15.
fejezet
Daniel
Viszont élveztem ezt a hetet. Visszarázódtam a sulis hétköznapokba, amiket Jason kifejezetten feldobott. Kiismertem őt. Csendes volt, komoly és megfontolt. Semmi sem kerülte el a figyelmét. De ugyanakkor egy másik énjét is felfedeztem. A kiváló harcost, akinek támadásai mágiával kombinálva halálossá váltak. Támogatta a morák harcmozgalmát és gyűlölte a strigákat. Az egyik legokosabb és jól informáltabb fiú volt, akit ismeretem.
Ashley továbbra is Jakkel járt, ami nyugtalanított. Ráadásul Wes egyre rossz kedvűbb lett. A többiek nem értették ennek az okát, én pedig megígértem Wesnek, hogy nem mondom el nekik az Ashley ügyet.
De a hét történései közül a legérdekesebb mégis Nathan kérése volt, miszerint menjek el egy ebédre hozzá, ahol fontos embereknek szeretne bemutatni engem. Írta, hogy ez a „találka” rendkívül fontos, öltözzek fel elegánsan és csinosan (itt meglepődtem) és hozzam a legmegnyerőbb formámat. Dühös voltam, amiért ugráltat. Azt hiszi, csettint egyet és máris átrepülök az országon keresztül hozzá?! Ugyanakkor egy kis részem tudta, hogy csak a jövőmet akarja megalapozni, de nem is biztos, hogy politikai pályán szeretnék majd elhelyezkedni. Megértettem Adriant, hogy miért menekült el otthonról. De természetesen elrepültem Nathanhöz, már csak azért is, mert írt a sulinak.
Elbúcsúztam a barátaimtól szombat reggel. Jason a suli leszállópályájánál várta velem, hogy megérkezzen Nathan gépe.
- És egy újabb unalmas ebéd „fontos” emberekkel jövőm érdekében- mondtam, miközben a szemeimet forgattam. Jason a féloldalas mosolyával lepett meg, amit úgy imádtam.
- Ezt úgy mondod, mintha a világ egyik legrosszabb dolga lenne kapcsolatok építése „fontos” emberekkel – utánozta a hangsúlyomat a fontosnál. – Pedig mások ölni tudnának a helyzetedért.
- Inkább lenne olyan jófej és tökéletes nagybátyám, mint Damien – feleltem és kinyújtottam rá a nyelvem.
- Azt már meséltetem, hogy amikor 5 éves voltam, Damien rábízott egy idegen mora testőrére?
- Mi? Hogyan?
- Találkozott egy csinos nővel és útban voltam. Az ő testőre meg ugye vele volt.
Kuncogtam:
- Igen, ez olyan damienes.
- Anyáék persze kiakadtak mikor ezt megtudták. De a nagybátyám azt mondta –„Ugyan, a kölyök tud magára vigyázni!” És akkor kezdett el engem önvédelemre tanítani. Természetesen titokban.
- Huh, hát visszavonom a tökéletes nagybáty jelzőt – mondtam mosolyogva, de kirázott a hideg. Hozzászoktam a Riverside-i meleg időjáráshoz és csak egy ing volt rajtam. De már őszi hónapok jártak ráadásul reggel is volt, így leesett a hőmérő higanyszála. Jasonön nem volt kardigán, amit odaadhatott volna, így megölelt hátulról. Állát a vállamra támasztotta. Azonnal átjárt a forróság és megrészegített finom illata. Kevesebb, mint egy percig állhattunk így, de nekem többnek tűnt, mikor leszállt a „várva várt” gép. Josh kászálódott ki belőle és odasétált hozzánk. A nyakába ugrottam és szorosan megöleltem. Mintha csak egy párna lennék, olyan könnyedén kapott fel.
- Mi újság? – kérdeztem, miközben barátságosan kezet fogott Jasonnel.
- Csak a szokásos. Suli, barátok és Nathan hivatalos ebédjei.
Összemosolyogtak a fiúmmal.
- Na, menjünk. Nathan nem szeretné, ha késnél – heccelt a testőröm.
Jase megcsókolt búcsúzásképp.
- Aztán vigyázz rá! – mondta Joshnak.
- Mint a szemem fényére – szalutált viccesen a testőr.
Felszálltunk a gépre és kezdetét vette az utazás.
Ezúttal sem felejtettem el megcsodálni az Királyi Udvart, de nem sok időm maradt rá, mert Nathan már várt.
- Szervusz Samantha. Örülök, hogy itt vagy – üdvözölt kedvesen – Josh.
- Kérted, hát itt vagyok – feleltem kissé morcosan.
- Van egy meglepetésem a számodra – válaszolta töretlen jókedvvel.
Ez már felkeltette az érdeklődésemet. Csodálkoztam, amikor bemutatott a vendégeinek.
- Samantha, ők itt Mr. és Mrs. Szelsky, illetve a fiúk Daniel.
A családfő minden porcikájából sugárzott, hogy befolyásos nemes. Mozdulatai tekintélyt parancsoltak. A felesége magas, vékony, gyönyörű nő volt.
- Nagyon örülök a a találkozásnak – fogtunk kezet. Daniel tekintete hosszasan elidőzött rajtam, így én is megvizsgáltam. Észrevettem, hogy nagyon jóképű. Sötétbarna, kissé göndör haja, jégkék szemei és latin vonásai vonzóvá tették. Csupán néhány évvel lehetett nálam idősebb.
