19.fejezet

19. fejezet

Reggel iszonyú fejfájásra ébredtem és biztos voltam benne, hogy csak pár órát aludhattam az éjjel. Az agyam nem tudod kikapcsolni, folyamatosan kattogott. Felidéztem magamban, hogyan reagáltak a barátaim mikor elmondtam, hogy rokonok vagyunk Adriannel. Nincs valami közöd Adrian Ivashkovhoz?  Érdekes, annyira hasonlítotok, olyan, mintha a húga lennél. Nagyon hasonlítotok. Egy pillanatra azt hittem, hogy a bátyád- visszhangzottak a fejemben a mondatok. Mindig azon tanakodtam, hogy kitől örököltem a hajamat, hát Nathantől. Felnyögtem és idegesen lerúgtam magamról a takarót. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy Nathan az apám. Egy sznob, maradi nemes, akinek feltett szándéka, hogy olyanná formáljon, mint ő. Harag bugyogott fel bennem anyám iránt, amiért elárulta apámat. Mégis hogy volt képes megcsalni apát, pont Nathannel?! Mindig amikor visszaemlékeztem a szüleimre az a kép élt bennem, hogy bár rengeteget dolgoztak, szerették egymást. Lehet, hogy rosszul láttam? Lehet, hogy csak azért maradtak együtt hogy ne derüljön ki egy ilyen mocskos családi titok? Ökölbe szorult a kezem és könnyek kezdtek el potyogni a szememből. Mérhetetlen düh fogott el, úgy éreztem elárultak, s széttört a tökéletes kép, amit a szüleimről őriztem. Azt kívántam bár nyugton maradtam volna, hisz Adrian eddig is a bátyám volt, most csupán kiderült, hogy vér szerint is az. Adrian. Nem mondhatom el neki, őt is összetörné, s ha ez lehetséges, még ennél is jobban utálná az apját. De hogy leszek képes a szemébe nézni?

- Hé! – karolt át aggodalmasan Becky. – Mi a baj?
- Semmi – szipogtam, miközben letöröltem a könnyeimet s gyorsan kitaláltam egy hazugságot –Csak a szüleimmel álmodtam és egy kicsit felkavart.
- Sajnálom Sissy – ölelt át szorosan. – Tudom, hogy nagyon hiányoznak neked és borzalmas lehet. De ránk a srácokkal mindig számíthatsz. Egy család vagyunk.
- Igen, egy nagyon rumlis és bonyolult család – mosolyogtam.
- De legalább sosem unatkozunk. Na, gyere, kapd össze magad!- húzott fel az ágyról - Szerzünk neked kávét, aztán anyu úgyis mindjárt jön értünk. Bepakoltál mindent?
Bólintottam, majd vettem egy mély levegőt, hogy megnyugodjak. Gyorsan felöltözünk és elkészültünk. Az alapozó valamicskét segített a szemem alatt éktelenkedő táskák elrejtésében s jobb kedvem is lett, mikor belegondoltam, hogy Beckiékhez utazom. Nagyon szerettem az anyukáját, valamicskét pótolta a szívemben tátongó űrt, mivel olyan voltam neki, mint egy fogadott gyerek.

Az ebédlőben megtaláltuk a többieket. Seth természetesen elrabolta tőlem Beckyt, a dampyrok máris
rávették magukat a reggelire. Ashley meglepetésemre néhány székkel arrébb mellettük ült, s ő sem nézett ki túl jól. Láttam rajta, hogy sírt. Üresen bámult maga elé, miközben a karkötőjével játszott. Wes nagyon koncentrált, hogy véletlenül se nézzen rá, s a levegőben érezhető volt a feszültség kettőjük között.
- Hé. Mi újság? – ültem oda Ash mellé s kérdeztem suttogva. Már tudtam mit fog mondani.
- Jake szakított velem – felelte elhaló hangon.
Megkönnyebbültem, hogy végre kikerült a képből az az idióta.
- Figyelj, tudom, hogy ez bunkón fog hangzani, de az a gyerek egy barom volt. Nem érdemelt meg téged.
Azt vártam, hogy mérgesen elviharzik, de ehelyett aprót bólintott.
- Én egyszerűen csak… Nem is tudom mit gondoltam. Tegnap este rájöttem, hogy végig csak az volt a célja, hogy lefeküdjön velem.
- De ugye nem?
- Persze, hogy nem, Samantha! – csattant fel, mire ránk néztek a többiek. Ash elkapta Wes pillantását, majd zavartam félrenézett. – Nem vagyok annyira hülye.
- Wesszel most mi a helyzet? – kérdeztem. Kezdett már elegem lenni abból, ahogy ők ketten kerülgették egymást. Nagyot sóhajtott majd idegesen tekergette tovább karkötőjét. Biztos voltam benne, hogy hamarosan elszakad.
- Erről már beszéltünk egyszer – motyogta.
- Nézd –fogtam meg a csuklóját ezzel megmentve a karkötőt attól, hogy csúnya véget érjen. – Meddig akarjátok még azt játszani, hogy nem érdeklitek egymást? Összejöhetsz akárhány fiúval, ő meg megverheti az összest, amíg ki nem csapják. Ha csak amiatt aggódsz, hogy mások mit gondolnak, hát ne tedd! Ez a te életed. Tudom, átérzem a helyzeted, hogy mekkora felelősség nehezedik a nyakunkba, amiért nemesi családból származunk. De ne hagyd, hogy mások irányítsanak. Dampyrral járni nem bűn, csupán kevesen vetemednek rá, mivel a sznob nemesek elítélik. Ne légy egy közülük Ash! Merj más lenni! Ne állj be a sorba! A drága apám össze akart hozni egy Szelskyvel, kizárólag a politikai kapcsolatok miatt. Mikor megmondtam neki, hogy van barátom, aki Badica, csupán azért, mert a Badica kicsi család, már helytelenítette. De megmondtam neki a magamét, és elhívta Jasont egy ebédre. Csak ki kell állni amellett, amiben hiszel és megtalálni a megfelelő embereket, akik támogatnak. Látod, a királynő párja Christian Ozera, akit a sznob nemesek megvetnek.
Ash sötétkék szemei kíváncsian vizsgáltak engem. Nem tudom mit láthatott, de úgy tűnt, sikerült meggyőznöm.
- Nagyon megváltoztál, mióta megismerted Jasont – mondta komolyan.
- Rossz irányba?
- Nem. Kezdesz megkomolyodni, és ez megijeszt, mert ez rám is hatással van! A végén még felelősségteljes leszek. Isten ments! – nevetett, mire megkönnyebbültem. - Igazad van. Csak tudod, én nem vagyok ennyire bátor, engem nagyon befolyásol, hogy mit gondolnak mások.
- Ugyan Ash, te vagy az egyik legbevállalósabb csaj, akit ismerek. Te befolyásolod a többiek. Ha átfested a hajad barnára, akkor rögtön az lesz a divat. A kérdés csak az, hogy mire használod a hatalmad.
Ashley szeme felcsillant, meghozta a döntését. Ugyan néha felszínesnek, meglehetősen kiállhatatlannak tűnt, s elismerem, hogy kevesen tudtak úgy kihozni a sodromból, mint ő… Legbelül egy nagyon okos lány volt, csak szüksége volt barátokra, akik néha helyrerázták. Megölelt, megköszönt mindent, majd hátradobta a haját és határozott léptekkel odasétált Weshez. A fiú már egy ideje abbahagyta az evést és a szeme sarkából minket figyelt. Meglepetten felállt, s nem tudta eldönteni, hogy Ashley mit akar. A lány vett egy mély levegőt, majd megragadta a dampyrt a pólójánál fogva és megcsókolta. Nevetés tört ki belőlem miközben a szám elé kaptam a kezem. Cole füttyült egyet, s mikor a többiek észbe kaptak, elkezdtek tapsolni.
- Épp ideje volt már –szólalt meg mellettem Jason, kissé megijedtem, mert fogalmam sem volt mióta ült ott.
- Csütörtökön átjössz és elmegyünk moziba. Hozz virágot anyunak – adta ki a parancsot Ashley még szegény Wes, aki azt sem tudta hol áll a feje, bólintott. Cole felállt és széttárta a karjait, hogy most ő a következő. A szőke lány egy nem túl szép jelzővel illette, majd intett öccsének, hogy menjenek. Contáék eltűntek.
- Ember, miért én vagyok az egyetlen, akinek nincs dögös barátnője? – ült vissza a helyére csalódottan Cole.
- Mert idióta vagy –tért magához Wes.

