérdeztem.
- Igen – mondta szomorúan.
- Itt nem lehet bajom, ez biztonságos.
- A szüleid házáról is ezt hittük, és mi lett a vége.
Kerekek kezdtek el forogni a fejemben.
- Téged nem kijelöltek, hanem te kérted, hogy te lehess a testőröm – mondtam.
Nem reagált.
- De miért?- kérdeztem.
- Nem tudom, hogy ezt elmondhatom-e neked.
- Ha a szüleimmel kapcsolatos, akkor jogom van tudni.
Még mindig nem válaszolt.
- Kérlek – észre sem vettem, de bevettem egy cseppnyi bűbájt.
- Én eredetileg Nathan testőre voltam, de miután ez a sajnálatos dolog történt, beszélt az akadémiával, hogy én lehessek a testőröd.
Ez egy kicsit meglepett. Miért félt engem ennyire, hogy a saját testőrét is kijelölteti mellém? Ez kezd egyre bonyolultabbá válni.
Még kérdezni akartam valamit, de a szemem sarkából megláttam egy ismerős alakot. Odafutottam hozzá, Josh egy szempillantás alatt mellettem termett.
 
- Szia! – köszöntem rá a fiúra, aki csodálkozva nézett rám. – Én ismerlek. Nagy rajongód vagyok. Te vagy Christian Ozera, ugye?
A rajongó szóra Christian még jobban elképedt. Már nagyon sokszor láttam fényképeken. Élőben sokkal jobban nézett ki. Ő a királynő, Vasilisa pasija. Fekete hajú, és jégkék szemű, melyekről eszembe jutott Jason. De amiért ismertem, annak az egyik oka az volt, hogy a szülei strigává változtak. A legtöbb nemes, akivel találkoztam, elítélte miattuk a fiút. Én nem, azok a szülei voltak és nem ő. A másik ok, hogy tűzmágus, és megtanult harcolni. Rosezal együtt megöltek nagyon sok srtigát.
- Rajongóm? Általában Lissának szoktak rajongó lenni. Nekem inkább rosszakaróim vannak. De olyan ismerősnek tűnsz. Ki vagy?- Christiant nyers modoráról is fel lehetett ismerni. Mondjuk, én rontottam rá, az igaz.
- Samantha Ivashkov. És én tényleg a rajongód vagyok. A szüleimet strigák ölték meg, és az a gondolat segített felállni, hogy mora mágiával lehet strigákat ölni. Tűzzel, főképp, ahogy te öltél strigákat Rosezal, amikor megtámadták az akadémiátokat.
- Érdekes. Nem is tudtam, hogy ilyen népszerű vagyok. – mondta cinikusan. – Ivashkov? Akkor ezért vagy te olyan ismerős. Nincs valami közöd Adrian Ivashkovhoz?
- De, az unokatestvérem. – válaszoltam boldogan. Ő tudhat valamit Adrianről.
- Érdekes, annyira hasonlítotok, olyan, mintha a húga lennél.
- Mit tudsz róla?
- Nem sokat, valami kutatáson dolgozik. Néha Lissa is elmegy oda.
- Kutatáson? Hol?
- Palm Springsben.
Palm Springsben? Én azt hittem itt van, akkor valószínűleg most nem találkozhatok vele. Máris unalmasabbnak tűnik a látogatás a nagybátyámnál.
- Meg tudsz tanítani harcolni?- kérdeztem
- Melyik elemre szakosodtál?
- Hát én még egyikre sem.
- Érdekes – mondta titokzatosan. – Lissának látnia kellene, kár, hogy nem ér rá.
Valaki megköszörülte a torkát a hátunk mögött. Megfordultam, és Nathant pillantottam meg. Megöregedett, ami nem csoda, hisz tíz év eléggé meglátszik az emberen. Sötétbarna haja őszbe ment át, és bajuszt viselt.
- Ideje lesz mennem – mondta Christian. – Szia.
- Szia, és köszi.

 - Ez volt az az Ozera fiú, akinek a szülei strigává változtak?- kérdezte Nathan. Tipikus nemes hozzáállás. – Nem örülök neki, hogy vele barátkozol.
Majdnem kimondtam, hogy semmi köze nincs hozzá, hogy mit csinálok, de udvariasabban feleltem.
- Azok a szülei voltak, és nem ő.
Biztos vagyok benne, hogy még akart volna valamit mondani, de inkább ő is lenyelte. Egy aprót biccentett Josh felé.
- Gyere velem.
 