Mikor leültünk ebédelni udvariasan kihúzta nekem a széket. Kiváló ételt ettünk, miközben természetesen a politikáról beszélgettünk. Nathan figyelmeztetően rám pillantott, amitől tudtam, hogy a maradi nemest kell alakítanom, és véletlenül sem említhetem meg, hogy támogatom, hogy a morák harcoljanak. Figyelmesen hallgattam felnőtteket és megfontoltam feleltem, ha kérdeztek. Nathan elégedetten bólogatott, így tudtam, hogy minden jól csinálok. De egész vacsora közben magamon éreztem Daniel pillantását. Néha ő is hozzáfűzte érveit a témához, így megállapítottam, hogy teljes mértékben egyetért apjával. Okos fiú volt, de egyértelművé vált, hogy az apja befolyása alatt áll.
Az ebéd után Nathan megkért, hogy vezessem körbe Danielt az udvarban, még ő megbeszélésre megy a fiú szüleivel. Furcsálltam, mivel nem igazán ismertem ki magam itt, de természetesen beleegyeztem nagybátyám kérésébe. Szívesebben sétálgattam Daniellel, aki szimpatikus volt, mint mentem volna megbeszélésre.
- Valahol a közelben jársz egyetemre? – kérdezte a Szelsky fiú.
- Nem, én még gimis vagyok – válaszoltam a kérdés egyik felére.
- Ó – hökkent meg – Olyan csinos vagy, hogy idősebbnek hittelek.
- Köszönöm – feleltem bizonytalanul.
- Én egy orvosi egyetemre szerettem volna menni, de a szüleim nem ezt a pályát szánták nekem – bingó, igazam volt. – Egy ilyen okos lány, mint te, mi szeretne lenni?
- Én még nem tudom. Nathan biztos azt akarja, hogy politikus legyek – direkt nem reagáltam a bókra.
- Pont, mint az én szüleim – mosolygott rám együtt érzően.
- A szüleid a nagybátyám régi ismerősei?
- Igen. Nagyon fontosnak tartják a jó viszonyt családjaink között. Apám mondta, hogy legyek jóban veled. De mióta megláttalak, elbűvöltél – mondta és megpróbálta megfogni a kezemet, de én elrántottam.
- Daniel. Kedvellek, kedves vagy és jóképű, tisztelem a családodat, de nekem van barátom.
- Ó – csodálkozott – Természetesen megértem. Csak Nathan ezt nem említette.
- Sajnálom.
- Semmi baj. Mind esetre megadom a számom, és ha már nem jártok, vagy csak egy barátra van szüksége, nyugodtan hívj fel – nyújtott át egy papírt.
- Rendben, köszönöm – mosolyogtam rá.
Ezután sokkal oldottabban beszélgettünk és megismertem a fiút. Orvos szeretett volna lenni, de a családja nem engedte neki. Szigorúan nevelték, egy maradi nemest faragtak belőle. Jóindulatú volt és okos, de nem az én világom.
Visszamentünk az Ivashkov házba, ahol Szelskyék megköszönték az ebédet, majd elmentek. Amint kiléptek az ajtón Nathan megszólalt:
- Nos, ez a délután jól sikerült. Kifogástalanul viselkedtél és Szelskyék megkedveltek. Sikerült Daniellel randevút egyeztetnetek? – kérdezte elégedetten.
- Nem – feleltem határozottan, mire összezavarodott.
- De miért? Daniel nagyon jóképű fiatalember, befolyásos családból és úgy láttam, jól kijöttök.
- Nekem van barátom. Talán megkérdezhetted volna, mielőtt párt keresel nekem. Azt még elviselem, hogy embereknek mutatsz be, ugrok, amikor szólsz, alakítom a tökéletes nemest. De hogy még a szerelmi életembe is beleszólsz?!
- A Szelsky hatalmas és befolyásos család. Nagyon hasznos lett volna ez a kapcsolat Daniellel – felelte ingerülten – És mindezt csak érted teszem szívességből, hogy ha felnősz, legyenek kapcsolataid!
- Senki nem kérte, hogy tedd ezt! Elboldogulok magam is!
- Igen, hogyan? Már csak én maradtam neked, mivel a szüleid meghaltak!
Dühösen küszködtem a könnyeimmel, de a világért sem sírtam volna.
Nathan leült a fotelbe és töltött magának whiskyt.
- Sajnálom, hogy felhoztam a szüleidet – mondta higgadtabban – Hogy hívják a barátodat?
- Jason – ültem le a szemben lévő kanapéra.
- Jason kicsoda?
- Badica. Nemes – feleltem fáradtan.
Összeráncolta a homlokát:
- A Dragomirok után ők a legkisebb család.
Vettem egy mély levegőt.
- Akkor feltételezem nincsenek kapcsolataink velük. Most itt az alkalom.
- Gondolom, már annak is örülnöm kellene, hogy nem dampyr.
- Köszönöm szépen az ebédet. Viszlát, Nathan – álltam fel és már készültem volna távozni.
- Várj még, Samantha! Szeretném...megismerni ezt a fiút. Nem sokára itt a Karácsony. Szívesen látnálak benneteket – hangsúlyozta az utolsó szót.
- Rendben. Köszönöm – feleltem kimérten.
Felállt és bizonytalanul megölelt. Egyértelműen rengeteget kell még javítanunk a kapcsolatunkon, de valamicskét előrébb léptünk.
Josht szorosan megöleltem
- Majd szólok néhány jó szót Jason érdekében – kacsintott rám.
- Köszönöm – mosolyogtam.
Felszálltam a gépre és végre magam mögött hagytam a Királyi Udvart és bonyodalmait.