- Hallottam, amit Ashleynek mondtál – kezdeményezett beszélgetést Jason, miközben segített levinni a bőröndömet. A kihalt folyosón sétáltunk.
- Igen? Pontosan mikor is kerültél oda az asztalhoz? Észre sem vettelek.
- Nem állt szándékomban hallgatózni, de nem tudtam ellenállni. Nagyon meggyőző volt. Büszke vagyok rád – mosolygott rám.
- A végén még igaza lesz Nathannek és tényleg politikusnak kell mennem – mondtam fintorogva.
- Egyre nagyobb a befolyása feletted, de ugyanakkor te nem tágítasz az elveidtől.
- Ezt hogy érted? – ráncoltam össze a homlokomat.
- Ha nem tévedek, akkor apádnak nevezted – mosolygott és tudtam, hogy csak cukkolni akar, de én elkomorodtam. Tisztában voltam vele, hogy Jason szinte sosem téved, így felidéztem a szavaimat. Valóban azt mondtam, hogy apám. Elszörnyedtem a gondolattól is, hogy ilyen könnyen elfelejtettem az igazi apámat, aki együtt maradt anyámmal, aki megcsalta és saját gyermekeként nevelt, pedig biztos vagyok benne, hogy egy hibát látott bennem.
- Hé – emelte fel gyengéden az államat Jason. Jégkék szemeiben aggodalom tükröződött. – Mi a baj?
Megráztam a fejemet.
- Semmi –erőltettem mosolyt magamra – Csak megijeszt, hogy képes voltam ilyet mondani. Nathant apának nevezni? Biztos volt valami a reggeli narancslében.
Jason szemei összeszűkültek, s tudtam, hogy átlát rajtam. Szerencsére nem firtatta tovább, amiért nagyon hálás voltam.
- Akkor most minden rendben Ashleyékkel, igaz? – váltott témát.
- Igen, vagy legalább is remélem. Már nagyon idegesítő volt nézni, hogy mit művelnek. Tudod, amikor legszívesebben csak fejbe vágnád mindkettőt, hogy észbe kapjanak.
- Wesnek majdnem sikerült megvernie azt a Jake gyereket. Ki is csapták volna.
- Igen, köszönöm, hogy megállítottad. Erről jut eszembe. Téged nem függesztettek fel?
- Shane miatt? Nem, még nem szólt senkinek.
- Nem kellett volna ezt tenned értem. Nem akarom, hogy bajba kerülj.
- Ugyan. Damien biztos jól szórakozott volna. Mondjuk, ha Shane orra nem tört el, akkor nem lenne megelégedve – felnevettem, ő is, de ugyanakkor úgy tűnt, mintha komolyan mondta volna.
- Hé – állítottam meg. –Azt azért el kell ismernem, hogy nagyon szexi volt, ahogy megvédtél.
Féloldalasan elmosolyodott, én pedig megharaptam az ajkaimat. Óvatosan a falhoz préselt, kezeit a derekamra tette. Ahogy ajkai az enyémekhez értek átjárt a forróság. Beletúrtam karamellszínű hajába s a vágy végigcikázott rajtam majd átjárta minden porcikámat. Valahol, az agyam nagyon elrejtett szegletében eszembe jutott, hogy a folyosón voltunk, s talán nem ez a legmegfelelőbb hely, de Jasonön kívül minden jelentéktelennek tűnt. Már éppen készült volna megtörni a csókot, mikor valaki megköszörülte a torkát. Egy szempillantás alatt elhúzódtunk egymástól, s már készültem volna a tanár hegyi beszédére. Azonban nem tanár állt előttünk, valaki fiatalabb és sokkal jóképűbb.
- Azt hiszem, ez abba a kategóriába esik, amiről kellene, de nem teszek említést Nathannek – mondta az újonnan érkezett.
- Josh! – kiáltottam fel, majd a nyakába ugrottam imádott testőrömnek. Úgy kapott fel, mint egy tollpihét és szorosan átölelt.
- Látom nem unatkoztatok még távol voltam.