Elvezetett a házához. Bementünk. A házról kívülről, és belülről is sütött, hogy tulajdonosa gazdag. Rajtunk kívül csak a szolgálók voltak, hiszen Daniella börtönben van, Adrian, mint megtudtam Christiantől, Palm Springsben. Leültünk az asztalhoz. A szolgálók elénk tették az ételt, valami tészta lehetett, és nagyon ízlett.
- Örülök, hogy eljöttél. – kezdte Nathan. – Már régen láttalak.
- Örülök, hogy meghívtál.
- És hogy megy a suli?
- Jól.
- Hogy állsz a tanulással?
- Jól.
- Mi a kedvenc tantárgyad?
- Az elementál mágia.
- Igen? Bár sok hasznát nem veszed. Mire szakosodtál?
- Semmire.
- Érdekel a politika?
- Nem különösebben.
- Mi akarsz lenni, ha nagy leszel?
Kezdett nagyon elegem lenni:
- Miért beszélünk most ilyenekről? Még csak 16 éves vagyok.
- Adriannnel ott rontottam el, hogy hagytam, hagy csináljon azt, amit akar. És most mi lett belőle?
- De te nem vagy az apám.
Nem válaszolt. A szemében láttam valamit megvillanni, de nem tudom, hogy mi lehetett az.
- De most, hogy szüleid meghaltak, már csak én maradtam, mint rokonod. Nem hagyom, hogy elkallódj.
Felnyögtem. Még csak ez hiányzott.
- Jó, beszélgessünk komoly dolgokról – Megcsillant a szeme. – Miért kérted, hogy Josh legyen a testőröm?
- Ezt meg honnan veszed? Elmondta neked? – rosszalló pillantást vetett Joshra. Megsajnáltam a testőrt.
- Én csak ügyesen kiszedem belőle.
- Igen? Ez jó, ezen elindulhatunk - Felnyögtem, megint munkát akar nekem keresni.
- Szóval?
- Egyszerűen azért, mert biztos akartam lenni abban, hogy jó testőrt kapsz.
- Miért kell nekem jó testőr? A szüneteken kívül az akadémia területén vagyok, ahol nincs szükségem rá.
Nem felelt, egy újabb titok.
- Van valami, amit nem mondasz el nekem. Jó, kössünk alkut. Te elmondod, amit tudsz, én pedig komolyan válaszolok a kérdéseidre.
Vett egy mély levegőt.
- A strigák, akik megölték a szüleidet – kezdte lassan. –, hagytak egy...üzenetet. Miszerint: kettő megvan. A harmadikért visszajövünk.
Megfagyott bennem a vér. A harmadikért visszajövünk. És én vagyok a harmadik. Nem tudtam mit felelni. Kaptam egy jó testőrt. De ez nem elég, tényleg meg kell tanulnom harcolni. Csak derülne már ki mi az elemem.

Az ebéd további része unalmasan telt. Betartottam az ígéretemet, és tisztességesen válaszoltam Nathan minden kérdésére. Azt akarta, hogy látogassam meg Rufust, mivel sokat tanulhatok tőle.
- Jó, akkor most én kérdezek. – mondtam váratlanul. – Miért nem találkoztunk veletek eddig?
Egy pillanatra meghökken.
- Erről nem akarok beszélni, majd ha eljön az ideje.
Sajnos többet nem tudtam kihúzni belőle, de már így is sok volt mára az információ. Miután végeztünk, körbevezetett az udvarban, és bemutatott egy rakás embernek. Teljesen udvariasan viselkedtem, és meg volt velem elégedve. Végül is nem rossz, ha vannak kapcsolatai az embernek egy ilyen helyen. 6-ra jött értem a repülő, s addigra már nagyon fáradt voltam. Már alig vártam, hogy visszamehessek az akadémiára, és újra felelőtlen tini lehessek.

Nem bántam meg, hogy eljöttem, hisz sok dolgot tudtam meg. Többek között Adrian tartózkodási helyét. És annak is örültem, hogy Nathan van nekem, bár azt a világért sem mondtam volna meg neki. Josh mellett pedig nem féltem. Az akadémián biztonságban voltam, ha meg máshova mentem, testőröm árgus szemekkel figyelt mindent. Este fáradtan feküdtem le, és már alig vártam a holnapot.