18. fejezet

 18. fejezet

Este furcsa álmom volt. A szüleim régi házában sétáltam, a kertben. A puha és selymes fű simogatta meztelen lábamat. Lágy szellő játszott a hajammal és finom virágillatot hozott. Az egész olyan idilli volt. Ebben a házban töltöttem kisgyerekkoromat. Itt laktunk addig, amíg Adrian és én családom össze nem veszett. Öt éves voltam akkor. Odasétáltam a kis dísztóhoz, amit úgy imádtam. A víz tükrében megláttam magamat. Dús, sötétbarna hajam két copfba volt fogva. Egy sötétkék elegáns, pöttyös ruhát viseltem, ami kissé koszos volt. Anya mindig rám szólt, hogy vigyázzak a ruhámra, de ha Adrian átjött, akkor már mindegy volt. Egész nap játszottunk. A legérdekesebb az volt, hogy ötéves énem nézett vissza rám a víztükörből. Az egész annyira élethű volt és éles, hogy ha nem lenen lehetetlen, azt mondanám, nem álmodtam.
Ekkor feltűnt ő, tizenkét éves kamaszként. Nyurga volt, magas.. Még nem volt olyan jóképű, de vonásain már most is látszott, hogy pár év, és szívtipró lesz. Sötétbarna haja most jól fésült volt. Egy inget viselt, ami kissé összegyűrődött.
- Adrian – ugrottam a nyakába.
- Szia Sissy – kapott fel és pörgetett meg. – Tetszik? Sajnos csak ennyire emlékeztem. De a két kis copfodat megjegyeztem.
- Ezt hogy érted? – kérdeztem összezavarodottan.
- Ez volt az utolsó napunk. Ezen a napon vesztek össze a szüleink. Megpróbáltam élethűvé teremteni a kertet.
- Tudtam! Ez nem rendes álom! Már megint valami lélek-trükk! – hasított belém a felismerés.
Ebben a pillanatban elmosódott a környezet. Mire újra kirajzolódtak a vonalak az egyik tanteremben ültünk a suliban. Immár annyi évesként, amennyik igazából vagyunk. Kissé hátrahőköltem, megijesztett ez a hirtelen változás.
- Tényleg nagyon tehetséges vagy – mosolygott rám huncutul.
- Ezt ne csináld többször, kérlek. Sok – fogtam a fejemet.
- Rendben, bocsánat – lökte meg a copfomat.
- Hé! – kiáltottam és kibontottam a lófarkaimat. Ő vidáman kuncogott.
- Pedig aranyos voltál úgy.
Kinyújtottam rá a nyelvemet.
- Ez azt jelenti, hogy már az álmaimban sem lesz nyugtom tőled és a lélektől?
- Azt hittem, örülni fogsz nekem – biggyesztette le az ajkát szomorúan, de a szemei csillogtak, így tudtam, hogy csak viccel.
- Persze, hogy örülök – bokszoltam bele a vállába. – Csak kicsit sok ez az egész így hirtelen.
- Egész jól viseled. Vannak, akik rosszabbul reagálnak.
- Nem mindenki lát szívesen az álmában – ugrattam.
- Ha tudnád hány nő álmodik rólam – mosolyodott el perverzül.
Fáradtan felnyögtem és inkább nem is méltattam válaszra.
- Gondolom, ez a következő leckém. Mi a neve? „Álomjárás”?
- Valami olyasmi. Persze ha nem akarod, nem kell megtanulnod. De gondolj bele, mi mindent tudhatsz így meg. Mások nem tudják, hogy az álom nem valóság, csak sejtik.
Gondolkodva rágtam a szám szélét, ő pedig elégedetten összefonta a karjait és hátradőlt a székén. Tudta, hogy elültette a bogarat a fülemben.
- Oké, győztél. Ki vele, hogyan kell!
- Figyelmeztetlek, sokkal nehezebb, mint az auralátás.
Összeráncoltam a homlokomat, ami természetesen nem kerülte el a figyelmét.
- Hogy megy az auralátás?
- Jól, ami azt illeti pompásan. Épp ez a baj. Én nem akarom használni a lelket, mégis előbújik. Úgy érzem, hogy átveszi az irányítást.
Eltűnt a jókedv a szeméből és megkomolyodott. Aggódva nézett rám.
- Szoktál depressziós lenni?
Megráztam a fejemet.
- Gondolkodtál már azon, hogy kárt tegyél magadban?
- Mi? Nem, dehogy is!
- Akkor jó. Esetleg vannak sötét pillanataid, vagy néha érzed azt, hogy megörültél?
- Kezdem úgy érezni magam, mint egy dili dokinál.
- Sissy, én komolyan beszélek – hajolt közelebb, hogy nyomatékosítsa, amit mondott. Smaragdzöld szemeiben aggodalom tükröződött. – Ha egy kicsit is rosszul érzed magad, akkor szólj nekem, vagy Jasonnek, vagy valakinek a barátid közül. Lissának Rose segített, Sonya megörült és strigává változott. Én sem véletlenül iszom. A lélek nagy teher, aminek következményei vannak, káros mellékhatásai.
- Rendben – feleltem, majd elmosolyodtam - Ennyivel jössz is, miután belerángattál ebbe az egészbe.
Felnevetett és megölelt. Szorosan köre fontam a karjaimat. Imádtam Adriant minden rossz szokásával együtt.
- Ha te nem örültél meg, akkor nekem is menni fog.
- Ki mondta, hogy nem vagyok örült?
- Ott a pont. Akkor legalább már ketten leszünk nem épelméjűek.

Már csak egy hét volt hátra a téli szünetig. Ez persze rengeteg témazárót, felelést és utolsó pillanatokra hagyott javításokat vont maga után. Ugyanakkor kellemes légkör uralkodott az iskolában, mindenki izgatott volt, hogy végre hazautazhat a szeretteihez. Mindenki a szüneti programját tervezgette. Néhányan síelni készültek, mások fontos nemesi összejöveteleken voltak hivatalosak. Jason megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem náluk tölteni a szentestét, illetve maradni még néhány napot. Örömmel elfogadtam a meghívást. Damien azt mondta, hogy nem fogad el nemleges választ, ha kell, el is raboltat. Ha jobban belegondolok, még az is lehet, hogy képes lenne rá. Nathant sem felejtettem el. Meghívott engem és Jasont egy vacsorára, kíváncsi volt a fiúmra. Vagy legalább is ezt a látszatott igyekezett fenntartani. Beckynél is Ashleynél is töltök majd egy-egy napot. Adriant is meglátogatom majd, aki bemutat a barátainak. Alig vártam már, hogy személyesen találkozhassak Sonyával, Jillékkel és a lánnyal, aki elrabolta a nőcsábász Adrian Ivashkov szívét. A szilveszteri bulit pedig természetesen Wes szervezi. Így a barátaim idén sem hagytak unatkozni.

Adrian a héten kétszer gyakorolt velem. Nem sokat haladtunk, mivel a „álomjárás” nagy falatnak bizonyult. Állítólag Lissának is sok időbe telt elsajátítani, nem mintha ez megnyugtatott volna. Viszont a kemény munka meghozta gyümölcsét és a péntekre már én látogattam meg Adriant álmában.

Nem akartam nagy fába vágni a fejszémet, így a suli egyik termét képzeltem el. A részletek nem voltak annyira pontosak és kidolgozottak, mint amikor unokatesóm építette fel őket, de a célnak megfeleltek. Kezdésnek megtette. Adrian csodálkozva ült a mellettem lévő széken. Nagyokat pislogva nézett körbe. Egy halványságra pólót viselt, ami sápasztotta.
- Nem tetszik ez a szín – állapítottam meg, ő pedig lenézett a pólójára. Abban a pillanatban sötétkékké változott. Megráztam a fejem, és sötétzölddé színeztem át.
Felnevetett.
- Elképesztő, milyen gyorsan tanulsz. El sem hiszem! Egy hét alatt megtanultad azt, ami a királynőnek egy hónapba telt. Lassan átveheted a helyem a kutatásban.
- Tudtam, hogy csak azért tanítasz, hogy kibújj a kutatás alól – nyújtottam ki a nyelvem.
- Hát, most lebuktam – tárta szét a kezeit – Vicc nélkül, tényleg nagyon ügyes vagy.
- Jó a tanárom – kacsintottam rá. – Szakmai kérdés. Mondtad, hogy a lélekkel még azt is elérheted, hogy másnak lássak a külsődet. Ez az álomban is lehetséges?
Elégedetten elmosolyodott:
- Látom, most már tetszik. Egy hónapja még sikítva menekültél a lélek elöl. Úgy érzem, valami rosszban sántikálsz.
- Ugyan már? Mit csinálhatnék?
- Elméletben lehetséges, bár én még sosem próbáltam. Miért akarnék más bőrébe bújni? Adrian Ivashkovot mindenki szívesen látja – mosolygott szélesen, én pedig csak megráztam a fejem – De ez a te álmod, azt csinálsz, amit akarsz. Olyan egyszerű, ahogy a pólót is átszínezted.
- Oké, akkor figyelj! – Adrian bőrébe bújtam.
- Nem rossz, de azért ennél sokkal jóképűbb vagyok – kacsintott rám.

Hajnali kettőkor megszólalt az ébresztőm. Gyorsan kikapcsoltam, mielőtt Beckyt is felriasztottam volna. Fáradtan és nyűgösen dőltem vissza az ágyamra, majdnem visszaaludtam. Még időben eszembe jutott, hogy miért is keltem fel az éjszaka közepén, így újult erővel pattantak fel a szemeim. Éveket vártam erre, most itt a lehetőség. Nem véletlenül választottam ezt az időpontot, biztosnak kellett lennem benne, hogy akit meglátogatni készülök, már alszik. Felültem az ágyamban és erősen koncentráltam. Elképzeltem a helyszín, ahol majd az álom játszódni fog. Igyekeztem minél jobb munkát végezni. Adrian most büszke lenne rám a technika miatt,ugyanakkor rettentő dühös, ha tudná mire készülök. Elvettem a fényképet az éjjeliszekrényemről és magamba ittam a rajta lévő alak arcképét. Még éreztem egy könnycseppet legurulni az arcomon, majd az álomban találtam magam.

Adrian és az én emlékeim alapján kísértetiesen pontosan felépítettem a házunkat a kerttel együtt. Biztos voltam benne, hogy akad néhány hiányosság, de azt is tudtam, hogy Nathan sem fog jobban emlékezni. A dísztónál állt és elmélyült kristálytiszta vizében. Kissé zaklatottnak látszott, túlságosan pontos volt minden egy álomhoz. Azonban, az utolsó gondolata lett volna, hogy ez valami léle- trükk. Így megelégedett azzal, hogy csak a fantáziája űz vele csúnya játékot. Utolsó cseppként odasétáltam hozzá és megszólítottam.
- Nathan – hátrafordult és ijedtében ugrott egyet. Betelt a pohár. A szeme vörös lett és levegő után kapkodott.
- Bella – mondta elhaló hangon. Vele szemben nem én álltam, hanem édesanyám. Igyekeztem a lehető legjobban felidézni magamban a gesztusait, a beszédét, Őt. Eközben kis híján megszakadt a szívem.
- Ez lehetetlen – hitetlenkedett Nathan. – Most álmodom, vagy megörültem?
Rámosolyogtam, és rátettem a kezem a karjára megnyugtatásként.
- Ha meglátsz engem, azt hiszed, hogy megörültél? – kérdeztem, majd lágyan felnevettem. Sajnos csak gyenge utánzata voltam édesanyámnak, de Nathan eléggé le volt sokkolva ahhoz, hogy ezt észrevegye. – Ez nem túl hízelgő.
- Bella – szorította meg a kezemet. - Mindennél jobban örülök, hogy látlak. De mit szeretnél?
- Samantha már elég idős. Mondd el neki az igazságot, hogy miért vesztünk össze. Joga van tudni.
- De megegyeztünk, hogy nem kell megtudnia. Legalább is addig nem, még gyerek.
- Mondd el neki. Kérlek. Én már nem tudom megtenni.
Nathan szemében egy kövér könnycsepp ült. Sosem tudtam, hogy ennyire megviselte anya halála. Nem gondoltam, hogy ennyire jóban voltak.
- Nem tudom, hogy képes lennék-e összetörni a képet, amit rólad őriz. Engem sosem fogadna el apjaként, akkor minek ábrándítsam ki?
Elakadt a lélegzetem. Nem hittem a fülemnek. Biztos valamit félreértettem. Letaglózó elképedtségem az arcomra is kiülhetett, mivel Nathan közelebb lépett és kezei közé fogta az arcomat.
- Ne aggódj, vigyázok a lányunkra.
Azonnal kitéptem magamat az álomból. Zihálva és izzadtan ültem fel az ágyamban. A szívem a torkomban dobogott. Görcsösen markoltam a takarót és éreztem, ahogy könnyek kezdenek el záporozni a szememből. Ez lehetetlen. Nem lehet igaz. Tévedek. Nem. Kizárt dolog. Próbáltam győzködni magam, hogy az csak egy hatalmas félreértés. Az agyam logikus fele azonban bekapcsolt és nem hagyott békén. Bizonyítékokat sorolt fel. Miért hasonlítunk annyira Adriannel, miért vesztek össze a családjaink, miért uralkodott fagyos légkör évekig a szüleim között. Muszáj beismernem, Nathan az apám. Ez pedig azt jelenti, hogy Adrian valóban a testvérem.

17. fejezet 2. rész

17. fejezet

(2. rész)

Délután Adrian felhívott, hogy nagyon sajnálja, de közbe jött valami fontos, és nem tud jönni. Elszomorodtam, hogy nem láthatom újra, de ugyanakkor kissé örültem, hogy nem kell a lélekkel foglalkoznom. Mióta megtanultam az auralátást, valami megváltozott. Mintha életre kelt volna bennem a lélek. Akaratlanul is gyakoroltam az auralátást, és rá kellett szólnom magara, hogy ne használjak bűbájt a többieken. Nem tetszett, hogy az elemem át akarja venni az irányítást.
- El kell mennem – mondtam Jasonnek, miközben az ebédlőben vacsoráztunk.
- De miért? – kérdezte.
- Mert...ez bonyolult. Egyszerűen ott kell lennem. Neked nem muszáj jönnöd. Én is csak maximum egy félórára ugrok be.
 - Nem engedlek el egyedül annak az idiótának a bulijára!
- De!
- Elmondod, hogy miért kötelező ott lenned? – szúrta be a keresztkérdést. Nem akartam neki hazudni – Akkor megyek én is. Kész.
Beckyvel együtt készülődtünk. Volt egy korszakom, amikor minden bulin ott voltam, sőt, el is várták, hogy megjelenjek. De mióta megismertem Beckyt és a barátaimat, már leszoktam erről. Szépen lassan a többiek is elfogadták ezt. Ha valaki jóban akart velem lenni, máshogy kellett próbálkoznia. A mi kis bandánk nem tartozott a hatalmi játékosok közé, mégis erős szövetség volt köztünk. Így a szüleim is megnyugodtak, hogy építettem kapcsolatot. Két Contával, egy Vodával, illetve rengeteg barátom és „kevésbé barátom” volt elszórva az iskolában. Azonban most kivételt tettem. Shane felidegesített.
Elővettem a szekrényem mélyéből az egyik buli ruhámat. Rövid volt, de szerencsére még ízléses maradt. Nem az a fajta voltam, aki miniszoknyában rohangált. A hajamat kivasaltam és a szokásosnál erősebb sminket tettem fel.
A fiúk a folyosón vártak minket. Wes és Cole és Seth inget viseltek. Jason nem öltözött ki, de nem is vártam el. Végigmért, és láttam a szemében a vágyat, ugyanakkor a rosszallást is.
- Úgy tudtam, hogy a ti nem jártok bulikba – mondta a többieknek.
- Igazából nem is. De Sissy el akart menni erre, mi pedig vigyázunk rá – felelte Wes.
Felosontunk Jake szobájába. Most már nem vették olyan komolyan a folyosók őrzését, mert közel volt a hétvége. A zene hangosan szólt. Mikor beléptünk, már tudtam, hogy ez nem az, amire számítottam. Mindenfelé poharak és alkoholos italok voltak. A társaságon látszott, hogy már mindenki részeg. Jason összeráncolta a homlokát és védelmezően átkarolt. A szoba végében megláttam Ashleyt, egy falatnyi ruhácskában, ahogy Jake-kel nevetgél. A fiúra már kicsit sem lehetett volna mondani, hogy józan. Rosszallóan megráztam a fejemet.
- Azt hiszem, Shane nem mondott igazat. Ez tényleg, CSAK egy buli – mondta Becky.
- Elmagyarázná valaki, hogy mi folyik itt!?– kérdezte Jason türelmetlenül.
- Srácok, keressük meg Shane-t, aztán leléphetünk – javasoltam.
- Oké, akkor én megyek jobbra, Cole balra, Becky és Seth előre, ti pedig hátra – adta ki az utasítást Wes. Ez elég hülyén hangzott, mivel csak egy szobában voltunk. Azonban, a suli egyik legnagyobb lakosztályában, tengernyi emberrel.
A többiek már el is tűntek, én i indultam volna, de Jason utamat állta.
- Nem megyünk sehova, amíg tiszta vizet nem öntesz a pohárba.
A szeme sarkából megláttam West, amint Jake felé viharzott, aki éppen Ashleyvel csókolózott, de barátnőnk tiltakozott.
- Menj, állítsd meg Wes, mielőtt megveri Jake-et! Utána mindent elmondok – kértem tőle kétségbeesetten.
- Nem hagylak itt!
- Kérlek! Siess – az idő sürgetett, neki pedig gyorsan kellett dönteni. Bólintott, és elrohant.
Én ott maradtam a zajban és a tömegben. Láttam, hogy Jason épp időben ér oda. Ekkor lépett elém Shane. Már a mozgásán is látszott, hogy részeg.
- Ó, hát eljöttél. Jól nézel ki! – mosolygott rám, és láttam, hogy éppen levetkőztet a szemével.
- Azt hittem, ez valami fontos nemesi összejövetel lesz – kiáltottam rá mérgesen. Bár utáltam a hatalmi játszmákat, néhány megbeszélésen kötelező volt részt vennem. Kb. félévente a nemesi sarjak tartottak egy gyűlést, amit mindenki ott volt, aki számított. Így nekem is meg kellett jelennem. Utáltam, de benne kellett lennem a belső körökben. Az egész banda elment ezekre (a dampyrokat leszámítva), úgyhogy tényleg fontos volt. Most az Ozerákon volt a sor, hogy megrendezzék, így azt hittem, ez lesz az (mindig egy bulival fedezték a nagy „összejövetelt”).
- Tudtam, hogy csak úgy leszel itt, ha hazudok – vonta meg a vállát.
- Idióta. Leszállhatnál végre rólam.
- Pedig nagyon jó páros voltunk. Én még emlékszem – hajolt közelebb. Leheletéből áradt az alkohol szag. Hátrébb léptem.
- Voltunk. Zárd le!
Az alkohol még nyomulósabbá tette, így hirtelen megcsókolt. Azonnal ellöktem magamtól. Már pofonra lendítettem volna a kezem, de éles reccsenést hallottam. A fiúm behúzott neki egyet. Jakenek valószínűleg eltört az orra. Jason megfogta kezem és kivezetett a tömegből.
- Ezt még megbánod, Badica! – kiáltott utánunk Shane.
Amint a folyosó végére értünk megállt.
- Most már végre elmagyarázod, hogy mi a fene történt?! – kérdezte mérgesen. Idegesen beletúrt karamellszínű hajába.
A szívem hevesen kalapált, ezúttal az izgalomtól. Sok minden történt alig egy perc alatt és még nem tudtam feldolgozni. A helyzet kísértetiesen hasonlított a Jesse-s incidensre. De Jason ezúttal rám is dühös volt. Vettem egy mély levegőt és belekezdtem.
- Félévente van egy gyűlés, amint minden fontosabb nemesi sarjnak részt kell vennie. Most az Ozeráknak kellett volna megrendezniük. Azt hittem, ez lesz az.
Mérgesen megrázta a fejét és cinikusan nevetett.
- Hát persze! Mit is vártam – felelte dühösen. – Azt mondtad, nem érdekelnek a hatalmi játszmák.
Láttam, hogy csalódott bennem, amitől összedőlt bennem egy világ.

  - Nem is. Ez az egyetlen, amin részt veszek. Ez kötelező.
- De miért?
- Azért, mert aki nem jelenik meg rajta, az kiesik a belső körökből! Megígértem a szüleimnek, hogy kapcsolatokat építek, hogy nem hozok szégyent az Ivashkov névre – könnyek kezdtek el potyogni a szememből.
Láttam Jason arcán, hogy megenyhül. Odajött, hogy megöleljen.
- Ne! – állítottam meg. – Ne sajnálj meg! Hazudtam neked. Csókolóztam az exemmel. Jogosan vagy rám dühös. Sajnálom.
- Ne mondd meg mit kellene éreznem. Igen, mérges vagyok. El kellett volna mondanod ezt már ez elején. A csók egyedül Shane hibája, aki jobban teszi, ha többet a közeledbe sem megy. Mi történik, ha kiesel a belső körökből? Az igazi barátaid anélkül is melletted lesznek. Ráadásul Nathan felnőtt nemeseknek mutat be téged, nem ezeknek. Igen, ők lesznek a következő generáció. De ahelyett, hogy a konzervatív és sznob emberekkel jó pofizol, megtalálhatnád azokat, akikkel egyeznek az elképzeléseid. Mint például a barátaidat is megtaláltad, vagy engem. A forradalom már elkezdődött, a királynő is tagja. Ami itt megy, az ugyanolyan, mint az igazi hatalmi játékok, csak kicsiben. Igen, Ivashkov vagy, az egyik legbefolyásosabb család tagja. Az lenne igazán nagy lépés, ha így csatlakoznál a forradalomhoz.
Elgondolkoztam a szavain és beláttam, hogy minden, amit mond igaz. Erre hamarabb is rájöhettem volna. Felnéztem gyönyörű szemibe, amiben bátorság, szenvedély és komolyság tükröződött. Ezt a beszélgetést sohasem felejtettem el. Ez volt a pillanat, amikor eldöntöttem, hogy szakítok a többi maradi nemessel.
- Igazad van – feleltem. Nem kellett többet mondanám, ennyiből is megértettünk egymást. Odajött hozzám és megölelt. Ez most sokkal többet jelentett, mintha megcsókolt volna. Tudtam, hogy jó helyen vagyok.

17. fejezet 1. rész

17. fejezet
(1. rész)

Shane

- Hé, Samy! – csapódott mellém Wes.
- Szia! Mi újság? Régen beszéltünk – mosolyogtam rá. Az utóbbi időben sajnos elhanyagoltam a barátaimat.
- Bizony. Már felénk sem nézel, csak Jasonnel foglalkozol – ugratott. – Mintha az egyik nap láttam volna Adriant is. De lehet, hogy csak képzeltem.
- Nem, tényleg itt volt. Ő a magántanárom.
- Magántanár? Minek?
- Le vagy maradva, Wes.
- Hahó, srácok! – jelent meg hirtelen Cole is. Őt is régen láttam már. – Szóltál már Samnek a péntekről?
- Mi lesz pénteken? – érdeklődtem.
- Miért volt itt Adrian? – kérdezte Wes összezavarodva.
- Itt volt az unokatesód? – vesztette el a fonalat Cole is, mire a másik dampyr felnevetett.
- Adrian hétfőn jött, és a lélekhasználat rejtelmeibe vezette be Samyt. Pénteken pedig buli lesz Ozeránál– tűnt fel a semmiből Ashley is. – Nem is tudom, mire mennétek nélkülem.
- És mi az a lélekhasználat? – értetlenkedett még mindig Cole.
- Na jó ember, te menthetetlen vagy! – mondta Wes, mire felnevettünk. Láttam, ahogy Ashleyt csodálja. A lány pillantása is rátévedt, de azonnal elkapta tekintetét. Szinte érezni lehetett a levegőben a feszültséget.
- Ozera alatt ugye nem Shane-t érted? – tettem fel a felesleges kérdést, mert már tudtam a választ.
- Ki mást? – csicsergett Ash – Ő ez egyik legnépszerűbb fiú errefelé. Természetesen Jake mellett. Még helyes is. Nem is értem, hogy miért dobtad.
- Ezt már megbeszéltük egyszer – jelentettem ki tömören. Kissé fagyos volt a viszonyunk Ashsel, mióta Jake-kel járt. Nem is beszéltünk azóta, mióta megmondtam neki, hogy akkor is Jasont választanám, ha dampyr lenne.
- Na, mindegy. Akkor holnap. Sziasztok – lépett le.
- Nekem házit kéne csinálnom. Legkésőbb pénteken látjuk egymást – csapott a homlokára Cole, majd elrohant.
- Lemaradtam arról a részről, amikor ezt mondtam, hogy megyek a bulira – folytattam utamat Wesszel.
- Ugyan már. Nem az a fajta vagy, aki kihagyja.
- Nem is tudom. Nincs sok kedvem hozzá, ráadásul Shane tartja.
- Mi történt a régi Samyvel – kérdezte megjátszott szörnyülködéssel.
- Öm, megtalálta a megfelelő fiút magának és kissé megkomolyodott? – tártam szét a karjaimat.
- Szörnyű!
- Neked is ideje lenne keresned egy rendes lányt.
- Ez úgy hangzott, mintha a nagymamám mondta volna.
- Oké, elismerem – nevettem. Wes volt az egyik legjobb humorú és legkedvesebb srác, akit ismertem. Midig jól kijöttünk.
- Nem várhatsz örökké Ashleyre. Tulajdonképpen nem is értem, hogy mi tetszik rajta – grimaszoltam.
- Igen, sajnos megváltozott, mióta azzal a gyökérrel jár – komorodott el.
- Lépj túl rajta – tanácsoltam szomorúan.
- Tudod, nem is az zavar a legjobban, hogy van barátja. Hanem az, hogy pont az a Jake gyerek. Remélem, majd rájön, hogy milyen is valójában.
- Igen, én is.
Megszólalt a csengő, és ez kizökkentette a fiút.
- Köszönöm – ölelt meg, majd elrohant órára.

Beléptem a terembe, és az ott uralkodó zűrzavarból egyből rájöttem, hogy a tanár is késik. Integettem Beckynek, aki éppen Sethtel beszélgetett. Boldogan visszaintegetett. Nem akartam megzavarni őket, ezért leültem a helyemre. Jason még nem volt a teremben. Ezt furcsálltam, mivel sosem késett.
- Itt a kedvenc Ivashkovom – mosolygott rám kikezdően Shane.
- Remek, már csak te hiányoztál - morogtam.
- Látom, valaki bal lábbal kelt ma. De egyből felvidulsz, ha meghallod a hírt. Holnap buli lesz nálam. Te természetesen törzsvendég vagy – ülte le velem szemben, de még így is túl közel volt.
- Nincs más, akit boldogíthatnál? – kérdeztem fáradtan.
- Ami azt illeti, elég sokan vannak, akik ölni tudnának ezért, hogy személyesen hívjam el őket. De ők nem számítanak, nem nemesek. Viszont Te az vagy. Az egyik legbefolyásosabb.
- Kicsit se hangzott nagyképűen.
- Kezdesz kiesni a belső körökből – suttogta, miközben közelebb hajolt. Csak pár ujjnyira volt tőlem, ami idegesített. – Nem vagy túl népszerű, mióta azzal a Badica fiúval jársz.
- Vicces, hogy te beszélsz a népszerűségről, Ozera.
Azok a szívdöglesztő jégkék szemek most összeszűkültek. Shane kezét-lábát törve igyekezett ellensúlyozni azt, hogy milyen családból származik. Sikerült is neki, népszerű volt. Viszont, ez megmaradt gyenge pontjaként. Aljas voltam, hogy ezt hozzá vágtam, de felidegesített, ahogy Jasonről beszélt.
- Vagy velünk, vagy ellenünk, ne feledd – felelte végül.
Már válaszra nyitottam a számat, mikor valaki megragadta Shane pólóját és arrébb lökte.
- Túl közel vagy – felelte Jason félelmetes hangon. Az osztály azonnal elhallgatott és kíváncsi szempárok pillantottak felénk.
Shane egy pillanat alatt összeszedte és kihúzta magát. Odalépett Jasonhöz, hogy idegesítse.
- Most is? – kérdezte gúnyosan. Járt gyúrni, az a pólóján keresztül is látszott. Ő nem tudta, hogy Jason már kicsi kora óta harcolni tanul. Egyértelmű volt, hogy ki nyerné a csatát, de csak nekem.
A levegő megtelt adrenalinnal és szinte tapintható volt a feszültség.
Jason higgadt maradt, nem lehetett érzelmeket leolvasni az arcáról. De én tudtam, hogy még egy lépés, és Shane-nek eltörik az orra. Már készültem volna közbeavatkozni, de félbeszakítottak.
- Mi ez a felfordulás? Üljetek le a helyetekre – jött be a tanár. Ez megtörte a feszültséget és a két fiú-bár akadékoskodva- leült a helyére. Megkönnyebbülten fújtam ki s levegőt. Nem tudom, hogy a tanár észrevette-e a konfliktust, de mindenesetre nem foglalkozott vele. Bezzeg, ha testőrök lettek volna! Nagyon szigorúan megbüntették a dampyrokat, ha egymással verekedtek. Morát megütni pedig egyenesen bűn volt. „Ők az elsőt” – szólt a testőrök legfontosabb szabálya. A morák közti küzdelmek nagyon ritkák voltak, mivel ők inkább hatalmi játékosok voltak. Szinte sosem került sor fizikai összecsapásra.
- Jól vagy? – kérdezte aggódva barátom.
- Persze. Ne foglalkozz Shane-nel, el tudom intézni.
- Nem úgy tűnt. Zaklatott voltál. Mit mondott?
- Semmi különöset. Csak nem tudja elfogadni, hogy én nem vagyok hatalmi játékos és nem járunk – feleltem. Hazudtam Jasonnek, mert idegesített, amivel Shane fenyegetett. Bár tényleg nem voltam a tipikus nyalizós, hátba szúrós nemes, de azért érdekelt, hogy mit gondolnak a többiek. Elvégre Ivashkov lévén fent kell tartanom a jó híremet és tekintélyemet. Ezt nevelték belém a szüleim.
Jason összeráncolta a homlokát. Átlátott rajtam, tudta, hogy nem mondok igazat. De nem tette szóvá, még.
- Rendben. De legközelebb szólj, ha nem hagy békén – felelte.
- Oké. Köszönöm. De nem kell kicsapatnod magadat miattam.
- Ugyan már – mosolygott, amitől hevesebben dobogott a szívem – Nem vagyok bolond. Nem akartam verekedni, főleg nem az egész osztály előtt. De ha tényleg kellett volna, megtettem volna, érted. Legfeljebb felfüggesztenek.
Megszorítottam a kezét a pad alatt és rámosolyogtam.

16. fejezet

 16. fejezet

- Szia Gyönyörű! Milyen volt a szombatod? – köszöntött egy rövid csókkal Jason hétfő reggel. Hétvégére hazautazott a nagybátyjához, így nem beszéltünk szombat óta.
- Hát, öm – kezdtem bizonytalanul, mert még nem is meséltem neki Danielről. – Inkább kezd te. Damien ezúttal nem lépett le egy mora csajjal?
- Nem – felelte nevetve. – Csak tanított pár új mozdulatot.
- Tényleg? Alig várom, hogy nekem is bemutasd őket!
- Azt elhiszem. Szóval, túlélted a jó pofizást a befolyásos nemesekkel?
- Ami azt illeti, igen. És nagyon kiakadtam Nathan-re, mert össze akart hozni egy mora fiúval. „Ez a kapcsolat hasznos lenne a családjainknak.” – utánoztam bácsikámat.
Arra számítottam, hogy Jason nevetni fog, de nem tette. Összeráncolta homlokát és gondterhelten nézett. - És tudja, hogy van barátod?
- Most már tudja. Megmondtam neki, hogy nem érdekel, milyen kapcsolatokat jelentene nekem, ha Daniellel járnék, mert én téged szeretlek. Akkor is, ha ez neki nem tetszik. Nem állítom, hogy örült, amiért a sarkamra álltam, de meghívott téged egy karácsonyi ebédre.
Jason szemében büszkeséget és vágyat láttam. Magához húzott és megcsókolt, de ez a csók más volt, mint az eddigiek. Sokkal inkább hevesebb, birtoklóbb. Ebben nem volt semmi kimértség, ami őt jellemezte.
- Ezt miért kaptam? – kérdeztem kissé kábán, még mindig szédülve.
- Azért, mert kiálltál értünk. Most jut eszembe, a bácsikám szívesen látna a szünetben.
- Köszönöm a meghívást.

Beértünk a terembe és amint leültünk már szólt is a csengő.
Mrs. Brown egy nagy kupacnyi papírral a kezében jött be az ajtón.
- Csak egy toll legyen az asztalon! – mondta és már osztotta is ki a dolgozatokat.
Az osztály természetesen morgott és elégedetlenkedett.
- Miss Ivashkov a királynő válaszolt a levelemre és kijelölt melléd egy magántanárt. Az óráim ideje alatt ő fog tanítani téged. Volt olyan kedves és már ma is eljött. Kint vár téged a folyosón – mosolygott rám kedvesen a tanárnő.
- Köszönöm – feleltem udvariasan, de utolsó kívánságom volt egy külön tanár. Összepakoltam a cuccaimat. Jason megvárta még tovább Mrs. Brown továbbmegy, majd halkan megkérdezte:
- Mi ez a nagy öröm?
- Nem akarok valami öreg és bolond lélekhasználótól órákat venni.
- Nem túlzol egy kicsit?
- Majd ha megörülök és gumiszobába zárnak, akkor már nem fogsz szeretni.
- Majd megszöktetlek – mosolygott vidáman, amitől én is jobb kedvre derültem.
- Miss Ivashkov! – szólt rám a tanárnő. Elköszöntem és elindultam.

Vettem egy mély levegőt és kiléptem a folyosóra. Egy kopaszodó, szemüveges, nem teljesen épelméjű középkorú morára számítottam. Ehelyett ott állt előttem egy magas, iszonyúan jóképű, fiatal mora laza mosollyal az arcán.
- Adrian! – ugrottam a nyakába.
- Sissy, ennyire hiányoztam? – ölelt meg szorosan.
- Nagyon. És amikor elképzeltem a magántanáromat egy őrültre számítottam.
- Hát, azt nem állítom, hogy nem vagyok őrült – mosolygott.
- Ez azt jelenti, hogy lóghatok elementál mágiáról, ráadásul veled. Ennél jobb már nem is lehetne.
- Ácsi. Te azt hiszed, hogy szórakozni fogunk?
- Ugyan Adrian! Te is a tanulás?
- Normál esetben igazad lenne, de Lissa külön kérte, hogy rendesen foglalkozzak veled.
- Váó. Akkor állatkórházat is nyitunk?
- Nagyon vicces. Én komolyan beszélek.
- Én is!
- Úgy látom, nehéz dolgom lesz – borzolta össze a hajamat.

- Gyerünk, próbáld meg! – kérte Adrian. Egy üres tanteremben ültünk egymással szemben.
- Nem megy – vágtam rá.
- Persze, ha meg sem próbálod.
- Nem értem, miért kell ezt erőltetni. Lehet, hogy nem is vagyok lélekhasználó.
Adrian összeráncolta a homlokát és nyugodt hangon belekezdett mondókájába már vagy századszorra.
- Tudom, hogy lélekhasználó vagy. Többek közt látom az aurádból is. Te is láthatnád az enyémet, ha végre megpróbálnád.
- Miért, Adrian, miért ilyen fontos ez?
- Azért, mert segíthetnél a kutatásban. Akit egyszer visszaváltoztattak strigából, már nem lehet újra élőhalott. Erre keresünk bizonyítékot. Nem te akarsz mindenhogyan a strigák ellen küzdeni?
- De igen. Ha tűzmágus lennék, akkor valóban felvehetném ellenük a harcot – vágtam közbe.
- Viszont nem vagy az! – szakított félbe ezúttal ő – Lélekhasználóként sokkal többet tehetsz, mint ha a tűz lenne az elemed.
- Oké – fújtam ki bosszúsan a levegőt.
- Csak koncentrálj erősen - mosolygott önelégülten.
Azt tettem amit mondott, koncentráltam, amennyire csak tudtam. Minden idegszálammal akartam, hogy sikerüljön. Bármit megtanulok, amivel a strigáknak ártani lehet. Ha kell, ezt is. Nem gondoltam másra, csak arra, hogy lássam az auráját. Gyerünk, gyerünk! A fejem sajogni kezdett, de ugyanakkor igazán halványan foltokat véltem felfedezni.
- Láttam! – kiáltottam fel boldogan, de abban a pillanatban elveszettem az irányítást és a foltok eltűntek.
- Tényleg? – lepődött meg unokatesóm.
- Kösz, hogy ennyire hiszel bennem – nyújtottam ki rá a nyelvem.
- Nem, úgy értem, még nem szabadna semmit látnod. Lissa is sokáig gyakorolta mire sikerült neki.
- Akkor biztos tévedtem.
- Nem, nem, csak próbáld meg még egyszer.
Adrian látszott, hogy nagyon lelkes, így nem tudtam volna megtagadni a kérését. Bár másodszorra már jobban hasogatott a fejem, ezúttal kicsit élesebben láttam a foltokat. Olyan volt, mint egy füstfelhő. Akár azt is hihettem volna, különösen Adrian esetében, hogy cigaretta füst veszi körül. De aztán rádöbbentem, hogy színes. Utolsó cseppnyi energiámmal megpróbáltam beazonosítani az árnyalatot.
- Nos, milyen színű? – kérdezte, mikor látta, hogy már nem bírom tovább.
- Sárga, nem is, inkább arany.
- Azta, Sissy! Nem semmi! – csettintett elismerően. – Minél többet gyakorlod, annál jobban megy majd. Különböző színeket fogsz majd felfedezni, amiről könnyen megállapíthatod mások hangulatát.
- Hmm, ez egész jól hangzik.
- Na látod! Megpróbálod megint?
- Nem, elfáradtam.
- Rendben. Így is felülmúltad az elvárásaimat.
A szemeimet forgattam.
- Még a végén kiderül, hogy valami szuper lélekhasználó vagyok.
- Ez még csak a kezdet. Rengeteg mindent tudok még neked tanítani. De most tartsunk szünetet!

Kimentünk az udvarra. A friss levegő segített, de a fejem még mindig fájt. Kifejezettel elfárasztott a lélek. Adrian természetesen rágyújtott.
- Ugye tudod, hogy ez itt tilos?
- Én a szabályok felett állok – felelte, de elkomorodott.
- Mi a baj? – kérdeztem aggódva.
- Egy hasonló beszélgetésünk volt Rose-zal.
- Hát bizony. Te is a cigarettáid elválaszthatatlanok vagytok. Ezt megtanultam. Pedig másodszorra látlak.
- Ráadásul még iszom is. Ezek kitűnő érvek, hogy miért nem érdemes velem járni – ment át depressziósba. Biztos voltam benne, hogy ennek a lélek az oka.
- Na, figyelj! Te vagy az egyik legkedvesebb, gondoskodóbb és rendesebb ember, akit ismerek. Az volt a kérdés, hogy Rose megérdemel-e téged és nem fordítva. Ha választhatnék, akkor is te lennél az unokatesóm. A bátyám – öleltem meg.
- A jóképűségemet kihagytad – szólalt meg pár perc múlva.
- Na menjél máshoz, ha azt akarod, hogy az egódat fényezzék!– bontakoztam ki az ölelésből.
- Köszönöm, Sissy –puszilta meg a homlokomat, amitől tudtam, hogy visszatért a régi Adrian.

Visszasétáltunk, és unokatesómnak haza kellett utaznia. Viszont, megígérte, hogy pénteken újra jön. Mrs. Brown egyből kiszúrta a hasonlóságot köztünk Adriannel, így tudta, hogy rokonok vagyunk. Bár, lehet, hogy hallotta a tanteremből, ahogy  hangos sikítással a fiú nyakába ugrottam a folyosón.
Jason mosolyogva jött ki óráról. Biztos voltam benne, hogy nem a dolgozat az oka.
- Na ugye, mondtam, hogy jó lesz!
- Ha tudtam volna, hogy Adrian lesz a tanárom, nem panaszkodom.
- Tanított is valamit, vagy csak szórakoztatok?
- Sajnos komolyan veszi, úgyhogy gyakoroltunk.Láttam az auráját.
- Jól hangzik.
- Csak fárasztó.
- Ha akarod, elhalaszthatjuk a mai edzést.
- Dehogy is! Az kéne még csak!
- Gondoltam – mosolygott vidáman.
- Valahogy meg kell védenem magam, majd ha diliházba akarnak vinni.
- Nem fogsz megőrülni – forgatta gyönyörű, jégkék szemeit.
- Honnan tudod?
- Onnan, hogy nem hagyom – mondta határozottan. Megálltam és felnéztem a szemébe. Láttam, hogy komolyan gondolja.
- Megígéred?
- Meg.
Nyaka köré fontam a kezemet, és megcsókoltam. Elöntött a forróság és a térdeim felmondták a szolgálatot. Úgy éreztem, mintha pillangók lennének a hasamban, amik ki akarnak szabadulni.
- Akkor megegyeztünk – mondtam.